Vágólapra másolva!
A holland Huub Stevens befejezettnek tekinti labdarúgóedzői tevékenységét.

"Idén leszek hetvenéves, az edzői pályafutásomnak biztosan vége" - nyilatkozott Stevens az Express című német napilap pénteki számában. Hozzátette: a közelmúltban megkereste őt ajánlatával egy holland klub, de már nem áll szándékában kockára tenni az egészségét.

- mondta Stevens. Kiemelte: ez sárga lapos figyelmeztetés volt a számára, egyértelmű jele annak, hogy a jövőben még jobban kell vigyáznia magára.

A szakember kizárta, hogy akár más jellegű szakmai munkát vállaljon a labdarúgásban. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: bárki kikérheti ugyan a véleményét, de ennél többet már ne várjanak tőle.

Huub Stevens nem vállal több munkát edzőként Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/picture alliance / Sebastian El-Saqqa / firo Sportp/Sebastian El-Saqqa

A játékosként 18-szoros holland válogatott Stevens 16 évig volt profi futballista, a Fortuna Sittard, majd a PSV alkalmazásában. Edzőként utóbbi klubban kezdett el tevékenykedni, 1986-ban korosztályos szinten. Később vezetőedzőként is irányíthatta az eindhovenieket, valamint hazájában még a Roda kispadján ült. Külföldön megfordult Görögországban (PAOK) és Ausztriában (Salzburg), a leghosszabb ideig azonban Németországban dolgozott, ahol a legnagyobb sikereit is elérte. Irányította a Hertha, a Köln, a Hamburg, a Stuttgart és a Hoffenheim gárdáját, valamint négy különböző időszakban állt a Schalke szolgálatában. Legutóbb 2020 decemberében már átmeneti megbízással két meccs erejéig. Sikerei közül kiemelkedik 1997-ben az UEFA Kupa elhódítása a Schalke csapatával.