Vágólapra másolva!
A magyar bajnokság 17. fordulójának vasárnapi mérkőzésén az Újpest a Budapest Honvéd csapatát fogadta a Szusza Ferenc Stadionban. Az első félidőben Lukics tizenegyesével a vendég Honvéd szerezte meg a vezetést. A második félidőben Kastrati góljával egyenlítettek a hazaiak, majd Antonov tizenegyesével a vezetést is átvették, és a hosszabbításban Varga góljával végleg eldöntötték a meccset.

Már a 12. percben veszélyeztetett a hazai csapat. Samperio tizennyolc méterről lőtt, de a labda fél méterrel a jobb kapufa mellé ment. A találkozó elején az Újpest volt aktívabb, de az elsú húsz perc után már a Honvéd játszott veszélyesebben.

A 29. percben tizenegyest kapott a Budapest Honvéd: az újpesti Hall kézzel ért a labdába a tizenhatoson belül.

A videóbírózás után Lukics állt a labda mögé, és a kapus mozgásával ellentétes irányba, a jobb alsóba lőtte a labdát.

A félidő végén még Lukics egy remek kapáslövést mutatott be a 35. percben, de a labda a kapu fölé szállt. A félidőben több találat nem született.

A második félidőben ismét a Honvéd csapata volt aktívabb támadásban, de az Újpestnek a 61. percben mégis sikerült egyenlítenie:

Mudrinszki passza után Kastrati a tizenhatos jobb sarka közeléből remekül lőtt a kapu jobb felső sarkába.

Az újpestiek örülnek a gólnak Forrás: Újpest FC hivatalos oldala

Sőt, a 74. percben már a vezetést is átvette a hazai csapat: Csoboth szerzett labdát, majd betört a tizenhatoson belülre, Csirkovics rosszul lépett közbe, és buktatta az újpesti játékost. A tizenegyest Antonov a kapu jobb alsó sarkába rúgta.

A 92. percben Varga szerzett még egy pimasz gólt, és ezzel végleg eldöntötte a meccset az Újpest javára.

OTP Bank Liga, 17. forduló

1. félidő
37Jairo Samperio
30Nenad Lukic
2. félidő
90Ognjen Mudrinski
89Nenad Lukic
83Kevin Csoboth
78Maxim Plakushchenko
78Albi Doka
76Nemanja Antonov
66Dominik Kocsis
66Jairo Samperio
61Lirim Kastrati
51Tim Hall
46Branko Pauljevic
46Krisztián Simon
46Vincent Onovo
Összeállítások
Újpest FC4-2-3-1
Budapest Honvéd3-5-2
Football Pálya
14
Áron
Csongvai
27
Mátyás
Katona
29
Vincent
Onovo
34
Tim
Hall
39
Luis
Jakobi
49
Branko
Pauljevic
77
Kevin
Csoboth
91
Ognjen
Mudrinski
23
Dávid
Banai
2
Lirim
Kastrati
21
György
Varga
20
Péter
Szappanos
83
Tomas
Tujvel
91
Alex
Szabó
25
Ivan
Lovric
22
Krisztián
Tamás
28
Vidar
Ari Jonsson
85
Andárs
Eördögh
78
Christian
Gomis
84
Márk
Kerezsi
31
Lazar
Cirkovic
23
Herdi
Prenga

Újpest FC

Kezdők
14Áron Csongvai
27Mátyás Katona
29Vincent Onovo
46
34Tim Hall
51
39Luis Jakobi
49Branko Pauljevic
46
77Kevin Csoboth
83
91Ognjen Mudrinski
90
23Dávid Banai
2Lirim Kastrati
61
21György Varga
32Peter Ambrose
45Stefan Jevtoski
11Nemanja Antonov
76
82Giuseppe Borello
13Djordje Nikolic
7Krisztián Simon
46
4Abdoulaye Diaby
5Petrus Boumal
8Matija Ljujic
18Bálint Szabó
19Fernand Goure
62Dominik Kovács
Cserék

Budapest Honvéd

Kezdők
20Péter Szappanos
83Tomas Tujvel
91Alex Szabó
25Ivan Lovric
22Krisztián Tamás
28Vidar Ari Jonsson
85Andárs Eördögh
78Christian Gomis
84Márk Kerezsi
31Lazar Cirkovic
23Herdi Prenga
97Barna Benczenleitner
30Luka Capan
27Nenad Lukic
89
30
92Dominik Kocsis
66
29Jairo Samperio
66
37
9Maxim Plakushchenko
78
5Nikola Mitrovic
17Albi Doka
78
99Brandon Domingues
82Ábel Krajcsovics
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista