Vágólapra másolva!
A Malatyaspor hivatalosan is bejelentette, hogy Ahmet Eyüp Türkaslan, a másodosztályú csapat kapusa meghalt a törökországi, hétfő hajnali súlyos földrengésben.

A csapat már hétfőn közölte, hogy a kapus a romok alatt rekedt, de a feleségét ki tudták menteni. A mentés sajnos nem járt eredménnyel, már nem tudták élve kihozni a 28 éves kapust a romok alól.

A térséget hétfőre virradóan rázta meg több erős földrengés, a legnagyobb földmozgás egyes mérések szerint a 7,7-es erősséget is elérte. Ezen felül utórengések százait jegyezték fel. Szíriából eddig legkevesebb 1712, Törökországból pedig 3549 halottról, illetve sérültek ezreiről érkeztek hírek.