NB II: menesztette vezetőedzőjét az ETO, meg is van az utódja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2023.03.21. 16:38
null
Már nem Tímár Krisztián az ETO vezetőedzője (Fotó: ETO FC Győr)
Már nem Tímár Krisztián az ETO FC Győr vezetőedzője – jelentette be hivatalos honlapján kedden a labdarúgó NB II-ben szereplő klub.

 

A klub vezetősége azonnali hatállyal szerződést bontott a szakemberrel, helyét Antonio Munoz veszi át, aki eddig a harmadosztályú ETO Akadémiát irányította.

„A téli szünetben többször megbeszéltük, hogy mit akarunk másképp látni, miben szeretnénk fejlődni. A tavaszi szezon nyolc fordulója után és a válogatott szünet előtt az új sportigazgatóval közösen értékeltük a stáb és a csapat teljesítményét. Megállapítottuk, hogy a korábbi problémák továbbra is jelen vannak, sőt, még rosszabbodtak is, különösen a saját stadionunkban nyújtott teljesítményt illetően. A mostani idény hazai mérlege elfogadhatatlan egy olyan klubtól, mint az ETO, amelynek rangja és ambíciói vannak” – nyilatkozta Jan Van Daele ügyvezető a klubhonlapnak.

Tímár Krisztián tavaly júliusban érkezett az ETO FC Győrhöz, Klausz Lászlót váltotta. Tímár 28 bajnoki mérkőzésen vezette a csapatot, amelyeken 10 győzelem mellett kilenc vereség és kilenc döntetlen a mérlege, emellett a Magyar Kupában három találkozón két győzelmet aratott és egy vereséget szenvedett a gárda. A 43 éves szakember szerződése eredetileg 2024 júniusáig volt érvényes.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Diósgyőri VTK 28 20 1 7 60–28 +32 61
2. MTK Budapest 28 18 6 4 76–37 +39 60
3. Gyirmót FC Győr 28 14 6 8 47–34 +13 48
4. FC Ajka 28 14 6 8 41–31 +10 48
5. Pécsi MFC 28 12 12 4 30–22 +8 48
6. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 28 13 7 8 35–29 +6 46
7. Szombathelyi Haladás 28 11 7 10 39–41 –2 40
8. ETO FC Győr 28 10 9 9 30–26 +4 39
9. Soroksár SC 28 9 11 8 41–42 –1 38
10. Budafoki MTE 28 9 8 11 33–38 –5 35
11. Kazincbarcika 28 9 8 11 35–46 –11 35
12. Mosonmagyaróvár 28 9 7 12 27–34 –7 34
13. Tiszakécske 28 9 7 12 28–36 –8 34
14. FC Csákvár 28 7 12 9 31–33 –2 33
15. BFC Siófok 28 8 8 12 28–42 –14 32
16. Nyíregyháza Spartacus 28 7 7 14 36–43 –7 28
17. Békéscsaba 1912 Előre 28 6 10 12 36–43 –7 28
18. Szentlőrinc SE 28 6 10 12 34–45 –11 28
19. Dorogi FC 28 6 7 15 25–41 –16 25
20. Kozármisleny 28 5 7 16 30–51 –21 22

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik