Vágólapra másolva!
José Mourinho együttese, az AS Roma 3–0-ra győzött a Torino otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

A Torino számára gyakorlatilag tét nélküli volt a találkozó, az Európa-liga indulásért küzdő fővárosi együttes azonban nem vehette félváról, ugyanis a forduló előtt mindössze egy pont volt az előnye az Atalantával és a Fiorentinával szemben.

Kiegyenlített játékot hozott az első fél óra, aztán a 33. percben egy remek egyéni megmozdulás után Tammy Abraham szerzett vezetést a Romának.

Pár perccel később aztán Abraham büntetőt harcolt ki, miután lecsapott egy röviden hazagurított labdára, a kapus pedig elrúgta a lábát. A labda mögé a sértett állt oda, Berisha hozzá tudott ugyan érni, de nem sikerült védenie, így még a szünet előtt megduplázta előnyét a vendég csapat.

Az angol válogatott csatár kilenc percen belül szerezte meg szezonbeli 16. és 17. bajnoki gólját, amivel a góllövőlista negyedik helyére lépett fel.

Az Opta statisztikái szerint nála több gólt az első Serie A-s idényében csak Rodolfo Volk (1929/30-as idényben 21 gól) szerzett AS Roma-mezben.

A fordulás után Mourinho csapata visszavett, a Torino előtt pedig több szépítési lehetőség is adódott, de Rui Patrício rendre védeni tudott. Aztán a hazaiak sorsa a 78. percben végleg megpecsételődött: Nicolo Zaniolo egy perccel beállítása után tizenegyest harcolt ki, amit Lorenzo Pellegrini magabiztosan értékesített.

Tammy Abraham két góllal járult hozzá a Roma magabiztos győzelméhez Forrás: Twitter/AS Roma

A Roma hat mérkőzés után tudott ismét nyerni a Serie A-ban és a Konferencia Liga-döntő eredményétől függetlenül bebiztosította az Európa-liga-szereplését, ugyanis pontszámban beérte a tabellán városi riválisát, a Laziót, sőt az egymás elleni jobb eredményének köszönhetően meg is előzte. A Lazio viszont az utolsó forduló szombati játéknapján a Hellas Veronát fogadja és visszaveheti Mourinhóéktól az ötödik helyet.

Serie A, 38. forduló:
Torino-AS Roma 0-3 (0-2)
gólszerző: Abraham (33., 41. – a másodikat 11-esből), Pellegrini (78. – 11-esből)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 27 23 1 3 69-13 56 72
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Juventus 27 17 4 6 42-21 21 57
V
V
D
GY
V
I
3.
AC Milan 28 17 6 5 53-36 17 56
GY
V
V
D
GY
I
4.
Bologna 27 14 4 9 41-24 17 51
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
AS Roma 27 14 8 5 52-33 19 47
GY
V
GY
GY
GY
I
6.
Atalanta 27 14 9 4 49-30 19 46
GY
GY
D
V
V
I
7.
SSC Napoli 27 12 8 7 42-31 11 43
V
D
D
GY
GY
I
8.
ACF Fiorentina 27 12 9 6 39-30 9 42
GY
V
D
GY
D
I
9.
Lazio 27 12 11 4 32-29 3 40
GY
V
GY
V
V
I
10.
Monza 28 10 9 9 32-36 -4 39
D
GY
GY
GY
V
I
Teljes lista