Verstappen továbbra is jó formában, ám Hamilton nyitott az élen Szingapúrban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.30. 11:32
null
Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén (Fotó: DPPI)
Lewis Hamilton nyitott az élen a Formula–1-es Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén. Bár a tréning nagy részében Max Verstappen diktálta a tempót, a hétszseres világbajnok egy közel egy tizedmásodperccel gyorsabb kört autózva végül letaszította az élről a második világbajnoki címére hajtó hollandot. Hamilton mögött Verstappen és Charles Leclerc zárta a nyitó edzést, amelyen a piros zászló is előkerült.

 

A koronavírus-járvány miatt nem járt a királykategória mezőnye Szingapúrban az elmúlt két évben, ám a csapatok idén végre visszatérhettek a legelső villanyfényes futam helyszínére. Az első szabadedzést azonban még nappali fényben teljesíthették a versenyzők, ám így is gyorsan érkeztek az első mért körök, amint zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén.

Az első tíz perc elteltével a Red Bull párosa állt az élen Max Verstappen, Sergio Pérez sorrendben, míg a Ferrarinál máris előjött egy technikai probléma. Charles Leclerc ugyanis már az első körén jelezte, hogy valami nem stimmel a fékjeivel, ezt követően pedig közel fél órát volt kénytelen a garázsban tölteni. Végül úgy tűnt, sikerült megoldani a problémát, hiszen Leclerc az edzés első felének a végén visszatérhetett a pályára.

13. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 30., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:43.033
2. szabadedzés: 15.00–16.00
OKTÓBER 1., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.00–13.00
Időmérő: 15.00–16.00
OKTÓBER 2., VASÁRNAP
A verseny (61 kör, 308.706 km) rajtja: 14.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 7., 7.00Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 23., 21.00Amerikai Nagydíj, Austin
Október 30., 21.00Mexikói Nagydíj, Mexikóváros

A „második félidőben” egyre több autóra kerültek fel a lágy gumik, s amint az élmezőny is gyorsabb gumikra váltott, változás történt az élen rövid időre. Sergio Péreznek ugyanis sikerült letaszítania a csapattársát az első helyről, ám Verstappen rögtön visszavette a vezetést az első lágy gumis köre végén.

Ekkor azonban félbe kellett szakítani a szabadedzést, ugyanis míg Carlos Sainz Jr. nem sokkal korábban megúszta a találkozást a fallal az ötös kanyarban, Lance Stroll eltalálta azt az Aston Martinja hátuljával. Az autó mentésének idejére visszatértek a versenyzők a bokszutcába, ám nagyjából öt perc múlva folytatódhatott a körözés.

Az edzés utolsó tíz perceiben Sainz bemutatott egy újabb kicsúszást, Pérezt behívták a pályáról egy esetleges technikai meghibásodás miatt, Verstappent pedig Hamilton taszította le az első helyről. A címvédőnek már nem volt válasza a hétszeres világbajnok körére, így Mercedes-elsőség született a szingapúri nyitó tréningen.

Hamilton mögött Verstappen és Leclerc végzett, a top tízet Pérez, Russell, Sainz, Ocon, Stroll, Gasly és Alonso egészítette ki.

Folytatás 15 órakor a második szabadedzéssel!

SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, AZ ELSŐ SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:43.033 átlag: 176.902 km/ó 20 kör
2. Max Verstappen holland Red Bull 1:43.117 0.084 mp h. 20
3. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:43.435 0.402 17
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull 1:43.839 0.806 15
5. George Russell brit Mercedes 1:44.066 1.033 21
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:44.138 1.105 24
7. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:44.736 1.703 24
8. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:45.221 2.188 12
9. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Red Bull 1:45.258 2.225 24
10. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:45.336 2.303 11
11. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:45.354 2.321 22
12. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:45.724 2.691 21
13. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:45.725 2.692 24
14. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:46.028 2.995 22
15. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Red Bull 1:46.081 3.048 26
16. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:46.119 3.086 20
17. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:46.408 3.375 25
18. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:46.601 3.568 23
19. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:46.680 3.647 22
20. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:47.092 4.059 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik