Vágólapra másolva!
Az NB I 24. fordulójában a Vasas hazai pályán kapott ki 3-2-re a Pakstól. Egy borzasztóan gyengén teljesítő Vasas próbált meg valamire jutni egy magabiztos Paks ellen. A mérkőzést követően megpecsételődni látszik az élvonal egyik legrutinosabbnak tűnő edzőjének, Kondás Elemérnek a sorsa.

Az NB II 2021-22-es kiírását magabiztos előnnyel megnyerő, a második helyen feljutó Kecskemétet nyolc ponttal megelőző Vasasról sokan gondolták, hogy az élvonal idei kiírásának egyik meglepetéscsapata lesz.

Szavazzon!

Mi lesz Kondás Elemér sorsa?

Ehhez minden adott is volt az Illovszky Rudolf stadionban: hazai szinten erős keret tele komoly élvonalbeli rutinnal bíró focistákkal, illetve több, a válogatottat is megjárt kimondottan jó focistával. Az anyagi háttérre nem lehet panasz, a szakmai munkáról pedig továbbra is Kuttor Attila és csapata gondoskodott, aki(k)nek az irányításával az NB II-ben 25 győzelemmel, 10 döntetlennel és mindössze 3 vereséggel, valamint brutális, 80-22-es gólkülönbséggel zárt az együttes.

Csakhogy gyorsan kiderült, az NB I másik kávéház. Teltek-múltak a fordulók, és csak nem akart megszületni az első siker, és

a hetedik fordulót követően, 2022. szeptember 6-án a Vasas kirúgta Kuttor Attilát.

A csapat öt döntetlennel és két vereséggel, 6-8-as gólkülönbséggel állt az utolsó helyen. A csapat helyzete korántsem volt kilátástalan, hiszen ugyan 5 ponttal az utolsók voltak, de akár egyetlen győzelemmel és az eredmények szerencsés alakulásával a középmezőnybe katapultálhattak volna.

Az NB I tabellája Kondás Elemér kinevezésének napján Forrás: adatbank.mlsz.hu

Kuttor Attila helyére az NB II tavaszi szezonjában éppen a feljutás elmaradása miatt Diósgyőrből kirúgott Kondás Elemért ültette le a kispara az angyalföldi vezetőség, akinek bíztak a rutinjában, és abban, hogy össze tudja rántani az erős karakterekkel teli, de nem igazán egységesnek tűnő öltözőt.

"Viszonylag gyors, de határozott döntést hoztunk.

Nagyon komolyan nem kell megkongatni a vészharangokat. (...) Az érezhető volt, hogy szükséges a váltás, szerettük volna kimozdítani a csapatot, új impulzusokat adni a játékosoknak, azoknak is, akik esetleg már biztosnak érezték a helyüket a csapatban és azoknak is, akik eddig nem. Tiszta lappal szerettünk volna indulni" - mondta Kondás kinevezése után három nappal Nagy Miklós sportigazgató az M4 Sport Híradóban.

Ugyanitt Kondás Elemér így beszélt a terveiről:

"Nagyon jó képességű labdarúgók vannak a keretben, értelmes, intelligens fiatalemberek, öröm velük dolgozni. Ilyenkor még olyan sok változtatást nem szabad eszközölni, mert nem szabad megterhelni a játékosokat sok új dologgal. Nyilván tervezünk néhány változást – a játék elemeiben, és akár személyekben is -, de a nagy része az megmarad.

Szeretném, ha itt is ugyanez történne, ha rengeteget lennénk az ellenfél kapuja előtt" - mondta a szakember, jelezve, maga sem tudja, hogy mennyi időre lesz szüksége, hogy látható eredményeket hozzon a munkája.

Ami a Vasas fentebb már dicsért keretét illeti, rutinért és tehetségért valóban nem kellett szomszédba mennie az új edzőnek. Csak néhány név az öltözőből: Jova Levente, Litauszki Róbert, Otigba Kenneth (2-szeres válogatott), Baráth Botond (11), Pátkai Máté (23), Vida Máté (6), Márkvárt Dávid, Radó András, Holender Filip (16) vagy éppen Feczesin Róbert (12). Erre azért lehetett - volna - alapozni.

Kondás Elemér próbálta irányba állítani a Vasast, de megbukott Forrás: vasasfc.hu

A munka azonban nem kezdődött jól, ahogy 1997 óta egyszer sem, úgy ezúttal sem tudott győzni a Vasas Újpesten, 2-1-es vereséggel mutatkozott be Kondás Elemér. A következő fordulóban a ZTE elleni 1-1-el meglett az első pont, majd egy papírforma kisvárdai vereség után a MOL Fehérvár elleni 2-0-s sikerrel végre megszületett az idény első győzelme is. A csapat azonban 9 ponttal maradt az utolsó helyen, igaz továbbra is csak három pontra nyolcadik helyen álló Újesttől.

A győzelem után Kondás Elemér nagyon elégedetten és bizakodóan beszélt a csapatáról.

Ez a győzelem nagyon kellett, mert megdolgoztunk érte, és ahhoz, hogy a játékosok higgyenek a munkában, eredmény is kell. A fegyelmezettséggel és a szervezettséggel is elégedett voltam" - olvasható a klub honlapján az október közepi nyilatkozat.

Három nappal később a csapat a Nyíregyházán aratott győzelemmel bejutott a Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe, és támadó, Zimonyi Dávid okkal nyilatkozott így:

"Úgy érzem, jót tett a játékosok lelkének, hogy átszakadt ez a gát. Külön fontos volt, hogy még az első kör utolsó meccsén, tehát a bajnokság második harmadába való belépés előtt sikerült győzni, így nem nyeretlenül vágunk neki az újabb körnek.

Ennek ellenére a következő öt bajnokiból kettőt elveszített a Vasas, de a Paks és Mezőkövesd elleni 1-0-s győzelem bravúr volt, nem beszélve a 17. fordulóban a Groupama Arénában a Ferencváros ellen elért 0-0-ról. Csakhogy az újabb győzelmek nem akartak jönni, az egy pontokkal pedig nem sokra mentek Angyalföldön. Ráadásul a bemutatásakor Kondás által ígért gólerős fociból sem lett semmi:

az irányítása alatt eddig lejátszott 17 bajnoki közül mindössze háromszor rúgott egynél több gólt a csapat, jelesül 2-t,

de ezek közül a meccsek közül is csak egyet tudott megnyerni - ez volt a Vidi elleni 2-0-s siker. Hiába az elfogadható védelem (a 31 kapott gól a hatodik legkevesebb a mezőnyben), ha a 19 lőtt gól siralmasan kevés, messze a legkeveseb az NB I-ben (az ezen a tabellán hátulról második Mezőkövesd is 25-öt rúgott).

- mondta a 21. forduló után az Origónak nyilatkozó korábbi Vasas legenda, a 33-szoros válogatott, az 1982-es világbajnokságon Salvador ellen mesterhármast jegyző Kiss László.

A Vasasnak így 24 forduló után éppen annyi pontja van, ahány rúgott gólja, azaz 19, a tök utolsó csapat háránya pedig már nyolc pont a már bent maradást érő 11. helyen álló Újpesttel szemben.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista

Ilyenkor nem sok választása marad egy klubvezetőnek: vagy változtat a kispadon, vagy elkezd készülni a másodosztályra. Utóbbi így is, úgy is kinéz a Vasasnak, de Nagy Miklós nem az a sportvezető, aki ne lépné meg az első opciót is.

Kondás Elemér ráadásul a március 4-i, fehérvári vereség után mintha az öltözőt is elveszítette volna, egyszóval nincs különösebb tekintélye a játékosok előtt.

A sorok között olvasva az látszik, hogy a hangadók mintha puccsot szerveztek volna az edző ellen, legalábbis erre utal, hogy a találkozót követően három rutinos játékos, Feczesin Róbert, Radó András és Márkvárt Dávid is kikerült a keretből. Határozott lépés, de lehet, hogy már túl későn jött, ez már aligha fogja megállítani a lejtőn a Vasast.

Az 59 éves, a Debrecennel kétszeres bajnok és kétszeres Magyar Kupa-győztes szakembernél aligha lehet bárki csalódottabb: mindent megkapott, az élvonal egyik legerőseb keretét (nevek alapján csak a Ferencvárost és MOL Fehérvárt mondanánk erősebbnek), profi hátteret, pénzt és nem tudott vele mit kezdeni.

Nem ez volt az első bukás a karrierjében

Az edzők pontosan tudják, hogy mit vállalnak, a kudacoknál rendszerint őket veszik elő elsőként. A Lokinál a 2012-es és 2014-es bajnoki cím után 2016-ban már nem volt sok türelem vele szemben: Az Európa-liga-selejtezős búcsú (a fehérorosz Torpedo Zsodinóval szemben 1-3), majd az első két bajnokin szerzett egyetlen pont után mutattak neki ajtót. Ez követően 2017 nyarán írt alá a nagy terveket dédelgető Kisvárdához, és első szezonjában a második helyen végezve az NB II-ben, történelmi bravúrt elérve feljutatta a csapatot az élvonalba. Ahol viszont nem sok időt töltött a kispadon, 2018. július 30-án, az első két forduló 0-4-es veresége után (ilyen rosszul utoljára 1950-ben kezdett csapat az élvonalban) kirúgták. A következő komoly kihívás megint kudarcot hozott: 2021 nyarán az NB I-ből kiesett, de célként az azonnali feljutást kitűző Diósgyőr kispadjára ült le. A csapattal hiába tartotta a második helyet egy gyengébben sikerült időszak, amelynek mélypontja a Szegeden elszenvedett 5-0-s vereség volt, a borsodi csapattól is kirúgták.

A 21. forduló után az Origo megszólaltatta a három, egyaránt nehéz helyzetben lévő fővárosi csapat, az Újpest, a Honvéd és a Vasas egy-egy korábbi legendáját. Az angyalfödiek egykori nagyszerű támadója, Kiss László tanulságos dolgokat mondott, érdemes itt újból idézni a szavait.

A vezetés semmi mást nem akart, mint minden áron feljutni, majd minden áron bennmaradni.
Ha ránézek a Vasas támadóira, az sem derül ki, hogy tudnak-e egyáltalán focizni? Nagyon féltem a csapatot" – mondta az egykori remek csatár, aki szerint sokat elmond a klubvezetők (nem csak a Vasast irányítók) kapkodásáról, hogy az Angyalfödről hét forduló után kirúgott Kuttor Attila úgy tűnik, gond nélkül tudja bent tartani a Vasashoz képest szerény lehetőségekkel bíró Mezőkövesdet.

Ugyanez a Kiss László március 19-én a Paks ellen elszenvedett 3-2-es vereség után a Sportrádióban úgy nyilatkozott, hogy ennek a Vasasnak a helyzete reménytelen, ez a csapat kiesett az NB I-ből. A roppant szomorúan beszélő legendás Vasas-játékos szerint semmi remény nincs a bentmaradásra. És hogy ez így van, abban meglehetősen nagy Kondás Elemér edző felelőssége.