Vágólapra másolva!
A Ferencváros 12-8-ra nyert a vendég Spandau Berlin ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek 10. fordulójában, így négy körrel a vége előtt biztosította helyét a sorozat nyolcas döntőjében.

Január elején, a két csapat németországi mérkőzésén a berliniek nagy meglepetésre 11-10-es győzelmet arattak, ezzel együtt is a magyar bajnok és kupagyőztes volt a találkozó favoritja.

A Ferencvárost csak a mérkőzés egy-egy rövid szakaszában tudta ezúttal megszorongatni a kapus Baksa Lászlót foglalkoztató berlini csapat, a zöld-fehérek a kulcspillanatokban rendre riválisuk felé kerekedtek - Varga Dénes félrenézős gólja élményszámba ment - és magabiztosan diadlmaskodtak.

Varga Dénesék visszavágtak a Spandaunak Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Illyés Tibor

A Fradi a következő fordulóban, április 4-én a Jug Dubrovnik vendégeként ugrik medencébe.

Varga Zsolt jelenleg harmadik helyen álló együttese a hátralevő mérkőzéseken így azért harcol majd, hogy minél előrébb végezzen csoportjában, melyből az első négy jut a belgrádi végjátékba.

Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, B csoport, 10. forduló:
FTC-Telekom Waterpolo - Spandau Berlin (német) 12-8 (2-1, 3-1, 3-3, 4-3)
a magyar csapat gólszerzői: Argiropulosz 4, Vigvári Ve. 3, Pohl, Merkulov 2-2, Varga Dé. 1