Vágólapra másolva!
A német válogatottal 2014-ben világbajnokságot nyert Mesut Özil visszavonult a profi futballtól.

A játékos a saját Twitter-oldalán tett ki egy bejegyzést, miszerint abbahagyja a játékot.

Özil a 2010-es évek elején a világ legjobb támadó középpályásai közé tartozott, még Cristiano Ronaldo is imádott együtt játszani vele a Real Madridban,

és borzasztóan dühös volt, amikor kedvenc csapattársa az Arsenalhoz igazolt.

A londoni együttes 2013-ban hatalmas összeget fizetett érte, és Özil hamar bebizonyította, hogy megérte szerződtetni. A német játékos pillanatok alatt közönségkedvenccé vált, varázslatos gólpasszai, csodás góljai és lenyűgöző cselei révén a Premier League egyik legjobbja lett.

Özil világbajnok lett a német csapattal Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Ina Fassbender

Később gigaszerződést kapott az Arsenaltól, ezt követően azonban a pályán nyújtott teljesítménye helyett a pályán kívüli botrányaitól volt hangos a sajtó.


2018 tavaszán a németek nem nézték jó szemmel, hogy Özil Törökország elnökével, Recep Tayyip Erdogannal fotózkodott, majd az államfő esküvői tanúja is lett. 2019-ben Özil a közösségi médiában politizált, a Kínában élő ujgurok sorsára hívta fel a figyelmet és arra szólította fel a világ muszlim lakosait, hogy támogassák Kínában élő társaikat. Mindezek után az Arsenal elhatárolódott játékosa álláspontjától, majd a koronavírus-járvány miatt újraindított bajnokságban Özil már nem léphetett pályára.

A 2020/2021-es szezonban Mikel Arteta vezetőedző nem kegyelmezett, száműzte a csapatból a középpályást, aki már a bajnoki és az Európa-ligás keretbe sem került be abban az idényben. A német labdarúgó 2021 januárjában a Fenebahcéhoz igazolt, de a török sztárcsapat is indoklás nélkül kitette a keretéből. A magyar válogatott Szalai Attilát is a soraiban tudó együttes nagy reményekkel igazolta le Özilt, ám sok kritika érte a teljesítményét, mert a futball helyett inkább az üzleti ügyeivel foglalkozott, majd az edzőjével is összeveszett.

A világbajnok futballista nyáron el is hagyta a klubot, és a szintén török bajnokságban szereplő Istanbul Basaksehir játékosa lett, és most innen vonult vissza.