Vágólapra másolva!
Hétfőn este magyar labdarúgó-válogatott csoportdöntővel zárja a Nemzetek Ligája hatodik fordulóját, melyben listavezetőként a kétpontos hátránnyal második helyen álló, Európa-bajnok olasz csapatot fogadja a Puskás Arénában. A találkozó előtt Szoboszlai Dominik, a magyar csapat középpályása elárulta, készen áll, hogy átvegye a csapatkapitányi szerepet a válogatottól visszavonuló Szalai Ádámtól, míg Marco Rossi szövetségi kapitány az olaszok elleni meccs előtt arról beszélt, hogy fontos lesz a szurkolók támogatása, de csak akkor érhet el sikert a csapata, ha egységes tud maradni.

A találkozó tétje a sorozat jövő júniusi négyes döntőjébe jutás, ehhez Marco Rossi tanítványainak elég döntetlent elérniük a tavalyi Európa-bajnokság után alaposan megfiatalított olasz válogatott ellen. A helyzet nem ismeretlen az olasz szakember számára, mert 2017-ben az esélytelenebbnek tartott Budapest Honvéd vezetőedzőjeként éppen ilyen körülmények között vívta ki a bajnoki címet a Videotonnal szemben. A bajnoki döntőn a csapata ráadásul nem elégedett meg a döntetlennel, ugyanis 1-0-ra legyőzte a riválisát.

Ezúttal is számítunk a szurkolók támogatására" - mondta Marco Rossi, aki a hangulatot tekintve fantasztikus mérkőzésre számít.

Marco Rossi, a magyra válogatott szövetségi kapitánya Fotó: Major Kata - Origo

„A holnapi mérkőzés több okból örökké emlékezetes maradhat számomra.

Emellett egy fontos játékosunk az utolsó meccsét játssza a csapatban" – utalt a csapatkapitány Szalai Ádám búcsújára az olasz szakember.

Rossi azt is elmondta, hogy már jó ideje gondolkodik azon, ki lehetne Szalai Ádám utódja a válogatottnál.

„Már azelőtt gondolkoztam ezen, hogy bejelentette a visszavonulását, hiszen már egy ideje sejtettük a szándékait.

Akkor hívok be valakit és bízok rá felelősséget, ha biztos vagyok abban, hogy a játékával segíti a válogatottat" – tette hozzá az olasz szakember.

Szoboszlai Dominik és Marco Rossi a magyar válogatott sajtótájékoztatóján Fotó: Major Kata - Origo

Szoboszlai Dominik a németek elleni meccsen szerepelt 25. alkalommal a válogatottban, hat gólja mellett viszont most adott először gólpasszt a nemzeti csapatban.

„A meccsen bele sem gondoltam, hogy ez volt az első gólpasszom. Amikor felmegyek a pályára, mindig próbálom a legjobb teljesítményt nyújtani.

– mondta a 21 éves középpályás, aki arról is kérdeztek, hogy volt-e jelzésértéke, amikor a lecserélt Szalai Ádám neki adta át a csapatkapitányi karszalagot.

„Megtiszteltetés volt, hogy megkaptam a szalagot, de nem az én döntésem lesz, hanem a főnöké.

Akármilyen fiatal is vagyok, ha huszonegy évesen megkapom a felelősséget, nem fogom azt mondani, hogy nem vállalom, mert ilyen esély ritkán van egy játékos életében.

De vannak más játékosok is a csapatban, akik reálisan esélyesek lehetnek. A lényeg, hogy továbbra is csapatként dolgozzunk" – folytatta Szoboszlai.

Szoboszlai Dominik szívesen lenne a válogatott csapatkapitánya Fotó: Major Kata - Origo

A Lipcse középpályása végül arról beszélt, hogy az Anglia, Németország, Olaszország hármas közül az olasz csapat ellen volt a legnehezebb játszani.

„Eddig nagyon jó csapatokkal játszottunk, mindegyik meccs nehéz volt. Az olaszok elleni volt a legnehezebb, mert nem tudunk megoldást találni a játékukra. Most is úgy megyünk majd ki a pályára, mint Olaszországban.

De ez nem szabad, hogy ez nyomás legyen, magunkra kell koncentrálni. Azon leszünk, hogy kiharcoljuk a továbbjutást" – tette hozzá Szoboszlai Dominik.

A Magyarország-Olaszország mérkőzést hétfőn este 20.45-től rendezik a Puskás Arénában. A találkozót az Origo a helyszínről közvetíti.