Jön Brazília és a vb-ezüstérmes, Japán történelmet írna

Vágólapra másolva!
A katari labdarúgó-világbajnokság tizenhatodik játéknapján folytatódnak a nyolcaddöntők. A brazil válogatott Dél-Koreával találkozik, míg a vb-ezüstérmes horvátok Japánnal csap össze a legjobb nyolc közé kerülésért.
Vágólapra másolva!

A hétfői játéknap első párharca a Japán-Horvátország mérkőzés lesz délután 16 órakor. A japánok a csoportkörben két korábbi világbajnokkal, a német és a spanyol csapattal szemben már megmutatták, hogy veszélyesek a kontrajátékuk, ráadásul mindkét meccsen hátrányból fordítva nyertek. Minden bizonnyal a horvátok ellen is hasonló taktikával lépnek pályára az ázsiaiak, ugyanis vélhetően

a mezőnyjátékban ugyanúgy alárendelt szerepben lesznek, tekintve, hogy a Kovacic, Brozovic, Modric alkotta középpálya általában uralja a meccseket.

A szigetországi együttes harmadszor jutott a legjobb 16 közé, de mindannyiszor az jelentette a végállomást számára, így története legjobb szereplése lenne, ha sikerülne továbbjutnia. Ugyanakkor a tornán még veretlen Horvátország - amely Marokkó mögött csoportmásodikként jutott tovább - rutinosnak számít az egyenes kieséses szakaszban, mert bár csak harmadszor jutott túl a csoportkörön, 1998-ban egészen a negyedik helyig, négy éve pedig a döntőig menetelt.

Horvátország megismételné négy évvel ezelőtti teljesítményét Forrás: AFP/Jack Guez

A legnagyobb esélyesnek tartott Brazília Dél-Koreával mérkőzik meg a legjobb nyolcba kerülésért este 20 órakor. A mérkőzés abszolút esélyese a dél-amerikai együttes, még úgyis, hogy több kulcsjátékosára nem számíthat sérülés miatt.

Neymar az első fordulóban szenvedett bokasérülést, de a PSG sztárja a nyolcaddöntőben már ismét bevethető lesz.

Azonban a védelemből Alex Telles, valamint Danilo és Alex Sandro is sérüléssel bajlódik, bár utóbbi kettő már együtt edzett a csapattal. A G csoportot megnyerő Brazília a csoportkör utolsó fordulójában kikapott Kameruntól, igaz addigra már biztos volt a továbbjutása, de az látható, hogy a Selecao tartalékosan sebezhető, márpedig nagy kérdés, hogy a különböző problémával küzdő játékosok közül ki lesz bevethető.

Neymar Dél-Korea ellen már ismét bevethető lesz Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

Az ázsiai együttes nagy önbizalommal és teher nélkül várhatja a meccset, hiszen legnagyobb sztárjának, Szon Hung Minnek a remek teljesítményével hátrányból fordítva győzte le Portugáliát. Dél-Korea számára Brazília legyőzése és a negyeddöntő elérése sem lenne történelmi tett, mert 1999-ben már egyszer nyert a brazil válogatott ellen, a 2002-es vb-n pedig a negyedik helyen végzett. Ám jól mutatja az erőviszonyokat a két csapat legutóbbi meccse, idén nyáron ugyanis a brazilok 5-1-re ütötték ki az ázsiaiakat.

Kövesse velünk a 2022-es labdarúgó-világbajnokság híreit az Origo labdarúgó vb-oldalán!