Ismét nem az IBA szervezi az olimpiai ökölvívótornát

Boxing - Olympics: Day 16 athlete,Boxing,photography,sports Horizontal
Az ökölvívás
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem engedélyezi a Nemzetközi Ökölvívó Szövetségnek (IBA), hogy megszervezze és lebonyolítsa a 2024-es párizsi nyári olimpia sportági tornáját.

A NOB végrehajtóbizottságának pénteki ülésén úgy döntöttek, hogy az IBA - akárcsak a tavalyi, tokiói játékok esetében - nem vehet részt az ötkarikás selejtezők, valamint az olimpiai torna szervezésében, megrendezésében.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2019-ben fosztotta meg ötkarikás jogaitól az IBA-t pénzügyi, bírói, pontozói és etikai problémák miatt, és már a tavalyi tokiói olimpia boksztornáját is saját szervezésében oldotta meg.

A NOB korábban többször is hangot adott aggodalmának, a kifogások között szerepelt, hogy az IBA még mindig adós a 2024-es párizsi olimpia kvalifikációs rendszerének részletes kidolgozásával,

ahogyan a pontozóbírók kiválasztásának és irányításának megnyugtató programjával. A NOB szerint aggályos az is, hogy az IBA-nak - az ukrajnai háború négy hónappal ezelőtti kirobbanása óta - a Gazprom orosz állami olajvállalattól való pénzügyi függetlenedése még mindig nincs megoldva.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) múlt szerdán adott helyt a holland Boris van der Vorst fellebbezésének, amelyet azért nyújtott be, mert meggátolták indulását az IBA májusi elnökválasztásán, ott az eddigi elnök, az orosz Umar Kremljov egyedüli jelöltként győzött. A CAS döntése várhatóan újabb választások megszervezésére kényszeríti az IBA-t, amelynek főtitkári posztját tavaly március óta az olimpiai, valamint amatőr és profi világbajnok Kovács István tölti be.

Az ökölvívás a 2028-as Los Angeles-i játékok előzetes programjában nem szerepel.

A NOB végrehajtó testülete arról is döntött, hogy a női északi összetett nem szerepel majd a 2026-os téli olimpia műsorán, abban a számban változatlanul csak férfiak indulnak. A szakág jövője is kérdéses, az is bizonytalan, hogy a 2030-as játékokon egyáltalán programba kerül-e. A síugrásból és sífutásból álló északi összetett az első, 1924-es téli olimpián egyike volt a 16 számnak, amelyben érmeket osztottak.