Vágólapra másolva!
A magyar válogatott középpályás, Gazdag Dániellel felálló Philadelphia Union 2-1-re legyőzte a New York City FC-t az észak-amerikai profi labdarúgó-liga (MLS) legutóbbi játéknapján.

Az idei szezonban remeklő, az alapszakaszban már hét gólnál járó Gazdag Dániel ezúttal is ott volt a Philadelphia Union kezdő tizenegyében, a csapat pedig már a kilencedik percben megszerezte a vezetést. Sokáig úgy tűnt marad az egy gólos eredmény, de a vendégek egy perccel a rendes játékidő vége előtt egyenlítettek. Az igazi dráma viszont csak ezután jött, ugyanis a 96. percben José Martínez lövése megpattant csapattársán, s így a labda véthetetlenül került a kapuba.

A 78. percben elképesztően furcsa jelenet zajlódott le a pályán, ugyanis az Union orvosi stábjának tagját, Paul Rushingot kiállította a játékvezető, amiért meglökte a City játékosát, miközben a sérült Julian Carranzát ápolta a földön.

Gazdag végig játszotta a meccset, a Philadelphia pedig győzelmével átvette a vezetést a New York Citytől a Keleti konferenciában.