Vágólapra másolva!
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) címvédő Ferencváros a kazah bajnok Tobol vendégeként kezdi meg szereplését a Bajnokok Ligája 2022/23-as szezonjában. Sztanyiszlav Csercseszov együttese hétfő délelőtt repült el a mérkőzés helyszínére, Kosztanajba.

A hétórás repülőút után kedves fogadtatás várta a Fradit repülőtéren és a szállodában.

A FradiMédia videójából kiderült, hogy telt az út Budapesttől Kosztanajig:

A kazah Tobol Kosztanaj elleni párharc első, idegenbeli meccse magyar idő szerint szerdán 16 órakor kezdődik majd,

a visszavágóra pedig július 13-án 20 órától kerül sor a Groupama Arénában.

Ha a magyar bajnok továbbjut, a második körben a szlovák Slovan Bratislava és a georgiai Dinamo Batumi párharcának győztese vár rá. A főtáblára jutáshoz négy párharcot kell nyerni.

Amennyiben a magyar bajnok kikap a Toboltól, átkerül a Konferencia-liga selejtezőjébe, amelynek második fordulójában az északmacedón Skupi és a gibraltári Lincoln Red Imps párharcának vesztese lesz az ellenfele.