„Lassan abbamaradt minden” – amikor Törőcsik András már képtelen volt küzdeni

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2022.09.30. 17:26
null
1983 őszén az 1. FC Köln ellen brillírozott, az első gól előtt megforgatta Paul Steinert (Fotó: MTI/Németh Ferenc)
Egy felvillanása még volt 1983-ban az 1. FC Köln ellen a KEK-ben, 1985-ben Montpellier-be került, de az 1986-os világbajnokságra nem vitte ki Mezey György szövetségi kapitány. Az ital egyre inkább úrrá lett rajta, futballistaként tett próbálkozásai kudarcba fulladtak.

Az 1982–1983-as idény tavaszi szezonjának 15 mérkőzése közül Törőcsik András tízen lépett pályára, három gólt szerzett, bokasérülés és ülőideg-gyulladás is akadályozta a játékban. A válogatottban Mészöly Kálmán hol becserélte, hol le, viszont az MNK megnyerésében oroszlánrészt vállalt: az elődöntőben a Békéscsaba 6–3-as, a fináléban a Bp. Honvéd 3–2-es legyőzésekor gólokat szerzett. 1983-ban megnősült, szerettek volna gyereket vállalni, felesége azonban előbb elvetélt, később született kislányuk pedig csupán egy hétig élt... Ez érthetően megviselte a csatárt, ennek ellenére a Kupagyőztesek Európa-kupájának második fordulójában, 1983 őszén az 1. FC Köln ellen a Megyeri úton brillírozott. Az első gól előtt alaposan megforgatta Paul Steinert, majd a beadását Kiss Sándor befejelte. A Népsport így látta: „Törőcsik megoldása klasszisra valló teljesítmény volt. Olyan magabiztosan, könnyedén cselezte ki Európa egyik legjobb csapatának hátvédjét, ahogyan azt tőle csak évekkel ezelőtt láttuk.” A 3–1-re megnyert mérkőzés második gólja előtt ő adta a gólpasszt Kisznyér Sándornak. Az NS szerint: „A mezőny legjobbjaként ragyogó dolgokat csinált.” A visszavágón „bátran kivette a részét az ütközésekből”. A kapitányi poszton a Mészölyt váltó Mezey Györgynél 1983 őszén a dánok ellen (1–0) visszakerült a csapatba, „minden erejét az előkészítésre összpontosította. Adott néhány olyan kitűnő labdát, amelyre talán csak ő képes.”

Az 1984. januári edzőtáborozás során a cádizi spanyol–magyar (0–1) után Marca felvetette: „Vajon Magyarországon tudják-e, hogy milyen kincs ez a játékos?” Az NS dicsérte: „Mindenütt feltűnt, ügyesen változtatta a helyét, jó labdákat adott.”

Tavasszal kiújult az ülőideg-gyulladása, 15 bajnokiból héten játszott, később visszakerült a legjobbak közé, de az 1986-os vb-selejtező előtt nem győzte meg Mezeyt. A Mexikó ellen a Népstadionban 2–0-ra elveszített meccsen volt utoljára válogatott. „Mélyen tudása alatt szerepelt, keveset mozgott és lassan, ezért cselei sem jöttek be. Átadásaiból is több volt a pontatlan, mint a saját emberhez jutó.” A Törő! (Rokob Péter, Zombori Sándor) című könyvben elmondta, a kezdőcsapatba már nem fér be, de a keretbe igen, s önkritikusan jegyezte meg: „Semmit sem tettem azért, hogy a vágyam valósággá váljon.” A Dózsában sem ment neki, lecserélését követően kifütyülték, 1985. május 18-án az FTC–Újpest (1–0) meccsen a 72. percben Jaczina Róbert játékvezető kiállította, mert Törő káromkodva melegebb éghajlatra küldte. Noha a nyilvánosság nem tudott róla, akkor már masszívan ivott: „Ez az állapot egyre inkább állandósult, és mielőtt kikerültem Franciaországba, már kemény piásnak számítottam. De ez még nem igazi függőség volt…”

ÚJPEST–1. FC KÖLN 3–1

1985-ben 150 ezer dollárért szerződtette a francia Montpellier
1985-ben 150 ezer dollárért szerződtette a francia Montpellier

Mégis, 1985-ben külföldi szerződést kapott. Válogatottbeli csapattársa, Zombori Sándor 1982-ben a Montpellier-hez igazolt, lassan be akarta fejezni a játékot. A másodosztályú francia klub tulajdonosa, Louis Nicollin tisztelte a Vasas korábbi futballistáját, szakmai kérdésekben – igazolási ügyekben is – hallgatott rá. Zombori javasolta Törő szerződtetését, a középpályás, az elnök és az edző, a korábbi 17-szeres francia válogatott Michel Mézy megjelent a Fradi–Dózsán, amelyen a csatárt kiállították. Zombori a meccs előtt szólt is a franciák tervéről, amelyet Törő így nyugtázott: „Tőlem lehet róla szó.” Amikor Törőcsik ballagott le a pályáról, szinte az egész nézőtér felállt, ebből Nicollin arra következtetett, nem akárkiről van szó – 150 ezer dollárért átigazolta (ugyancsak 1985-ben érkezett a franciákhoz a Vasastól Kiss László).

Franciaországban egy-egy meccsen megvillant, de összességében elmaradt a várakozástól. Ahogyan a játékos az említett könyvben fogalmazott: „Talán sok minden hiányzott belőlem, elsősorban az erő, az akarat.” Egyre többször nézett a pohár fenekére, noha 1985-ben megszületett fia, Attila, s az egész család kiköltözött Montpellier-be, a futball nem ment. Felesége így emlékezett erre az időszakra: „András már akkor sem volt az az ember, aki képes arra, hogy fogcsikorgatva harcoljon valamiért, inkább önszántából félreállt.” Képtelen volt letenni a poharat, előfordult, hogy ittasan vett részt az edzésen. A klub Zomborin keresztül üzent, ad bizonyos összeget, ha felbontják a csatár futó szerződését…

Ez 1986-ban történt, nem sokkal a mexikói vb előtt. Mezey György magaslati edzőtáborba, Lienzbe vitte a válogatottat, Nyilasi Tibor sérülése – és a huzavona az Austria Wiennel – miatt úgy gondolta, kipróbálja Törőt. Utánpótlás-válogatottunk bejutott a négy közé az Eb-n, a spanyolokkal mérkőzött (az első meccsen 3–1-re nyert). Tajti József edző látta a Montpellier idegenbeli 5–2-es győzelmét a Grenoble ellen, s behívta a visszavágó előtt Kesét, akit feldobott a lehetőség, 1986. április 20-án az NS-ben azt mondta: „Ha sikerül mégis kijutnom a világbajnokságra, azt úgy fogadom, mint a futball nagy-nagy ajándékát.” Az U21-es csapat La Corunában 4–1-re kikapott, a magyar gólt Kovács Kálmán lőtte a Törő lerántásáért megítélt tizenegyesből, az NS szerint Kese „több nagyszerű labdát adott, de látszott, hogy régóta nem játszott magyar társakkal”. Ám nagyobb baj volt, hogy megsérült a bokája, Lienzben alig telt el egy hét, Mezey borúlátó volt, „valószínűleg le kell mondanom róla”.

1983-ban és 1984-ben gyakran idézte régi önmagát, gólokat lőtt, gólpasszokat adott (Fotó: MTI/ Németh Ferenc)
1983-ban és 1984-ben gyakran idézte régi önmagát, gólokat lőtt, gólpasszokat adott (Fotó: MTI/ Németh Ferenc)


Szakmai berkekben már nem volt titok, hogy iszik. Baróti Lajos még rávette, hogy Göröcs János irányításával 1987 januárjában vegyen részt az alapozáson, de nem lehetett rá hatni. Szóba került az MTK-ba igazolása, motiválta volna Verebes József edző személye, az orvosoknak hála, össze is szedte magát, de a Dózsa 1.2 millió forintot kért érte, amit a kék-fehérek sokallottak – de a szóbeszéd szerint a háttérben az állt, hogy Törővel ne legyen már bajnok az MTK… Tavasszal a Honvéd akarta átigazolni, noha Törőcsik nem vágyott rá, 800 ezerért odakerült. Komora Imre edzősége alatt nem játszott, Bicskei Bertalannál sem. A csapat külföldi túrája előtt ittasan jelent meg a találkozón… A könyvben (A Törő!) erről így vallott: „Képtelen vagyok összekapni magam. Győzködtek, de hiába.”

Végül a Ferencváros korábbi válogatott jobbhátvédje, a Volán akkori ügyvezetője, a mindig segítőkész Martos Győző rávette egy drasztikus orvosi kezelésre, ám nem lett a klub futballistája – amerikai kitérő következett. Barátja, Mokalisz Károly közbenjárására 1988 januárjában próbajátékon volt a terembajnokság egyik csapatánál, a San Diego Sockersnél. Nem volt kondíciója, „nem tudtam felvenni a ritmust, lassú voltam”. Találkozott korábbi újpesti csapattársaival, Tóth Zoltánnal, Harsányi Lászlóval, továbbá Visnyei Gyulával, azaz Juli Veee-vel (mindhárman karriert futottak be San Diegóban). Utóbbi, a jelenleg 72 éves korábbi sztár ezt mondta Törőről: „Akkoriban több magyar futballista is megfordult az Államokban. Törőcsik Andrásra tisztán emlékszem. Láttam, ahogy a labdához nyúl, figyeltem világklasszis megmozdulásait, próbáltam segíteni neki, de amikor idejött, nem volt jó állapotban.” Törő találkozott a Chicagóban élő, Délvidékről származó Kőrösi László menedzserrel, akinek többek között a 81-szeres amerikai válogatott Tab Ramos, valamint később a volt honvédos Hercegfalvi Zoltán is pártfogoltja lett. Kőrösi a magyarforum.hu portálnak ezt mondta a kapcsolatukról: „Tóth Zoli a segítségemet kérte. Ekkor Törőcsik öt hétre hozzám költözött Chicagóba, ahol a Stingnél edzett. Ám miután a Sting teremfocicsapat, Törő pedig nagypályán szeretett volna játszani, csapatot kellett keresnem neki. Találtam is, így került Torontóba. Bár sajnos nem eresztett gyökeret, azért sokan emlékeznek még arra, hogy az egykori zseniális magyar játékos megfordult nálunk.” A kanadai North York Rockets labdarúgója is volt egy évig Grzegorz Lato keze alatt. „Kanadában kicsit más volt a helyzet, bár az erő ott is hiányzott belőlem, de főleg az volt a gond, hogy ők nem értették az én játékomat, én meg az övékét…”

Verebes József látta játszani a Volánban – Törő 1989 tavaszán az MTK-hoz került (Fotó: Farkas József)
Verebes József látta játszani a Volánban – Törő 1989 tavaszán az MTK-hoz került (Fotó: Farkas József)


Ezután itthon a Volán következett az NB II Nyugati csoportjában, hol Kajdy Györggyel, hol Bácsi Sándorral együtt a csatársorban, Sárosi László, majd Kiss László irányítása mellett. Verebes József kijárt a Volán meccseire. Az 1989-es év tavaszára már az MTK-ban készült, március 19-én a Győrt verte meg 1–0-ra, Törő adta a gólpasszt Horváth Csabának, Verebes dicsérte: „Külön örülök Törőcsik sikeres visszatérésének.” A 20. fordulóban Tatabányán 1–0-s MTK-vezetésnél Udvardi Endre a félpályánál leterítette, néhány perccel később ismét belerúgott, a 22. percben (!) lecserélték, elvitte a mentő, szárkapocs­csonttörést szenvedett. Felépült, de átvitt értelemben talpra állni már nem volt ereje. „Az MTK-nál is látták, mi a helyzet, és szép lassan abbamaradt minden.”

Törőcsik András pontosan fogalmazott.

(A következő részben: A halál ösvényén)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. szeptember 24-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik