Advent a Stadionban – magyar futball-legendák hagyományos randevúja

Megjöttek, átölelték egymást, s némi kérdezősködés (Hogy vagy?) után már az emlékek kerültek elő a Puskás Arénában. „Emlékszel?”   – kérdezték egymástól az évtizedekkel ezelőtti futballfőszereplők. „Persze...”   – volt rendre a válasz, és egymás szavába vágva meséltek gólokról, cselekről, öltözői „titkokról”.

Szűkítve a kört, mi – az aktualitás jegyében – a világbajnokságokról kérdeztük őket.

A 41-szeres válogatott Rákosi Gyulát (1938), aki két világbajnokságon (1962: Chile, 1966: Anglia) szerepelt, például arról, hogy Chilében, az angolok elleni győzelem (2:1) során főszereplő volt: levette a pályáról a klasszis Johnny Haynest. „Baróti kapitány mondta, hogy kövessem őt mindenhová. Nem volt előzmény nélküli a feladat, annak idején a Fradiban Tátrai Sándornak volt hasonló utasítása az újpesti Szusza Ferivel szemben, »Ha vécére megy, te viszed utána a papírt...!« – nyomatékosította a parancsot. Megtettem mindent, de a Dózsa győzött 1:0-ra – Szusza góljával... Rancaguában azonban nem volt gond, megfogtam az angolt, s nyertünk.”     

A világbajnokság különleges esemény, Esterházy Márton (1956, 29-szeres válogatott) is emelkedett lélekkel készült az 1986-os mexikói tornára. „Az edzés mindig edzés, viszont ha utána arra gondoltam, hogy a Mundialra megyek, különleges érzés fogott el. Aztán jött a csalódás. A Szovjetuniótól kapott hatos, a kiesés külön történet, de a körülmények... Vidéki, kopottas pályákon játszottuk a meccseinket, nem gyep volt, hanem fű, a vonalakat mésszel festették fel. Ehhez képest tessék megnézni a katari játéktereket!”     

Az izgatottság Szentmihályi Antalon (1939, 31-szeres válogatott) is úrrá lett 1966-ban, Angliában.

„Olyannyira   – meséli –, hogy túlreagáltam a bemelegítést. Már mindenki ment be az öltözőbe, amikor kértem még egy lövést, s utána ütköztem Rákosi Gyuszival. Megrándult a nyakam, ami biztos közrejátszott abban, hogy a portugálok ellen enyhén szólva sem védtem jól, simán kikaptunk 3:1-re.”     

Nyilasi Tibor (1955, 70-szeres válogatott) Argentínában (1978) és Spanyolországban (1982) játszott világbajnokságon, 1986-ban nem mehetett, ahogy elhíresült, Mezey György szövetségi kapitány leparancsolta a buszról.

„Rég volt, nagyon rég...   – mondta. –    Azóta én is voltam edző, s annyi a lényeg, hogy a kapitány úgy döntött, ahogy. Azóta megbeszéltük a történteket, csak köszönhetek Mezey Györgynek. Mexikói meccseinket a Balatonon, az akkor még csak félig kész nyaralónkban néztem egy kicsike tévén. Fogtam a fejem, nem hittem el, amit látok, de minden rosszban van valami jó. Kimaradtam a világbajnokság utáni mértéktelen szidalmazásokból, ha ott vagyok, biztos bűnbak lettem volna... Egyébként pedig a világbajnokságon éppen olyan meccsek vannak, mint más tornákon, az igazi élmény az út, amelyen a csapat eljut odáig. Már ha eljut, persze.”

A régi nagyok közül többen emlegették a két héttel ezelőtt elhunyt pólós klasszist, Csapó Gábort. Oborzil Sándor (1942), az MTK egykori erőssége kártyapartnere volt „Dudinak”:  „Az utolsó partinkról elkésett, s játék közben is többször volt figyelmetlen, ez sem volt rá jellemző. Nem volt jó állapotban... Béke legyen vele...”

Ahogy azokkal az elhunyt futballistáinkkal is, akikről felállva emlékeztek meg a találkozó meghívottjai.