Férfi kézi: megszállták a csarnokot a pirózó ultrák, félbeszakadt a bajnoki döntő

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.26. 20:20
null
Pályára rohantak a szurkolók, félbeszakadt a bajnoki döntő első meccse Észak-Macedóniában (Fotó: Filip Mishov/Twitter)
Nagyjából fél órára félbeszakadt a Vardar Szkopje–Eurofarm Peliszter férfi kézilabdamérkőzés az északmacedón bajnokságban, miután a szurkolók görögtüzeket gyújtottak a Vardar csarnokában, majd annyira nem bírtak magukkal, hogy a pályát is megszállták, s a biztonsági személyzet is sokáig tehetetlen volt – számolt be róla a 24rakomet.mk.

 

Egészen elképesztő izgalmakat és feszültséget hozott az északmacedón férfi kézilabdabajnokság döntőjének első mérkőzése.

Az alapszakasz két csoportját megnyerő két csapat, a Vardar Szkopje és az Eurofarm Peliszter csatája a várakozásoknak megfelelő, kiélezett küzdelmet hozott, de az első félidőben a sokadik Pelister-egyenlítés után a vendégszurkolók megszállták a pályát, elkezdték bontani a védőkerítést, tárgyakat és pirotechnikai eszközöket dobáltak a legközelebbi tribün felé, s bár a szkopjei szimpatizánsok is szerettek volna pályára rohanni, de őket a biztonsági erők megakadályozták.

Az egyik szurkoló fejbe dobta egy érmével az Eurofarm Peliszter kapusát, Urban Lesjakot.

A történtek miatt a mérkőzést közel fél órára félbeszakították, a játékosok pedig az öltözőbe vonultak, de a közjáték után végül folytatták a bajnoki döntő első felvonását a felek, s a Vardar 31–24-es előnyt épített ki a visszavágó előtt, ugyanakkor a szabályok szerint, azonos pontszám esetén a helyezésekről elsősorban a gólkülönbség rangsorol, nem az egymás elleni eredmény.

 



AZ ESETRŐL IDE KATTINTVA TEKINTHET MEG TOVÁBBI VIDEÓKAT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik