Három állórajt, furcsa leintés és Verstappen győzelme az Ausztrál GP-n

B. Ö. B.B. Ö. B.
2023.04.02. 06:32
null
Max Verstappen aratott győzelmet a kaotikus Ausztrál Nagydíjon (Fotó: AFP)
Max Verstappen aratott győzelmet a Formula–1-es Ausztrál Nagydíjon, amelyet többször is félbe kellett szakítani, majd nem mindennapi módon ért véget. A címvédő mellé végül Lewis Hamilton és Fernando Alonso állhatott fel a dobogóra, Charles Leclerc és George Russell idő előtt feladni kényszerült a melbourne-i futamot.

 

Idénybeli második pole pozícióját szerezte Max Verstappen a melbourne-i időmérőn. A Red Bull szombati napja azonban felemásan sikerült, ugyanis míg a holland mindenkinél gyorsabb volt, addig Sergio Pérez számára már a Q1-ben véget ért a kvalifikáció. Verstappen mellől George Russell, a második sorból Lewis Hamilton és Fernando Alonso vághatott neki a szezon harmadik futamának.

Pérez végül csak a bokszutca végéről mehetett a mezőny után a rajtnál, amely Verstappennek nem sikerült tökéletesen, ugyanis előbb Russell, majd Hamilton is elment mellette. Rögtön az első körben a pályára kellett küldeni a biztonsági autót, miután Charles Leclerc összeért Lance Stroll-lal, majd kicsúszott a kavicságyba.

A safety car két kört töltött a pályán, az újraindításkor Russell maradt az élen. A következő körökben igen közel volt egymáshoz az első három helyen autózó pilóta, ám a hetedik körben ismét be kellett küldeni a biztonsági autót. Ezúttal Alexander Albon hibázott, és csapta falnak a Williamsét a hatos kanyarban.

A pályára rengeteg törmelék és kavics került, ami miatt nem volt elég bevetni a safety cart, nem sokkal később piros zászlóval félbeszakították a versenyt. Közvetlenül előtte azonban Russell állt ki kerékcserére az élről, aminek következtében Hamilton vette át a vezetést. Nagyjából 20 percet kellett várni a folytatásra, amelynek állórajttal vágott neki a mezőny.

37. AUSZTRÁL NAGYDÍJ
MÁRCIUS 31., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:18.790
2. szabadedzés: 1. Alonso 1:18.887
ÁPRILIS 1., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:17.565
Időmérő: 1. Verstappen 1:16.732
ÁPRILIS 2., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Hamilton, 3. Alonso
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Április 30., 13.00Azeri Nagydíj, Baki
Május 7., 21.30Miami Nagydíj, Miami
Május 21., 15.00
Emilia-romagnai Nagydíj, Imola

A második startnál Hamilton megtartotta az első helyet, azonban alig két körrel később Verstappen elment a hétszeres világbajnok mellett, s ezzel átvette a vezetést. A címvédő ezt követően gyorsan elhúzott az őt követőktől, a 18. körben azonban virtuális biztonsági autós korlátozás lépett érvénybe, miután motorhibát követően Russell alatt megállt a Mercedes.

A 23. körben Pérez már a pontszerző helyet jelentő tizedik pozícióban autózott, de itt még nem ért véget számára a felzárkózás. Féltávnál Verstappen előnye már több mint hét másodperc volt az élen, s bár a holland vezetésére senki sem volt veszélyes, mögötte izgalmas csaták alakultak ki – Alonso például üldözőbe vette Hamiltont a második helyért.

A futam hajrájában láttunk néhány szép csatát a mezőny sűrűjében, ám Verstappen szinte teljesen zavartalanul autózott idei második győzelme felé. A hajrában még az is belefért a számára, amikor – elmérve a féktávot az utolsó kanyarban – lesodródott a pályáról, és veszített néhány másodpercet az előnyéből.

Az utolsó körök azonban nem teltek zavartalanul, ugyanis Kevin Magnussen defektet kapott, sőt, a 20-as számú Haasról a jobb hátsó gumi is lerepült, aminek következtében ismét beküldték a biztonsági autót. A pályán azonban túl sok volt a törmelék, így két körrel a tervezett leintés előtt ismét félbeszakították a futamot.

Nagyjából negyedórányi várakozás után sor került a verseny harmadik állórajtjára, ami azonban káoszba fulladt. Verstappen könnyedén megtartotta az első helyet, kicsivel hátrébb azonban Sainz lökte ki Alonsót, a két Alpine-versenyző pedig előbb egymásnak, majd a falnak hajtott.

Rajtuk kívül Nyck de Vries és Logan Sargeant is kiesett, majd hosszú percekig ment a tanakodás az esetleges folytatást illetően. A sportfelügyelők végül úgy döntöttek, hogy elengedik a mezőnyt még egy körre, a repülőrajtnál Verstappen, Hamilton, Alonso, Sainz, Stroll és Pérez sorrendben tértek vissza a versenyzők a pályára.

Az utolsó helyezkedések azonban mindössze néhány méterig tartottak, ugyanis nem sokkal azután, hogy kiállt a mezőny elől a biztonsági autó, Verstappenék célba is értek. A címvédő végül behúzta a győzelmet a hosszúra nyúlt melbourne-i versenyen, mögötte Hamilton és Alonso értek célba.

Pontot szerzett továbbá Lance Stroll, Sergio Pérez, Lando Norris, Nico Hülkenberg, Oscar Piastri, Csou Kuan-jü és Cunoda Juki.

Folytatás április 28–30-án az Azeri Nagydíjjal!

FRISSÍTÉS: A leintést követően a Haas megóvta a verseny végeredményét, ám az FIA elutasította az amerikai istálló óvását. Erről és a sportfelügyelők egy másik döntéséről itt olvashatnak bővebben.

AZ AUSZTRÁL NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda RBPT
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 0.179 mp h.
3. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 0.769 mp h.
4. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 3.082 mp h.
5. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda RBPT 3.320 mp h.
6. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 3.701 mp h.
7. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 4.939 mp h.
8. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 5.382 mp h.
9. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 5.713 mp h.
10. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda RBPT 6.052 mp h.
11. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 6.513 mp h.
12. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 6.594 mp h.
13. Pierre Gasly francia Alpine-Renault kiesett
14. Esteban Ocon francia Alpine-Renault kiesett
15. Nyck de Vries holland AlphaTauri-Honda RBPT kiesett
16. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes kiesett
KIESETT MEGTETT KÖR
Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 52
George Russell brit Mercedes 17
Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 6
Charles Leclerc monacói Ferrari 0
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 2 3 3 1 69
2. Sergio Pérez 1 2 3 1 54
3. Fernando Alonso - 3 3 - 45
4. Lewis Hamilton - 1 3 - 38
5. Carlos Sainz Jr. - - 2 - 20
6. Lance Stroll - - 2 - 20
7. George Russell - - 2 - 18
8. Lando Norris - - 1 - 8
9. Nico Hülkenberg - - 1 - 6
10. Charles Leclerc - - 1 - 6
11. Valtteri Bottas - - 1 - 4
12. Esteban Ocon - - 1 - 4
13. Oscar Piastri - - 1 - 4
14. Pierre Gasly - - 2 - 4
15. Csou Kuan-jü - - 1 - 2
16. Cunoda Juki - - 1 - 1
17. Kevin Magnussen - - 1 - 1
18. Alexander Albon - - 1 - 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda RBPT 123
2. Aston Martin-Mercedes 65
3. Mercedes 56
4. Ferrari 26
5. McLaren-Mercedes 12
6. Alpine-Renault 8
7. Haas-Ferrari 7
8. Alfa Romeo-Ferrari 6
9. AlphaTauri-Honda RBPT 1
10. Williams-Mercedes 1

 

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek