Vágólapra másolva!
A rövid pályás gyorskorcsolyázók kínai nemzeti bajnokságának zárónapján az immáron kínai színekben versenyző Liu Shaoang arany, míg testvére Liu Shaolin Sándor ezüstérmet nyert 1000 méteren.

A pénteken kezdődött viadalt nem kezdték túl fényesen olimpiai bajnokaink, akik először versenyeztek az országváltásuk óta. Az immáron Tiencsin színeiben versenyző sportolók 1500 méteren bejutottak a döntőbe, Liu Shaoang harmadik, Shaolin Sándor pedig a hatodik helyen végzett, 500 méteren utóbbi ért oda a dobogó harmadik fokára, Shaoang pedig a negyedik lett.

A Liu testvérek parádésan zárták a kínai ob-t Forrás: Twitter

A vasárnapi nap már sokkal jobban sikerült a testvérpárosnak, ugyanis Liu Shaoang ezer méteren győzött, és ugyan testvére - aki kínai rekorddal (1:22.490) jutott döntőbe - harmadikként haladt át a célvonalon, de mivel lökés miatt az előtte célba érő versenyzőt kizárták, így Shaolin zárt a második helyen - írja a Nemzeti Sport.