Kirúgták a PSG edzőjét a botrányosan gyenge idény után

fbl Horizontal
Christophe Galtier, a PSG nyáron kinevezett edzője
Vágólapra másolva!
A szezon utolsó fordulóját követően a bajnok Paris Saint-Germain labdarúgócsapata kirúgta Christophe Galtier vezetőedzőt.

A szakemberrel kedden délelőtt közölték a PSG tulajdonosai, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a munkájára, írja a Le Parisien című lap.

Galtier így hivatalosan mindössze 11 hónapot töltött a francia sztárcsapat kispadján, hiszen 2022. július 5-én nevezték ki a Parc de Princes-ben. Akkor azt mondta:

- idézi a francia lap az egy évvel ezelőtti szavakat.

Ehhez képest az 56 éves, Nizzából érkező szakember, aki korábban irányította a Saint-Étienne és a Lille csapatát is, alaposan felsült Párizsban. A PSG ugyan bajnok lett, de 38 forduló során mindössze 85 pontot szerzett, az elmúlt tíz évben csak három olyan szezon volt, amikor ennél kevesebb pontot gyűjtöttek, és csak egyetlen ponttal előzték meg a Lens-t. A szezont pedig szégyenszemre a Clermont elleni hazai 3-2-es vereséggel zárták.

Christophe Galtier, a következő szezont már másik kispadon kezdheti Forrás: AFP/Jack Guez

A PSG a többi fronton sem brillírozott: a Francia Kupából a nyolcaddöntőben esett ki, miután 2-1-re kikapott Marseille-ben, a Bajnokok Ligájában pedig ugyancsak a nyolcaddöntő, a Bayern München elleni kettős vereség (0-2, 0-1) volt a végállomás.

Galtier-nak a csapat sztárjaival is meggyűlt a baja: Neymarra alig számíthatott, mert a brazil vagy folyton sérült volt, vagy éppen meg volt sértődve, folyamatosan kezelnie kellett a Kylian Mbappé és Lionel Messi közötti feszültséget, valamint az argentin sztár látványos kedvetlenségét, ami különösen a katari vb-győzelem, majd a BL-búcsú után lett látványos.

Galtier 2011 óta, mióta a katari befektetők megvették a klubot, a hetedik edző volt a PSG kispadján.