NB I: MU-ban nevelkedő nigériai szélsőt igazolt az FTC

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.06.07. 16:09
null
Újabb igazolást jelentett be az FTC, nigériai szélső érkezett (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/labdarugas/elso-csapat/hirek/ujabb-erkezo-a-dan-ligabol-igazoltunk-szelsot" target="_blank">Fradi.hu</a>)
A labdarúgó NB I-ben szereplő FTC a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződést kötött Tosin Kehindével.

A klub nem közölte, hogy Kehinde hány évre szerződött a zöld-fehérekkel.

Az 1998-ban született Kehinde első csapata a Manchester City korosztályos együttese volt 2013-ban, de egy év után csatlakozott a városi rivális Unitedhez, és ott is maradt 2018-ig (ifjúsági, U18 és U23-as csapat).

2018-ban a portugál Feirense U23-as csapata alkalmazta 2020-ig, közben egy évre kölcsönben a dán Randershez került. 2020 augusztusától egészen a mostani évad végéig végleges szerződése volt a dánoknál.

Pályafutásának legnagyobb sikere a Dán Kupa-győzelem volt 2021-ben.

A Randersszel szerepelt az Európa-konferencialigában. A 2021–2022-es évadban 42 találkozón hat gólt szerzett, és kiosztott nyolc gólpasszt. A mostani évadban 25 meccsen szerepelt Dániában, két gólt ért el.

A Transfermarkt 1 millió euróra becsüli az értékét.

„A célom, hogy a klubot a következő szintre segítsem, hogy újra a Bajnokok Ligájában szerepeljen – mondta a FradiMédiának. – Személy szerint bízom benne, hogy a játékoskeretben rejlő tudás engem is továbbfejleszt, és még jobb labdarúgóvá válok majd. A Fradi olyan klub, amelyben egyértelműen magamra vonhatom a nigériai válogatott, a Szupersasok figyelmét. A szurkolóknak üzenem, izgalmas játékos vagyok.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Baráth Péter (Debreceni VSC, kölcsön után végleg), Varga Barnabás (Paksi FC), Tosin Kehinde (nigériai, Randers – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhet: Iyinbor Patrick (Vasas), Stjepan Loncar (bosnyák, KV Kortrijk – Belgium)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Berényi Erik, Gágyor Domán Szilárd
Kiszemeltek (sajtóhírek alapján): Mohammed Abu Fani (izraeli, Maccabi Haifa – Izrael), Daler Kuzjajev (orosz, Zenit – Oroszország), Cebrail Makreckis (lett-marokkói, Pirin Blagoevgrad – Bulgária), Alekszandar Pesics (szerb, Crvena zvezda – Szerbia), Mohamed Ali Ben Romdan (tunéziai, Esperance – Tunézia)
Távozók: Adnan Kovacevic (bosnyák)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mehdi Boudjemaa (francia-algériai, Hatayspor – Törökország), Ángelo Sagal (chilei, Gaziantep FK – Törökország)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bogdán Ádám (lejár a szerződése), Vécsei Bálint (lejár a szerződése)
Kölcsön után végleg távozhatnak:
Roko Baturina (horvát, Racing Santander – Spanyolország), Zsejko Gavrics (szerb, DAC 1904 – Szlovákia), Giorgi Haraisvili (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Katona Bálint (Kecskeméti TE), Katona Máté (Kecskeméti TE), Szánthó Regő (DAC 1904 – Szlovákia), Varga Ádám (Kecskeméti TE)

Az FTC II keretéhez tartozó és az NB II-es partnercsapatnak, a Soroksárnak kölcsönadott labdarúgók nem szerepelnek a felsorolásban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik