Vágólapra másolva!
A Real Madrid és a Manchester United is megerősítette, hogy az hogy ötszörös BL-győztes Casemiro távozik Madridból, és az angol csapat játékosa lesz. Ennek kapcsán a Bleacher Report Football közzétett egy vicces videót, amelyben tökéletes jellemzi, hogy hová fog kerülni a brazil válogatott középpályás.

A videóban látható, hogy Erik ten Hag bevezeti Casemirót az öltözőbe, ahol először a pocsék formában védő David De Gea leejti a telefonját, majd a mémgyárosok kedvencét, Harry Maguire-t és az argentin Lisandro Martínezt látjuk mérgelődni. Ezt követően csapat két középpályása, Scott McTominay és Fred próbálnának passzolgatni, de akárcsak a meccseken, itt sem járnak sikerrel. Ez után a taktikailag éretlen Bruno Fernandes eléget egy mágnestáblát, a tunéziai Hannibal Mejbri fejjel belerohan egy öltözőszekrénybe, Cristiano Ronaldo pedig egyedül gubbaszt a helyén.

A videó azzal zárul, hogy Casemiro kap egy üzenetet Luka Modrictól és Toni Kroostól, amelyben sok szerencsét kívánnak neki, mindezt pedig megfűszerezik egy mosolygós smile-val.

A sajtó szerint Casemiróért 60 millió eurót fizet az angol bajnokságban jelenleg utolsó helyen álló Manchester United, az összeg további tízmillióval nőhet.

A játékossal várhatóan négy plusz egyéves szerződést kötnek a Vörös Ördögök, akiknél évente 16 millió eurót keres majd.

A brazil középpályás hétfőn este a Liverpool elleni rangadón mutatkozhatna be az Old Traffordon, ahol a szurkolók arra készülnek, hogy nem sokkal a kezdés után felállnak és elhagyják a stadiont, hogy ezzel üzenjenek az észak-amerikai Glazer családnak, azaz a Manchester United tulajdonosainak.