Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája keddi játéknapján egyetlen komoly rangadót rendeztek, ahol a taktikusan játszó Inter 1-0-ra legyőzte a Robert Lewandowskival felálló Barcelonát, amely továbbra is képtelen nyerni idegenben. Így a spanyol sztárcsapat féltávnál lépéshátrányba került a továbbjutást illetően. A Liverpool magabiztosan győzte le a skót Rangers együttesét az Anfielden, a csoport másik meccsén pedig az Ajax történelmi vereséget szenvedett a továbbra is százszázalékos Napolitól. A szezon eddigi meglepetéscsapata, a belga Club Brugge ezúttal az Atlético Madrid ellen ért el szenzációs sikert. Jöjjenek a főszereplők nyilatkozatai és a keddi játéknap további érdekességei.

Láthatatlan Lewandowski, ötlettelen Barcelona

A játéknap rangadóján a C csoportban az Internazionale a Barcelonát fogadta. A meccs esélyesének számító spanyol sztárcsapat ugyan nyomasztó mezőnyfölényben játszott, de ez gyakorlatilag semmire sem volt elég, még egy épkézláb helyzetre sem. Ezzel szemben a taktikusan játszó Inter még úgy is veszélyesebb tudott lenni a kapura, hogy alig volt nála a labda, a félidő legvégén pedig Hakan Calhanoglu átlövése után megszerezte a vezetést, ami végül három pontot ért az olasz együttesnek. A török játékos több mint hat év után lőtt újra gólt a legrangosabb európai kupasorozatban, legutóbb 2016. szeptember 14-én volt eredményes még a Bayer Leverkusen játékosaként az orosz CSZKA Moszkva ellen, szintén a tizenhatoson kívülről.

Az inter török játékosa, Hakan Calhanoglu az első félidő legvégén lőtt hatalmas gólt Forrás: AFP/Marco Bertorello

"Pontosan úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna. Bebizonyítottuk, hogy méltóak vagyunk arra, hogy a Bajnokok Ligájában szerepeljünk. Mindenki bele tette a magáét, főként a védekezésben.

– mondta a lefújás után a mérkőzés legjobbjának választott Hakan Calhanoglu.

A meccs krónikájához tartózik, hogy a szlovén bíró jócskán főszerepet vállalt a meccsen, ugyanis mindkét csapattól elvett egy-egy gólt, a legvégén pedig egy egyértelmű kezezést nem vett észre az Inter tizenhatosán belül. A katalánok vezetőedzője, Xavi Hernández nem is ment el szó nélkül a játékvezető ténykedése mellett.

Xavi finoman szólva sem volt elégedett a bíróval Forrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Piero Cruciatti

- mérgelődött a Barca edzője.

A szlovén bírónak akadt dolga bőven a játéknap rangadóján Forrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Piero Cruciatti

Ettől függetlenül a spanyolok csak magukat hibáztathatták, mivel a lefújásig fölényben játszottak, de a kapura nem tudtak közvetlen veszélyt jelenteni, ötlettelennek tűnt a vendég együttes, amit jól jelzett, hogy legalább a 60. percig kellett várni az első igazán komoly Barca-lehetőségre. Azonban

Lewandowski gyakorlatilag az egész meccsen láthattalan volt, pedig a spanyolok 50-szer próbálkoztak beadással, ami a Xavi-érában abszolút rekordnak számít.

Sikerével a milánói csapat 12 év után tudta ismét legyőzni a katalánokat, és lépéselőnybe került, míg a Barcelona a müncheni veresége után újabb rangadót bukott el, ráadásul immár három meccs óta képtelen gólt szerezni idegenben, ami abszolút negatív BL-rekord.

- mondta Eric García, a Barcelona spanyol védője.

Csalódott spanyol játékosok, vereségével nehéz helyzetbe került a Barcelona Forrás: NurPhoto via AFP/Giuseppe Maffia/NurPhoto/Giuseppe Maffia

A napokban az olasz sajtó már tényként közölte, hogy a rossz idénykezdet miatt fogytán a türelem Simeone Inzahgival szemben. A milánóiakat tavaly nyár óta irányító olasz tréner a hírek szerint nyolc napot kapott, hogy rendezze a sorokat, ám könnyen lehet, hogy a Barcelona elleni siker után fellélegezhet.

"Nagyszerű és színvonlas mérkőzést vívtunk egy elképesztően erős ellenféllel. Együtt szenvedtünk ki ezt a sikert, ami abszolút csapatmunka volt. Hálás vagyok a játékosaimnak, a klubnak és a szurkolóknak.

Szuper este volt, legyőztük a világ egyik legerősebb csapatát, márpedig nem sűrűn fordul elő mostanság, hogy kikap a Barcelona. Ha mindenki kész meghalni a pályán, akkor történhetnek ilyen meglepetések.

Azonban nem szabad elfelejteni, hogy még nem értünk el semmit" – értékelt Inzaghi, aki első idényét Olasz Kupa- és olasz Szuperkupa-győzelemmel zárta az Inter vezetőedzőjeként.

Simone Inzaghiért is küzdöttek a milánóiak Forrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Piero Cruciatti

"Nem voltunk elég határozottak. Ez bosszant. Nehéz helyzetben vagyunk most. A hátralévő három meccsünkre döntőként tekintünk. Többet próbálkoztunk, mint az Inter, mindent megtettünk, amit csak tudtunk, de ma sajnos semmi sem jött össze. Jobban kellett volna játszanunk, hiányzott a sebesség a játékunkból, így nem azt láttam, amit szerettem volna" – mondta érthetően csalódottan a Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández.

– mondta az Inter kapusa, André Onana a Sky Italiának.

Andre Onanának nem sok védeni valója volt a Barcelona ellen Forrás: AFP/Marco Bertorello

"Az elmúlt időszakban nem jöttek az eredmények, szükségünk volt egy győzelemre és szerencsére ez meg lett.

– fogalmazott Lautaro Martínez, az Inter támadója.

A csoport másik meccsén a Bayern München erődemonstrációt tartott és rendkívül simán, 5-0-ra ütötte ki a cseh Viktoria Plzent, a német rekordbajnok így továbbra is százszázalékos, hazai környezetben pedig 2013 decembere óta nem kapott ki csoportmérkőzésen a BL-ben.

Gálázva nyert a Bayern és továbbra is megállíthatatlan Forrás: AFP/Christof Stache

Magára talált a Liverpool, összeomlott az Ajax

Az A csoportban igazi gólparádét rendeztek, ugyanis két meccsen összesen kilenc gól született. A szezont gyengén kezdő Liverpool esélyt sem adott a skót Rangersnek és Trent Alexander-Arnold mesteri szabadrúgásgóljával, illetve Szalah tizenegyesével magabiztosan tartotta otthon a három pontot. A helyzetei alapján akár nagyobb arányú győzelmet is arathatott volna az angol sztárcsapat, de a 40 éves skót kapus, Allan McGregor elképesztő bravúrokat mutatott be.

Jürgen Klopp csapata a második győzelmével fél távnál a továbbjutást érő második helyen áll, viszont a Rangers helyzete kilátástalannak tűnik. A skót csapat legutóbbi 19 BL-meccséből csak egyet tudott megnyerni, és zsinórban a harmadik vereségét könyvelhette el, miközben nulla lőtt és kilenc kapott góllal továbbra is a csoport utolsó helyén áll.

Trent Alexander-Arnold szenzációs szabadrúgása után szerzett vezetést a Liverpool Forrás: AFP/Nigel Roddis

"Jól kezdtünk, és az egész meccsen irányítottunk. A második félidőben voltak azért hibáink, de összességében kiemelkedő teljesítményt nyújtottunk. Általában a pálya azon részéről nem szoktam gólt rúgni, eddig inkább szélről sikerült, mintsem középről, de mindig ott van esély.

A taktikaváltás határozottan jót tett a csapatnak"

– nyilatkozta a mérkőzés emberének megválasztott Trent Alexander-Arnold.

"Pontosan erre volt szükségünk. Szuper teljesítmény volt. Néha változtatni kell a dolgokon, ma új formációban játszottunk, ami szerintem egy kicsit meglepte a Rangerst. A 2-0-s siker miatt viszont nagyon boldog vagyok. Nagyon jól játszottunk, sok helyzetünk volt, a négy támadónk először játszott együtt. Egyetlen egy edzésen gyakoroltuk az új rendszert, ahhoz képest szerintem különösen jól teljesítettek a srácok. Támadásban szerencsétlenek voltunk, de a védekezésünk sziklaszilárd volt, leszámítva az utolsó perceket" – értékelt Jürgen Klopp, a Liverpool edzője.

Jürgen Klopp ezúttal elégedett volt a Liverpool teljesítményével Forrás: AFP/Nigel Roddis

- fogalmazott a holland válogatott Virgil van Dijk.

Mohamed Szalah a 35. BL-gólját lőtte a Liverpool színeiben, az egyiptomi támadónál csak Didier Drogba (36) és Sergio Agüero (36) szerzett többet angol csapat játékosaként.

"Nem volt tökéletes este, de összességében jó teljesítményt nyújtottunk. Sok helyzetet kialakítottunk, és megérdemelten nyertünk, szóval elégedettek lehetünk. Az új taktika jól működött, mind a négy támadó gólt akart szerezni. Mindenképpen van még min javítani, de lépésről lépésre haladunk" – mondta az egyiptomi támadó.

Szalah lőtte az angol együttes második gólját tizenegyesből Forrás: AFP/Nigel Roddis

A csoport másik meccsén a Napoli 6-1-re ütötte ki az Ajax csapatát idegenben, így továbbra is hibátlan teljesítménnyel vezeti a csoportot. A Seria A listavezetője az első olasz csapat a BL történetében, amely a csoportkör féltávjánál képes volt 10 gólnál többet szerezni,

Luciano Spalletti együttese már 13 gólt lőtt az első három forduló alatt és mindössze kettőt kapott. A hollandok csúfos veresége viszont biztosan bekerül a történelemkönyvekbe, ugyanis az Ajax története legsúlyosabb vereségét szenvedte el 1964 óta, akkor a Feyenoordtól kapott ki 9-4-re.

Tovább folytatódik a belga csoda a BL-ben

A forduló egyik legnagyobb szenzációját a szezon eddigi meglepetéscsapata, a Club Brugge szolgáltatta, amely hazai pályán 2-0-ra győzte le az Atlético Madridot, ezzel megőrizte százszázalékos mérlegét, ráadásul továbbra sem kapott még gólt. Antoine Griezmann ugyan a hajrában visszahozhatta volna a meccsbe a spanyolokat, de tizenegyest rontott, így Diego Simeone csapata a féltávnál utolsó helyen áll a csoportban, ám ugyanannyi pontja van, mint a Leverkusennek és a Portónak.

A Brugge eddig gyűjtött kilenc pontja abszolút rekord, ugyanis belga csapat soha nem szerzett ennyit BL-csoportkörben,

ráadásul már a következő körben nagy lépést tehetnek abba az irányba, hogy történetük tizedik BL-csoportkörös szereplése során első alkalommal továbbjussanak.

A BL idei meglepetéscsapata féltávnál még hibátlan és még gólt sem kapott Forrás: AFP/Kenzo Tribouillard

"Ma csak szenvedtünk és erőlködtünk, pedig volt néhány lehetőségünk, amiből többet is kihozhattunk volna. A második félidőben már jobban néztünk ki, de még tizenegyesből sem tudtunk betalálni. A Brugge nagyon jól szerepel idén a Bajnokok Ligájában, és ma is bizonyította, hogy erős ellenfél. Nagyon szoros a csoport, meglátjuk, mi lesz, de az biztos, hogy semmit sem fogunk ingyen kapni" – nyilatkozta a madridiak csapatkapitánya, Koke.

"Hiányzott az átütő erő, ezért nem tudtuk kihasználni a lehetőségeket. A Brugge sokat köszönhet a kapusának, aki a meccs hőse volt. Még csak féltávnál járunk, van vissza pár meccs, szóval próbálom pozitívan látni az esélyeinket. Egy nagyon erős Club Brugge-t láttam a pályán, persze erre is készültünk, de

a befezéseknél hiányzott a precizitás és talán az önbizalom is. A tizenegyes megváltoztathatta volna az egész meccset, de nem dobjuk be a törülközőt.

Három mérkőzés még hátra van hátra" – nyilatkozta Diego Simeone, az Atlético vezetőedzője.

A Club Brugge játékosai ünneplik az újabb szenzációs BL-sikert Forrás: Belga via AFP/Bruno Fahy

"Megtisztelve érzem magam, hogy én lettem a mérkőzés legjobbja. A meccs előtt már éreztem, hogy sikerülhet elérni valamit, mert mindenki nagyon pozitív volt. Azonban nem elégszünk meg ennyivel, vár még ránk három döntő fontosságú meccs.

Mi a sikerünk titka? Talán a koncentráció és a csapategység.

Nem sok helyzetet alakítottunk ki most sem, de mégis sikerült két gólt lőnünk, ráadásul a srácok hátul is nagyon masszívan állták a sarat. Nem volt könnyű, de együtt megcsináltuk. Hittünk egymásban" – mondta a belga együttes második gólját szerző Ferran Jutgla, akit a meccs emberének választottak.

Hosszabbítás:

Végül jöjjenek a játéknap érdekességei:

  • Az Inter a BL-ben 11. alkalommal találkozott a Barcával, az európai kupaporondon összesen 15-ször, ezeken a második, illetve a harmadik győzelmét aratta.
  • Antoine Griezmann 16 büntetőből mindössze 10-et lőtt be, a BL-ben ez a mutató 7/4, ráadásul megszakadt az Atlético jó sorozata, ugyanis zsinórban 8 értesített tizenegyes után maradt ki a Brugge elleni büntető.
    Az Atlético Madrid sem tudta megállítani a BL eddigi meglepetés csapatát Forrás: AFP/Kenzo Tribouillard
  • Angel Correa 36. alkalommal lépett pályára csereként a BL-ben, nála csak a Manchester United legendás csatára, Ole Gunnar Solskjaer (42) szállt be többször csereként a sorozat történetében.
  • Az Atlético Madrid hetedszer játszott európai kupameccset belga csapat ellen és még soha nem nyert idegenben.
  • A Napoli lengyel játékosa, Piotr Zielinski utolérte Marek Hamsíkot és Edinson Cavanit, akik szintén ötször voltak eredményesek a BL-ben nápolyi mezben. Zielinski előtt már csak Milik, Insigne és Mertens van az örökrangsorban.
  • Mohammed Kudus az ötödik Ajax játékos, aki három egymást követő meccsén gólt lőtt a Bajnokok Ligájában, és Patrick Kluivert (19 évesen és 109 naposan) a második legfiatalabb (22 évesen és 63 naposan), akinek ez sikerült.
  • Lorenzo Insigne és Arkadiusz Milik után Giacomo Raspadori lett a harmadik legfiatalabb (22 évesen és 228 naposan) Napoli játékos, aki két gólt szerzett egy BL-meccsen.
  • Minden sorozatot figyelembe véve az Ajax immáron négy meccs óta nyeretlen, márpedig hasonlóra 2017 augusztusa óta nem volt példa.
    Történelmi pofonba szaladt bele az Ajax a Napoli ellen Forrás: AFP/Maurice Van Steen
  • Az Ajax mindössze másodszor kapott három gólt az első félidőben, 2012-ben a Borussia Dortmund talált be ennyiszer. Illetve szintén másodszor fordult elő, hogy a holland együttes legalább öt gólt kapjon egy európai kupameccsen, 1980-ban a Bayern Münchentől kapott ki a csapat 5-1-re a BEK-ben.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló:
A csoport:
Liverpool (angol)-Glasgow Rangers (skót) 2-0 (1-0)
gól: Alexander-Arnold (7.), Szalah (53., 11-esből)

Ajax Amsterdam (holland)-SSC Napoli (olasz) 1-6 (1-3)
gól: Kudus (9.), illetve Raspadori (18., 47.), Di Lorenzo (33.), Zielinski (45.), Kvarachelia (63.), Simeone (81.)
Az állás: 1. Napoli 9 pont, 2. Liverpool FC 6, 3. AFC Ajax 3, 4. Rangers FC 0

B csoport:
FC Porto (portugál)-Bayer Leverkusen (német) 2-0 (0-0)
gól: Zaidu (69.), Galeno (87.)
piros lap: Frimpong (88., Leverkusen)

Club Brugge (belga)-Atlético Madrid (spanyol) 2-0 (1-0)
gól: Sowah (36.), Jutgla (62.)
Az állás: 1. Club Brugge 9 pont, 2. Leverkusen 3 (2-3), 3. Porto 3 (3-6), 4. Atlético Madrid 3 (2-5)

C csoport:
Internazionale (olasz)-FC Barcelona (spanyol) 1-0 (1-0)
gól: Calhanoglu (45+2.)

Bayern München (német)-Viktoria Plzen (cseh) 5-0 (3-0)
gól: Sané (7., 51.), Gnabry (13.), Mané (21.), Choupo-Moting (59.)
Az állás: 1. Bayern München 9 pont, 2. Internazionale 6, 3. Barcelona 3, 4. Plzen 0

D csoport:
Eintracht Frankfurt (német)-Tottenham Hotspur (angol) 0-0

Olympique Marseille (francia)-Sporting Lisboa (portugál) 4-1 (3-1)
gól: Sanchez (13.), Harit (16.), Balerdi (28.), Mbemba (84.), illetve Trincao (1.)
piros lap: Adan (23., Sporting)
Az állás: 1. Sporting 6 pont, 2. Tottenham 4 (2-2), 3. Frankfurt 4 (1-3), 4. Marseille 3