Vágólapra másolva!
A 17 pontot dobó Lelik Réka vezérletével a magyar női kosárlabda-válogatott 69-63-ra legyőzte Portugáliát Rio Maiorban, s ezzel az első napi vereség után ezúttal győzni tudott Székely Norbert csapata. A két együttes pénteken harmadszor is megmérkőzik egymással.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Rio Mairorból, Portugáliából.

ezekkel a szavakkal fogadott a magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, Székely Norbert a csapat csütörtök délutáni uzsonnájánál. A fogadkozásra volt is okunk, hiszen az első meccset a portugál csapat nyerte meg 74-70-re szerdán este.

Nem is a vereség volt a legnagyobb gond -

ez egy ilyen felkészülési meccsen belefér -, hanem a 28-10-re elvesztett második negyeddel és azzal, hogy a magyar csapat az utolsó 4 percben nem tudott mezőnykosarat dobni. A portugálok ekkor csináltak egy 8-0-s szériát és ezzel fordították a maguk javára a mérkőzést.

Ezzel együtt nincs könnyű helyzetben a magyar szakvezetés - de ez nem egyedi, nem csak bennünket sújtó állapot. A 2023-as Európa-bajnokságra zajló selejtezőket másfél évig húzza el a FIBA, s a nemzeti együtteseknek ezen a nyáron sem jutnak tétmeccsek, csak edzőtáborok. A magyar csapat 2021 novemberében játszotta le az első két Eb-selejtezőjét, a következő kettőt pedig 2022 novemberében fogja.

A csapatépítésre szinte semmi lehetőség nincs,

maradnak a többhetes nyár eleji edzőtáborok és az, hogy a nagyon kevés válogatott mérkőzés alatt formálódjon a csapat. Ezért is volt fontos, hogy a szerdainál jobb teljesítménnyel rukkoljon ki a magyar női válogatott.

Mérész Beatrix két, Lelik Réka három pontot szórt a meccs legelején, így a kezdés nagyon hasonlított az egy nappal ezelőtti első negyed kezdésére. A portugálok 5-0-s magyar vezetés után dobták az első kosarat. Da Silvát nehezen tartottuk meg, de Horváth Bernadett szép triplája után 10-4-re vezettek a magyarok. Erre még volt válaszuk a hazaiaknak, de 7-10-es állásnál percekig megfagyott a meccs, egyik csapat sem tudott kosarat szerezni. Ezt a sok hibával tarkított szakaszt Lelik Réka kosara törte meg. A 9. percben váratlan közjáték zavarta meg a meccset. Egy portugál támadásnál a labdát csaknem megszerző Lelik Réka szemébe nyúltak, de a bírók tartott labdát ítéltek.

A magyar kispad reklamált, erre mi kaptunk technikait.

Ez aztán alaposan feltüzelte a portugálokat, mert 14-14-nél már egyenlő volt az állás. Czukor Dalma szép triplát hintett, ezzel megint mi vezettünk három ponttal. Majd Horváth Bernadett is dobott egy hármast, ezzel már 6 pont volt az előny. Az első negyed végére ebből maradt 4 pont, így 20-16-os magyar vezetéssel zárult az első 10 perc.

Nagy csata dúlt a két válogatott között az első félidőben Forrás: Fernando Correia/Fernando Correia

A második negyedet is lendületesen kezdte a magyar csapat, Varga Alíz szép hármasával. Ezt követően kissé pontatlanabb lett a játékunk és a 15. percben már csak két pont volt a magyar együttes előnye. A védekezés megint szellősebb lett, volt olyan portugál támadás, hogy három támadólepattanót is a hazaiak szereztek meg, majd utána még ellenünk fújtak faultot.

Ez nem is esett jól a magyar kapitánynak, mert gyorsan időt kért.

A portugál csapat egy pontra jött fel (27-28), ekkor a magyarok addigi legjobbja, Horváth Bernadett dobott be két büntetőt. Majd ugyanő egy triplával 33-27-re módosított, azaz ismét 6 ponttal vezetett a magyar válogatott. Ami a hármasokat illeti, Lelik sem akart nagyon lemaradni, az ő triplája után már 9 ponttal vezetett Magyarország. A nagyszünetre ebből a 9 pontos előnyből megmaradt 7, így 38-31-es vezetésünknél ért véget az első félidő.

A harmadik negyed gyors portugál kosárral indult. A hazaiak agresszívebb játékra váltottak és ez nem ízlett a magyaroknak, de a nagyszünetben megszerzett 7 pontos előnyt kisebb-nagyobb sikerrel őriztük. Ugyanakkor támadásban sok volt a pontatlan magyar dobás. A 26. percben Ferreira hárompontosával 40-43 lett az állás, vészesen csökkent tehát az előny.

Egy perccel később már el is fogyott, 43-43-nál értek utol bennünket a portugálok.

Mint egy falat kenyér, úgy kellett ekkor Dubei Debóra hármasa. Újra hárommal vezetett a magyar válogatott és 52-49-es állásnál ért véget a harmadik negyed, amelyet 18-14-re a hazaiak nyertek meg.

A negyedik negyedben Soeiro triplájával egyenlített a portugál csapat. Majd ugyanő dobott egy duplát és egy büntetőt és a 32. percben először a meccs folyamán a portugál együttes vezetett. Ez teljesen megzavarta a magyarokat, mert a védekezésünk szétesett, a támadásoknál pedig a bírók egymás után fújták a támadószabálytalanságkokat ellenünk.

58-56-os hazai vezetésnél Czukor Dalma dobott egy életmentő hármast.

A csapatszemélyik tekintetében már rég elértük ekkor az ötöt, igaz, a hazaiak is. Három perccel a mérkőzés vége előtt 61-61 volt az állás. A kérdés tehát az volt, hogy melyik csapat bírja jobban a hajrát. Lelik Réka jött vissza, miután Kiss Virág bedobott két büntetőt. Lelik kosarával 65-61-re vezettünk, s ekkor már két perc sem volt hátra. A magyarok innen már nem engedték ki a kezükből a meccset és az első napi vereség után visszavágtak a portugáloknak.

Női kosárlabda válogatott mérkőzés: Portugália-Magyarország 63-69 (16-20, 15-18, 18-14, 14-17)

Portugália legjobb dobói: Robalo, Ferreira, Kostourkova 10-10-10 pont.
Magyarország legjobb dobói: Lelik 17, Horváth B. 13, Kiss V. 12.