Kézilabda: alapítvány a határon túli utánpótlás-nevelésért

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.05.25. 10:38
null
Fotó: MKSZ
A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) továbbra is kiemelt feladatának tekinti a határon túli kézilabda támogatását – írja az MKSZ honlapja.

 

„A világjárvány okozta kényszerszünet több időt biztosított az MKSZ számára programjai átgondolására, a még kecsegtetőbb jövőkép felvázolására, ezért az MKSZ elnöksége arra az elhatározásra jutott, hogy a sportág határon túli támogatására a leghatékonyabb működési forma az alapítványi, így létrejött az Együtt növünk fel! alapítvány a határon túli magyar utánpótlás-kézilabdázás támogatására” – mondta el Novák András, az MKSZ operatív igazgatója a szervezet honlapján.

„A cél a történelmi Magyarország területén kialakítandó, a nemzettudatra épülő, az egészséges életmóddal és a versenysporttal összefüggő kézilabda-specifikus kiválasztás, felkészítés, versenyeztetés és szakemberképzés, több helyszínen: a Felvidéken, Dunaszerdahelyen Horváth Zoltán vezetésével; a Délvidéken, Adán Tóbiás József és Urbán Mónika révén; a Partiumon belül Szatmárban; míg Székelyföldön Székelyudvarhelyen.”

Ez a munka már a kétezer-tízes évek elején megkezdődött, 2015-től az MKSZ központilag karolta fel a fejlesztéseket. A székelyföldi utánpótlásban 450, a szatmáriban 650, Adán 286, Dunaszerdahelyen 136 gyermek tagja az MKSZ programjának, melyet a szövetség közvetlenül, vagy az alapítványon keresztül támogat.

„Az MKSZ a jövőben is mindent megtesz céljai eléréséért a határokon túl, hiszen az anyaországi és a határon túli kézilabdázásra is igaz: együtt növünk fel!” – emelte ki Ilyés Ferenc, 229-szeres magyar válogatott játékos, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik