Fehérvár: Claudiu Bumba a klub első nyári igazolása!

Vágólapra másolva!
2022.06.24. 20:20
null
Fotó: molfehervarfc.hu
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár a hivatalos honlapján bejelentette Claudiu Bumba szerződtetését.


Az 1994-ben Nagybányán született támadó korábban játszott többek között Marosvásárhelyen, az AS Roma Primavera-csapatában, a Hapoel Tel-Avivban és az Adanasporban is. Hazánkba 2019-ben jött, a Kisvárda játékosaként 21 gólt szerzett és kiosztott 17 gólpasszt.

„Magyarország egyik legnagyobb klubjához igazoltam, amely dicső múlttal büszkélkedhet, és bízom benne, hogy szép jövő előtt áll, amelyhez szeretnék én is hozzátenni. Büszke vagyok arra, hogy a mai naptól a Vidi játékosának mondhatom magam. Mindent megteszek azért a felkészülési időszakban, hogy beverekedjem magam a kezdő tizenegybe, az új szezonban pedig jó játékkal, gólokkal és gólpasszokkal szeretném segíteni csapatomat abban, hogy minél sikeresebben szerepeljen a bajnokságban és a nemzetközi porondon is” – mondta Bumba a fehérváriak honlapjának.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Claudiu Bumba (román, Kisvárda – szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Csoboth Kevin
(Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Gundel-Takács Bence (NK Jarun Zagreb – Horvátország),Halmai Ádám(Zalaegerszegi TE FC),Lyes Houri(francia, Universitatea Craiova – Románia),Kojnok Zsolt (Budaörs), Emil Rockov (szerb, FK Vojvodina – Szerbia), Szabó Levente (Budafoki MTE), Zeke Márió (Gyirmót FC Győr), Budu Zivzivadze (grúz, Újpest FC), Zsóri Dániel (Zalaegerszegi TE FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Nikolics Nemanja (szabadon igazolható), Elek Ákos (lejár a szerződése, visszavonul), Bese Barnabás (lejár a szerződése), Géresi Krisztián (Vasas FC)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik