Vb 2022: panaszt adnak be a FIFA-nál a franciák az elvett gól miatt

Vágólapra másolva!
2022.11.30. 23:52
null
Conger játékvezető nem használhatta volna a VAR-t (Fotó: AFP)
A katari labdarúgó-világbajnokság D-csoportjának utolsó fordulójában Tunézia 1–0-ra legyőzte Franciaországot, ám ez nagy mértékben annak volt köszönhető, hogy az új-zélandi Matthew Conger játékvezető a második félidő ráadásában – a találkozó záróakkordjaként – a VAR jelzésére visszanézte, majd visszavonta Antoine Griezmann találatát. A franciák szerda este jelezték, panaszt tesznek a FIFA-nál, mert nem lehetett volna már használni a videobírót ebben az esetben.

 

Kissé kurtán-furcsán ért véget a Tunézia–Franciaország mérkőzés, történt ugyanis, hogy Antoine Griezmann a 98.percben egyenlített. Az ilyenkor szokásos gólöröm után a szomorú tunéziai játékosok elvégezték a középkezdést, majd néhány másodperc játék után az új-zélandi Matthew Conger játékvezető lefújta a mérkőzést.

Aztán viszont gyorsan jelezte is, hogy kimegy megnézni a gól felvételét, s végül visszavonta a találatot, mondván, Griezmann lesen volt az akció indulásakor. Ezt követően pedig az egyszer már lefújt mérkőzésen szabadrúgással folytatódott a játék, s nagyjából fél perc után Conger végleg lefújta a meccset.

A L'Équipe beszámolója szerint találkozót követően néhány órával aztán a Francia Labdarúgó-szövetség jelezte: hivatalosan is panaszt nyújt be a FIFA-nál a történtek miatt, mert értelmezése szerint nem lehetett volna használni a VAR-t a gól érvényességének megállapítására, miután a játék újraindult.

A Labdarúgás Nemzetközi Szabályalkotó Testülete (IFAB) által a VAR bevezetése idején kiadott szabálykönyv 1.10-es pontja kimondja: „Ha a játék megállt, majd újraindult, a játékvezető nem nézhet vissza minden esetet, csupán a téves azonosítás miatt lapos figyelmeztetésben részesített játékosok esetében, illetve az azonnali piros lapot maguk után vonó szabálytalanságok eseteit nézheti vissza.”

Vagyis nem nézhette volna vissza Conger az esetet, ezért a lap szerint a francia szövetségnél – jóval a lehetséges 24 órás határidő előtt – jelezték, hivatalos panasszal fordulnak a FIFA-hoz a VAR használata miatt.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ

D-CSOPORT
TUNÉZIA–FRANCIAORSZÁG 1–0 (0–0)
Al-Rajjan,
Egyetemvárosi Stadion, 43 627 néző. Vezette: Conger (új-zélandi)
TUNÉZIA:
Dahmen – Meriah, Gandri, Talbi – Kesrida, Szkiri, Laidouni, Maalul – Ben Szliman (Abdi, 83.), Kazri (Dzsebali, 60.), Ben Romdan (Saalali, 74.). Szövetségi kapitány: Dzsalel Kadri
FRANCIAORSZÁG: Mandanda – Disasi, Varane (Saliba, 63.), Konaté, Camavinga – Tchouaméni, Y. Fofana (Griezmann, 73.) – Guendouzi (O. Dembélé, 79.), Veretout (Rabiot, 63.) – Kolo Muani, Coman (Mbappé, 63.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Gólszerző: Kazri (58.)

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország 3 2 1 6–3 +3 6
2. Ausztrália 3 2 1 3–4 –1 6
3. Tunézia 3 1 1 1 1–1 0 4
4. Dánia 3 1 2 1–3 –2 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik