NB I: Moniz és Lipcsei is képben a Zalaegerszegnél – NS-infó

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2022.05.16. 21:48
null
Kié lehet a ZTE kispadja? Ricardo Moniz Hamburg, míg Lipcsei Péter Soroksár felől érkezhet Zalaegerszegre (Fotó: Getty Images)
Noha Végh Gábor klubelnök pletykának titulálta, lapunk információja szerint ferencvárosi kötődésű lehet a ZTE FC következő vezetőedzője, értesüléseink szerint Ricardo Moniz és Lipcsei Péter is jelölt a posztra – a holland szakember szerződtetésére van nagyobb esély.

 

Felelősségteljes feladat vár a ZTE FC vezetőségére: meg kell találnia a klub rövid- és középtávú elképzeléseihez, terveihez, valamint a játékoskerethez leginkább passzoló vezetőedzőt. A tavaszi szezon során úgy tűnt, Waltner Róbert személyében a megfelelő tréner ül a kispadon, az együttes a negyedik helyen állt nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt, ám a 44 éves szakember derült égből villámcsapásként felmondott, s távozott a klubtól. Mivel az eredmény a várakozást felülmúlta, s a csapategység is jó volt, a vezetőség úgy ítélte meg, célravezető lehet, ha minél kevesebb változás történik a csapat életében, ezért az utánpótlásszakágért felelős Molnár Balázst léptette elő megbízott vezetőedzőnek az idény végéig, és a szakmai stábot is megtartotta. A bajnoki hajrá azonban nem úgy alakult, ahogyan remélték: a ZTE labdarúgói mintha „elengedték” volna az idényt, és áprilistól számolva nyolc forduló során négy pontot szerezve végül az NB I leggyengébb formában lévő csapataként zártak.

Mindebből az olvasható ki, hogy olyan szakemberre lenne szükség Zalaegerszegen, aki össze tudja kapni a keretet, akit elfogad az öltöző, s aki mögé beállnak a futballisták. Lapunk információja szerint két jelölt van a posztra: Ricardo Moniz és Lipcsei Péter. Mindketten a ferencvárosi vonalat erősíthetik, ami aligha meglepő annak ismeretében, hogy június 1-jétől a jelenleg még a Soroksár kötelékébe tartozó, a Fradihoz ezer szállal kötődő Dragóner Attila lesz a ZTE sportigazgatója.

A holland tréner 2012 augusztusa és 2013 decembere között 45 tétmérkőzésen irányította a zöld-fehéreket. A futball iránti alázata és a támadójátékot előtérbe helyező játékfilozófiája miatt élvezte a szurkolók szeretetét, utolsó szezonja azonban rosszul sikerült, távozásának körülménye nagy port vert fel. A Ligakupa-győztes tréner jelenleg a Hamburgnál dolgozik képességfejlesztő edzőként – úgy tudjuk, nyitott rá, hogy hazánkban vállaljon (újra) munkát. Mellette szólhat, hogy a támadófutballt helyezi előtérbe, szeret a fiatalokkal dolgozni, jó kapcsolatban van Dragóner Attilával, akivel a Ferencvárosnál együtt dolgozott, s az sem mellékes, hogy külföldi létére ismeri a honi futballközeget. Nem csak ő térhet vissza Magyarországra, honfitársa, a korábbi Fradi-játékos Julian Jenner is a stábtagja lehet – ő jelenleg az Ajax utánpótlásában ténykedik.

Ami Lipcsei Pétert illeti, a ferencvárosi klubikon nagy lehetőséget kapna, ha a másodosztályú Soroksár után élvonalbeli csapatot irányíthatna vezetőedzőként – az ötvenéves szakember jól bevált stábjával dolgozhatna Zalaegerszegen. Illeszkedne a klub elképzeléseibe, hiszen megfelelő tapasztalata van ahhoz, hogy bátran dolgozzon a fiatalokkal, sok időt töltött a Fradi fiókcsapatának élén. Információink szerint őt inkább a klub tanácsadói közül látnák szívesebben a kispadon, Végh Gábor klubelnök pedig külföldi edzővel folytatná, márpedig a végső szó az övé.

Ki lesz a befutó?
Ki lesz a befutó?

Természetesen megkerestük a ZTE FC-t is, lapunk kérdésére Végh Gábor válaszolt:  „Olyan vezetőedzőt keresünk, aki passzol a klub filozófiájához – miszerint a Zete a »jövő klubja« – és a fiatalok felépítését és beépítését tartja kiemelt feladatának, valamint a későbbiekben az értékesítésüket  . Nem mellékesen olyan szakembert választunk, akinek jelentős vezetőedzői tapasztalata van, és a mentalitása illik a Zetéhez. Pletykákról egyelőre nem tudok nyilatkozni, jelenleg is folynak a tárgyalások. Amint megállapodás lesz, tájékoztatjuk szurkolóinkat és a média munkatársait. Előre haladott szakaszban vannak a tárgyalások, hiszen már több hete dolgozunk rajta. Bízunk benne, hogy minél hamarabb bejelenthetjük, és úgy tervezzük, hogy a június tizenharmadikán kezdődő felkészülésnek már az új vezetőedzővel vágunk neki.”     

AZ NB I VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencvárosi TC 33 22 5 6 60–31 +29 71
2. Kisvárda 33 16 11 6 50–34 +16 59
3. Puskás Akadémia 33 14 12 7 43–34 +9 54
4. Mol Fehérvár 33 13 9 11 48–43 +5 48
5. Újpest FC 33 12 8 13 50–48 +2 44
6. Paksi FC 33 12 7 14 75–63 +12 43
7. Debreceni VSC 33 10 9 14 45–52 –7 39
8. Zalaegerszegi TE 33 10 9 14 44–58 –14 39
9. Budapest Honvéd 33 10 8 15 48–51 –3 38
10. Mezőkövesd 33 10 8 15 37–49 –12 38
11. MTK Budapest 33 9 9 15 28–50 –22 36
12. Gyirmót FC Győr 33 7 11 15 34–49 –15 32
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik