Az MTK megnyert meccset szórakozott el az NB II-ben

Futács Márkó (9-esben) két góljával fordított az MTK
Vágólapra másolva!
Az előző szezonban még élvonalbeli MTK 3-3-as döntetlent ért el a Szentlőrinc vendégeként vasárnap a labdarúgó NB II második fordulójában.

A találkozó 12. percében a Szentlőrinc szerzett vezetést Németh Erik góljával, de az első félidőben a korábbi válogatott Németh Krisztián góljával egyenlített az MTK. A fordulást követően Nagy Zsombor találatával fordítottak a kék-fehérek, majd a korábbi válogatott Stieber Zoltán góljával a 62. percben már kétgólos előnyben voltak. A Szentlőrinc azonban nem adta fel, és a 78. percben a csereként beállt Csörgő Raul ziccerével szépíteni tudott, majd két perccel később a korábbi U20-as vb-ezüstcipős Mervó Bence egyenlített egy szépségdíjas góllal.

Az MTK megnyert meccset szórakozott el Forrás: Zádor Péter/mtkbudapest.hu

A Szombathelyi Haladás Molnár Rajmund első félidő végén szerzett góljával nyert Nyíregyházán, míg a másik volt NB I-es csapat, a Gyirmót simán nyert Dorogon, és vezeti a tabellát.

A Békéscsaba hazai pályán kiütéses, 6-1-es győzelmet aratott a Kazincbarcika fölött. A békéscsabaiak a szünetben még 1-1-re álltak a Kazincbarcikával, ám a fordulás után kevéssel a vendégek emberhátrányba kerültek, amit öt góllal büntettek a házigazdák.

Merkantil Bank Liga NB II, 2. forduló:
Nyíregyháza Spartacus FC-Szombathelyi Haladás 0-1 (0-1)
Aqvital FC Csákvár-BFC Siófok 1-0 (1-0)
Credobus Mosonmagyaróvár-FC Ajka 2-1 (0-1)
Dorogi FC-Gyirmót FC Győr 1-4 (0-3)
Szentlőrinc-MTK Budapest 3-3 (1-1)
HR-Rent Kozármisleny - Tiszakécskei LC 3-1 (3-1)
Budafoki MTE-Pécsi MFC 2-2 (2-1)
ETO FC Győr - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-2 (1-0)