Kós Hubert szenzációs úszással Európa-bajnok!

KÓS Hubert
Róma, 2022. augusztus 17. Az aranyérmes Kós Hubert a férfi 200 méteres vegyesúszás döntőjének eredményhirdetésén a római vizes Európa-bajnokságon a Stadio Del Nuotóban 2022. augusztus 17-én. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Kós Hubert 200 méter vegyesen fantasztikus úszással aranyérmet nyert a római úszó Európa-bajnokságon.

A UTE 19 éves versenyzője 1:57.72 perccel diadalmaskodott, megszerezve a felnőtt mezőnyben első nagymedencés érmét világversenyen.

Kós a második idővel került a fináléba, ahol ígéretéhez híven erősen kezdett. Elsőnek fordult ötven méter után, háton növelte előnyét, majd mellen a második helyre csúszott vissza, de a hajrát ő bírta a legjobban, és nagy győzelmet aratott.

A magyar küldöttségnek ez volt az ötödik aranya az olasz fővárosban.

Nem nagyon láttam semmit a versenyből, nem vagyok hozzászokva, hogy mögöttem jön mindenki. Mindent kiúsztam, ami bennem volt. Élvezni akartam az egészet, és úgy is edzettem korábban" - nyilatkozta szerényen fantasztikus győzelme után Kós Hubert az M4 Sportnak.

A 19 éves Kós Hubert fantasztikus úszással lett Európa-bajnok Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Eredmények:
férfi 200 m vegyes, Európa-bajnok:
KÓS HUBERT 1:57.72 perc
2. Alberto Razzetti (Olaszország) 1:57.82
3. Gabriel José Lopes (Portugália) 1:58.34

Kós Hubert versenye előtt Jakabos Zsuzsanna ugrott medencébe, aki az ötödik helyen végzett 200 méter pillangón.

A győriek 33 éves versenyzője - aki 400 méter vegyesen ezüstérmes volt - 2:09.03 perccel csapott a célba. Egészen az utolsó ötven méterig az utolsók között tempózott, a végén azonban remek hajrával sikerült előrelépnie.

A számot a bosnyák Lana Pudar nyerte 2:06.81 perccel.

Jakabos a vegyes zónában várakozó magyar újságíróknak elmondta, elégedett, hiszen az előfutamban elért idejét és helyezését először az elődöntőben, majd a fináléban is meg tudta javítani.

Hozzátette, összességében sokkal többet kapott a kontinensviadaltól, mint amit előzetesen várt, ugyanis két-három héttel a viadal előtt betegséggel küszködött, de nem hagyta abba az edzéseket, kockáztatott.

Jakabos Zsuzsanna ötödik lett a 200 pillangó döntőjében Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A 400 méter vegyesen szerzett ezüstje mellett a 4x200 méter gyorsváltó tagjaként egy bronzot is nyert az olasz fővárosban.

Eredmények:
női 200 m pillangó, Európa-bajnok:
Lana Pudar (Bosznia-Hercegovina) 2:06.81 perc
2. Helena Bach Rosendahl (Dánia) 2:07.30
3. Ilaria Cusinato (Olaszország) 2:07.77
...5. JAKABOS ZSUZSANNA 2:09.03