NL: Szalai sarkazós gólja és a válogatott csoportelsősége a téma Európa-szerte

Vágólapra másolva!
2022.09.24. 12:05
null
Szalai Ádám mellett Kerkez Milosról is említést tesznek a hollandok (Fotó: Török Attila)
A magyar labdarúgó-válogatott péntek este Lipcsében 1–0-ra legyőzte Németországot a Nemzetek Ligájában. A csoportját vezető Rossi-csapatról és a győztes gólt jegyző Szalai Ádámról is beszámolnak az európai lapok.

Az angol sajtó leginkább a sajátjaik kiesésével volt elfoglalva, de a BBC és a Sky Sports beszámolt a mieink németek elleni sikeréről.

„Magyarország továbbra is az első helyen állva harcolhat a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe jutásért, miután látványos győzelmet aratott Lipcsében a németek ellen. A győztes gólt Szalai Ádám jegyezte, aki lenyűgöző sarkazással talált a kapuba. Ezzel az eredménnyel folytatódott a magyarok briliáns sorozata a Nemzetek Ligájában
” – írja a BBC.

A lap megjegyzi, Magyarország a sorozat indításakor még csak a C-divízióban szerepelt, majd évről évre lépett előre, most pedig a négyes döntőbe jutásért harcol.

„A válogatottbeli karrierjét befejező Szalai Ádám sarokkal pöckölte a hálóba a labdát a 17. percben, Marc-André ter Stegen mozdulni sem tudott” – számol be a Sky Sports.

A portál hozzáteszi, a németek eljárásra számíthatnak az UEFA részéről, mivel Szoboszlai Dominikot a szurkolók megdobálták a 37. percben.

Az olasz La Gazzetta dello Sport is Szalai gólját dicséri, összezavarodott és gyenge teljesítményt nyújtó németekről ír.

„Marco Rossi csapata folytatta diadalmenetét és továbbra is az első helyen áll Olaszország csoportjában
.”

Kiemelik, hétfőn az olaszokkal mérkőzik meg a magyar válogatott, amelynek a döntetlen is elég a csoportelsőséghez, azaz a négyes döntőbe jutáshoz.

„Így tehát Magyarország az olaszokkal játszik hétfőn, míg a németek szurkolóik fütyülése közepette haladnak a világbajnokság felé, akárcsak a 2018-as, sikertelen oroszországi kaland előtt.”

A spanyol Marca többet foglalkozott az olasz–angol mérkőzéssel, de természetesen beszámolt a német–magyarról is. Megjegyzi, Magyarországnak van esélye bejutni a Nemzetek Ligájának négyes döntőjébe, és ezzel együtt esélye nyílhat megfosztani a kupától a legutóbbi győztes franciákat.

A Nemzetek Ligája 3. csoportjában legesélytelenebbnek tartott Magyarország továbbra is vezeti kvartettjét, mivel 1–0-ra legyőzte a német válogatottat. A győzelem Szalai Ádám emlékezetes góljának köszönhető, aki sarokkal talált be Marc-André ter Stegen kapujába.”

A holland VoetballZone Szalai gólja mellett megemlíti a Hollandiában futballozó Kerkez Milost is.

„Magyarország ezzel a győzelmével egyre közelebb van ahhoz, hogy bejusson a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe, míg a vesztes németeknek erre már nincs esélyük. Az AZ-ban játszó Kerkez Milos dicséretre méltó módon mutatkozott be a győztes meccsen.”

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA,
3. CSOPORT
5. FORDULÓ
NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG0–1 (0–1)
Lipcse,
Red Bull Arena,39 513néző.V:Vincic (szlovén)
NÉMETORSZÁG:Ter Stegen – J. Hofmann, Süle, Rüdiger, Raum – Kimmich, Gündogan (Musiala, 69.) – Gnabry (Kehrer, a szünetben), Th. Müller (L. Nmecha, 85.), L. Sané – Werner (Havertz, 69.).Szövetségi kapitány:Hans-Dieter Flick
MAGYARORSZÁG:Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á. (Styles, 78.), Schäfer, Kerkez – Gazdag (Kleinheisler, 67.), Szoboszlai (Nego, 85.) – Szalai Á. (Ádám, 67.).Szövetségi kapitány:Marco Rossi
Gólszerző:Szalai Á. (17.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG53118–3510
2. Olaszország52216–7–18
3. Németország51318–626
4. Anglia5231–7–62

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik