Vágólapra másolva!
A Nemzetek Ligája utolsó fordulójában az A- divízió negyedik csoportjában Hollandia–Belgium rangadót rendeztek. A gólnélküli első félidőt követően a második félidőben Virgil van Dijk fejesgólja eldöntötte a találkozót a hollandok javára.

Louis van Gaal, a holland válogatott szövetségi kapitánya tavaly augusztus óta irányítja a nemzeti együttest, azóta veretlen a holland csapat.

Az első percekben mindkét csapat nagy lendülettel állt bele a labdáért folyó párharcokba, de az első nagyobb helyzetre a 13. percig kellett várni: Berghuis adta el a labdát, amivel Kevin De Bruyne iramodott meg, majd a City középpályása a baloldalon érkező Batsuhayihoz passzolt. A Fenerbache csatára tizenkét méterről azonban csak a kapust találta el, akinek csak másodjára sikerült megfognia a labdát.

Kevin de Bruynét nagyon szorosan fogták Forrás: AFP/John Thys

A hollandok csak elvétve jutottak el a belgák tizenhatosáig, de ott nagy helyzetben több technikai hibát vétettek a hazai játékosok, főleg a csatár Janssen. Az első félóra végére többször beszorult a belga válogatott a saját kapuja elé,

de a holland támadók nem sokszor tudtak veszélyes helyzeteket teremteni a vendégek kapujánál.

Klaassen próbálta vezetni a holland támadásokat Forrás: Belga via AFP/Laurie Dieffembacq

A 36. percben Onana vállalkozott lövésre tizennyolc méterről, de a belga középpályás kísérletét simán fogta a holland kapus, Pasveer.

A hollandoknak harmincnyolc perc játékidő után sem volt kaput eltaláló lövésük.

A második félidőben nem született gól a meccsen.

A második félidő első nagy helyzete az 50. percben jött el: Carrasco tétovaságát kihasználta Dumfries, és jobbal kapura lőtt az ötös jobb sarkáról, de Courtois kivédte az Inter szélsőjének kísérletét. A 66. percben Kevin De Bruyne csodás ívelését Onana jobbal kapura lőtte öt méterről, de Pasveer hatalmas vetődéssel elérte a labdát a jobb sarok előtt. A 73. percben aztán megtört a jég, és a hazai csapat megszerezte a vezetést:

Gakpo szöglete után Virgil van Dijk az ötös vonaláról fejelt a bal alsó sarokba.

Virgil van Dijk szép fejese Forrás: AFP/John Thys

A belgák öt perccel később Castagne éles szögből leadott lövésével veszélyeztettek, de a labda elsuhant a hollandok kapuja előtt. Az utolsó tíz percben többet birtokolták a labdát a vendégek, de gólt már nem tudtak szerezni. Így Louis van Gaal csapata hazai pályán elért győzelméve megnyerte a csoportját Belgium, Lengyelország, és Wales előtt.

Eredmények:

Nemzetek Ligája, 6. (utolsó) forduló:
A divízió
4. csoport:

Hollandia-Belgium 1-0 (0-0)