Vágólapra másolva!
Julian Nagelsmann a Bayer Leverkusen ellen 4-0-ra megnyert bajnoki közben sérült meg az oldalvonal mellett, ugyanis az első félidő végén elveszítette a hangját.

A Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzőjének a 35. percben csuklott el a hangja, amit követően a Bild szerint a csapatorvoshoz fordult a német tréner.

Az orvos egy szopogatós toroktablettát adott Nagelsmannak, aki a jelek szerint hamar meggyógyult, ugyanis néhány perccel később már önfeledten ünnepelte a csapata harmadik gólját.

A vezetőedző nem először tapasztalt hangproblémákat, hiszen lipcsei trénerként még egy 2019-es RB Leipzig-Hoffenheim találkozót követően beszélt hasonló esetről.
„Három-négy éve elmentem egy logopédushoz Heidelbergbe, mert megvastagodott a hangszalagom széle. Ott