A Kecskemét győzött Újpesten, és a tabella élére ugrott!

Vágólapra másolva!
2022.10.07. 19:55
null
Nagy csata folyt a kapuk előtt (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 10. fordulójában a Kecskemét 2–1-re győzött a hajrában büntetőt hibázó, hatalmas helyzeteket elpuskázó Újpest otthonában.



LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ
Újpest–Kecskemét 1–2 (A. Diaby 90+14., ill. Tóth B. 55., Katona B. 80.)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 2852 néző. Vezette: Andó-Szabó

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Barátságos mérkőzés?

Természetesen szó sem lehetett ilyesmi a Megyeri úti találkozó esetében, még úgy sem, hogy két lila-fehér csapat találkozott a nap második összecsapásán. Nem is lehetett ellenséges hangulatra számítani azok után, hogy a műsorközlő külön gratulált az újoncnak a Ferencváros elleni győzelemhez, a bejelentést vastaps fogadták az újpesti szurkolók. És ha már ez a meccs szóba került, Szabó István egyetlen poszton változtatott az FTC elleni sikerhez képest: Mihajlo Rjasko helyett Szabó Levente került a kezdőcsapatba. Ez stratégiai változtatást is jelentett, hiszen Tóth Barna is ott volt a pályán, tehát két magas, előretolt csatárral kezdett a KTE, ennek megfelelően három középpályás és öt védő kapott szerepet.

Az Újpestnél ezúttal ott volt a kezdőcsapatban Simon Krisztián, és újra lehetőséget kapott Csoboth Kevin, aki a Kisvárda elleni 4–0-s siker alkalmával kimondottan jól futballozott.

Az első fél órában úgy tűnt, Szabó István ezúttal is jól megrendezte csapata játékát – mind a két csatár jól megtartotta az előrepasszolt labdát, sőt Tóth Barna főszereplő lehetett volna egy korai gólban: egy szöglet után ütközött az újpesti kapussal, de a játékvezetők közösen úgy döntöttek, szabálytalanul – szerintünk pedig ekkora ütközés belefér a mai futballba.

A KTE tehát vezetést szerezhetett volna, de a neki kedvezőtlen döntés sem vette el játékosai kedvét, sokkal tervszerűbben futballoztak, mint az Újpest. A házigazda az első félidő végén mutatott magából valamit, de Nagy Krisztián – csakúgy, mint egy hete, amikor két gólt szerzett a Fradi ellen – ezúttal is főszereplő volt a kapu előtt. Most a saját kapuja előtt bukkant fel, és a gólvonal előtt ő hárította a legveszélyesebb hazai lövést.

A második félidőt az Újpest kezdte aktívabban, a játék a kecskeméti térfélen zajlott, egyre több munkája volt a KTE védősorának. Igaz, az is látszott, hogy nagyon jól szervezett alakzat, a levegőben nem lehetett átjátszani ezt a sort, és a földön sem nagyon, pedig a házigazdák próbálkoztak minden irányból. És milyen a futball? Amikor megállapítottuk, hogy egyre nagyobb nyomás alá helyezi az Újpest az újoncot, a vendégcsapat megszerezte a vezetést, nem is akármilyen góllal. Tóth Barna a Magyar Kupában szerzett góljai után lapunkban azt nyilatkozta, nagyon várja már, hogy az NB I-ben is betaláljon, és most megszerezte első találatát (0–1).

Fotó: Török Attila
Fotó: Török Attila

 

A csatár négy fővárosi játékos között vitte el a labdát, hogy aztán éles szögből megszerezze a vezetést. Természetesen az Újpest mindent megpróbált, labdabirtoklásban ellenfele fölé nőtt, de a vendégcsapat nagyon stabilan állt a lábán, és amikor Szabó István cserélt, akkor is bent hagyta mindkét csatárát, nem állt át amolyan bunkervédekezésre.

Ment előre, támadott a hazai együttes, de a kecskemétiek olyan közel helyezkedtek egymáshoz, hogy szinte lehetetlen volt rést találni közöttük. Közben elmaradt a testvérek küzdelme, amikor a hazaiaktól Katona Mátyás leballagott a pályáról, azt követően nem sokkal érkezett a vendégekhez Katona Bálint – jó kérdés, vajon kinek szurkolhattak a szülők...

Örülni mindenesetre volt okuk, mert Bálint fiuk élt a lehetőséggel, ha már megkapta, és látványos góllal növelte csapata előnyét (0–2). A hektikus, ápolások miatt is hosszúra nyúlt hajrában az Újpest tizenegyest lőhetett. Varga Bence jó irányba vetődött, a nagy erejű lövés után az arcán találta el a labda, és hosszú ápolás után hordágyon vitték le a pályáról.

Abdoulaye Diaby a 90+14. percben (1–2) ugyan szépíteni tudott, de tovább tart a kecskeméti csoda, 2–0 a Ferencváros ellen, és Újpestről is elvitték a Bács-Kiskun megyeiek a három pontot.

Varga Bence fejjel védte Borello büntetőjét, le kellett cserélni (Fotó: Török Attila)
Varga Bence fejjel védte Borello büntetőjét, le kellett cserélni (Fotó: Török Attila)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!


NB I, 2022–2023, 10. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Október 7., péntek
Mol Fehérvár–ZTE 1–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóCsonka Bence2474
Újpest–Kecskemét 1–2 Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Andó-Szabó Sándor2852
Október 8., szombat
Kisvárda–Vasas 2–0 Kisvárda, Várkerti StadionBogár Gergő2403
Budapest Honvéd–Mezőkövesd 2–2Budapest, Bozsik Aréna Karakó Ferenc3646
Október 9., vasárnap
15.30: Paksi FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport) Paks,Fehérvári úti Stadion
18.00: Ferencváros–DVSC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama Aréna

AZ ÁLLÁS
1. Kecskeméti TE 10 5 4 1 14–7 +7 19
2. Ferencvárosi TC 7 6 1 18–3 +15 18
3. Kisvárda 10 5 2 3 18–16 +2 17
4. Paksi FC 8 4 2 2 15–14 +1 14
5. Puskás Akadémia 9 3 5 1 10–7 +3 14
6. Zalaegerszegi TE 9 3 3 3 16–13 +3 12
7. Mol Fehérvár 9 3 2 4 11–14 –3 11
8. Debreceni VSC 9 2 4 3 14–17 –3 10
9. Budapest Honvéd 10 2 4 4 12–18 –6 10
10. Újpest FC 9 2 3 4 11–16 –5 9
11. Mezőkövesd 10 1 3 6 12–21 –9 6
12. Vasas FC 10 6 4 8–13 –5 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik