Vb 2022: Casemiro az élen, Messi nagyon lehagyta Ronaldót – katari statisztikák

Vágólapra másolva!
2022.12.03. 16:14
null
Kihagyott egy tizenegyest, a teljesítménymutatója mégis sokkal jobb Ronaldóénál (Fotó: Getty Images)
Csapat szinten az angol válogatott, egyénileg pedig a brazilok védekező középpályása, Casemiro érte el a legmagasabb teljesítményindexet a katari labdarúgó-világbajnokságon, a statisztikai adatok elemzésével foglalkozó cég, az InstatSport szerint. A búcsúra kényszerült németek több támadással kapcsolatos mutatóban is a legjobbak, a labdát legkevesebbet birtokló négy csapatból három is továbbjutott, Lionel Messi indexe pedig a kihagyott tizenegyes ellenére is jóval felülmúlja Cristiano Ronaldóét – derült ki többek között a csoportkör statisztikáiból.

 

♦ A csapatok teljesítményindexe alapján eddig az angolok a legjobbak (260), a brazilok csak másodikok (257), majd holtversenyben az argentinok és a spanyolok következnek (256), de a címvédő franciák (254) és a németek (252) sem maradtak le sokkal. Érdekesség, hogy a tíz legjobb mutatóval rendelkező válogatott közül egyedük a nationalelf esett ki.

♦ Hansi Flick együttese vette célba a legtöbbször a kaput, meccsenként átlagban 21-szer, itt a franciák 16-tal állnak a második, a brazilok 15.7-tel a harmadik helyen. A kaput eltaláló lövésekbenhármas holtverseny van az élen a németek, brazilok és az argentinok között (7.7/mérkőzés). A leghatékonyabb ebben a tekintetben Costa Rica volt, 70 százalékkal, Argentína 55, Brazília 49, Franciaország 40, Németország viszont csak 37 százalékot ért el.

♦ A németek kerültek a legtöbbször gólhelyzetbe, találkozónként átlagban, 11-szer, ám ezeknek csak a 18 százalékát használták ki. Ezzel még így is megelőzték az argentinokat (16 százalék) és a brazilokat (10 százalék), viszont messze elmaradtak a spanyoloktól (45 százalék).

A továbbjutott csapatok többségénél általában sokat volt a labda, ebben a tekintetben Spanyolországé (74 százalék), Angliáé (65 százalék) és Argentínáé (64 százalék) volt a három legjobb mutató, a kivételt itt is Németország jelenti (60 százalék). Érdekesség viszont a labdát legkevesebbet birtokló négy csapatból három is bejutott a vb kieséses szakaszába, Marokkó (39 százalék), Lengyelország (35 százalék), Japán (33 százalék).

Ami a gólokat illeti, a 32-ből tíz olyan csapat van, amelyik csak a második félidőben volt eredményes, köztük két nyolcaddöntőst találunk, Japánt (4 gól) és Brazíliát (3 gól). A kizárólag az első játékrészben betaláló négy válogatottból egyedül az Egyesült Államok (2 gól) van még versenyben.

Tizennégy tizenegyest ítéltek a játékvezetők, és mindössze a portugálok és az argentinok végezhettek el két büntetőt, de utóbbiak Lionel Messi révén az egyiket kihagyták. Az öt kimaradt tizenegyesből hármat lőttek a bal sarokra és csak kettő a jobbra.

♦ Szenegál érte el a legtöbb gólt rögzített játékhelyzetből, hármat, közülük egyet-egyet szöglet és
szabadrúgás után, illetve büntetőből.

♦ A legtöbb akciógól a spanyolok nevéhez fűződik (8), őket az angolok követik (7), majd a hollandok, a németek és a franciák következnek (5-5).

♦ Kontrából Eb-selejtezős csoportellenfeleink, a szerbek voltak a legeredményesebbek három találattal, Ecuador (2 gól) és Tunézia (1 gól) az akciógóljai száz százalékát érte el ellentámadásból.

Az irániak (76/meccs), az ausztrálok (74) és a tunéziaiak (72) vesztették el a legtöbbször a labdát, a labdaszerzésben pedig a szerbek (58), az irániak (57) és a dánok (54) voltak a legjobbak.

Már-már megszokottnak számít, hogy a spanyolok passzoltak a legtöbbször, mérkőzésenként átlagban 944-szer, ráadásul 92 százalékban pontosan. Utánuk jelentős lemaradással az argentinok következnek a sorban (707 - 89 százalék) és az angolok (686 - 90 százalék). A sor végén a lengyeleket találjuk, mindössze 348 passzal és 81 százalékos pontossággal.

♦ A párharcokat a franciák és az angolok nyerték meg a legmagasabb arányban (56 százalék), előbbiek inkább inkább a saját kapujukhoz közel, utóbbiak az ellenfél térfelén jeleskedtek e tekintetben. A fejpárbajokban a kanadaiak és az angolok voltak legeredményesebbek (59 százalék), a brazilok viszont csak a 22. voltak a 32 csapatos mezőnyben. Ghána a légi párharcokban az utolsó lett, a földön megvívottakban viszont az első, akárcsak a bemutatott cselek számában (39), amelyeknek a 72 százaléka sikeres is lett.



♦ A vb összes játékosa közül a brazilok védekező középpályása, Caemiro büszkélkedhet a legjobb teljesítményindexszel (316), őt csapattársa, Vinícius Junior követi (309), majd a portugál Bruno Fernandes (307) jön a sorban. A francia Kylian Mbappe csak tizedik a rangsorban (286), Lionel Messi és Cristiano Ronaldo nem fért be a legjobb húszba.

♦ A legtöbbször Mbappe próbálkozott kapura lövéssel (15), de csak 47 százalékban találta el a kapu felületét, miközben Messi 13 kísérlet mellett 69 százalékban. Ronaldo 8 lövéséből, illetve fejeséből mindössze kettő ment kapura (25 százalék)...

Azért a portugálok sztárjának, CR7-nek is jutott egy elsőség, de arra aligha lehet büszke, hiszen meccsenként átlagban 6-szor állították lesre.

♦ A legtöbb szabálytalanságot a holland Denzel Dumfries követte el, 11-et, miközben a legtöbbször a szenegáli Pape Matar Sarrt faulták, 13-szor. Sérülése miatt Neymarcsak 81 percet töltött eddig a pályán, de a szerbek ezalatt mégis kilencszer szabálytalankodtak ellene.

A kapusok közül a marokkói Munir Mohamedi Instat-indexe a legmagasabb (288), ő mindössze 100 percet töltött a pályán, de négy lövésből nem kapott gólt, ráadásul háromszor is bravúrosan védett. Rajta kívül a brazil Allisonnak sem kellett még kiszednie a hálóból a labdát - igaz, az ő kapuját két mérkőzésen egyszer sem találták el az ellenfelek.

 


A legnagyobb figyelem természetesen a támadók produkcióját övezi, Nos, közülük a PSV-ben futballozó háromgólos holland Cody Gakpónak a legmagasabb az Instat indexe (281), utána közvetlenül Lionel Messi jön, 279-cel, Cristiano Ronaldo pedig jócskán lemaradva 228-cal csak a 28. helyen áll.

TOVÁBBJUTÁS AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZBAN

Ha egy mérkőzés kilencven perc után döntetlenre végződik, 2x15 perces hosszabbítás következik; ha abban sem születik győztes gól, 11-esrúgások döntenek a továbbjutásról.

A NYOLCADDÖNTŐ MŰSORA
December 3., 16.00
Al-Rajján,
Kalifa Nemzetközi Stadion
Hollandia–Egyesült Államok
(49. mérkőzés)
December 3., 20.00
Al-Rajján,
Ahmad bin Ali Stadion
Argentína–Ausztrália(50. mérkőzés)
December 4., 16.00
Doha,
al-Tumama Stadion
Franciaország–Lengyelország52. mérkőzés)
December 4., 20.00
Al-Hor,
al-Bajt Stadion
Anglia–Szenegál(51. mérkőzés)
December 5., 16.00
Al-Vakra,
al-Dzsanúb Stadion
Japán–Horvátország(53. mérkőzés)
December 5., 20.00
Doha,
974 Stadion
Brazília–Dél-Korea (54. mérkőzés)
December 6., 16.00
Al-Rajján,
Education City Stadion
Marokkó–Spanyolország (55. mérkőzés)
December 6., 20.00
Loszaíl,
Lusail Iconic Stadion
Portugália–Svájc(56. mérkőzés)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik