Szetthátrányból nyerte meg első GS-döntőjét – Szabalenka Melbourne női bajnoka!

Vágólapra másolva!
2023.01.28. 09:27
null
Arina Szabalenka első GS-döntőjében rögtön nyert is (Fotó: Getty Images)
Arina Szabalenka nagy csatát követően 4:6, 6:3, 6:4-re legyőzte a wimbledoni címvédő Jelena Ribakinát az ausztrál nyílt teniszbajnokság (Australian Open) női egyesének döntőjében, így karrierje során először nyert meg egy Grand Slam-tornát! 

ÖSSZEFOGLALÓ

Hiába wimbledoni címvédő, s ezen a tornán a világelső lengyel Iga Swiatek (illetve négy másik kiemelt) legyőzője a kazah Jelena Ribakina, így sem ő volt az Australian Open döntőjének esélyese, hanem fehérorosz ellenfele, a tornát megelőzően WTA-világranglista 5. Arina Szabalenka, aki élete első Grand Slam-döntőjét játszhatta, korábban csak elődöntőig menetelt.

Az első szett – aztán mint kiderült, nagyrészt a teljes mérkőzés – a szervákról szólt. Ribakinának az első adogatásai ültek, Szabalenkának éppen fordítva. Ebből ebben a játszmában a fehérorosz jött ki rosszabbul, hiszen öt (!) kettős hibát is ütött, majd részben emiatt a szettet is elvesztette – csupán egyszer brékelte őt kazah ellenfele, de ez éppen elég volt.

Az első szettet tehát 6:4-re Ribakina nyerte, de a második játszmában nem remegett meg az élete első GS-döntőjét játszó Szabalenka, sőt: átvette az irányítást, és bár ki nem kényszerített hibából többet ütött, szervák és fogadások tekintetében is felülmúlta ellenfelét, majd 6:3-ra két brékkel be is húzta a szettet.

Jöhetett a döntő játszma, ami 3:3-ig ugyanazt a sémát követte: Szabalenka könnyedén nyerte meg saját adogatásait, míg Ribakina szenvedett velük, többször bréklabdát kellett hárítania a gémek megnyeréséért. Ekkor már nagyon úgy tűnt, Ribakina adogatóként teljesen az első szerváira van utalva, mert ha második lett belőle, akkor szinte mindig belehibázott. A hatodik gémben brékelt is Szabalenka (ekkor lett 4:3 neki), majd nem sokkal később 5:4-nél szerválhatott a meccsért.

Ez elképesztő gém volt, a minden eldöntő játék, amiben Ribakina három meccslabdát (!) is hárított, majd elrontott egy bréklabdát. A negyedik meccslabdáját aztán már nem szórakozta el a 24 éves Szabalenka, aki három elvesztett GS-elődöntő után ezúttal nemcsak a fináléba jutott be, de meg is nyerte azt, s ő lett az Australian Open női bajnoka! – ráadásul az idén továbbra is veretlen.

Szabalenka az Australian Open 2023-as bajnoka! (Fotó: Getty Images)
Szabalenka az Australian Open 2023-as bajnoka! (Fotó: Getty Images)


AUSTRALIAN OPEN
NŐI EGYES
DÖNTŐ
Ribakina (kazah, 22.)–Szabalenka (fehérorosz, 5.) 6:4, 3:6, 4:6

A NŐI TORNA LEGSZEBB PONTJAI

A modul betöltése eltarthat néhány másodpercig...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik