El: Ave, SEVIILLA! Átkozott tizenegyesek! – nemzetközi sajtóvisszhang

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.01. 08:41
null
AVE, SEVIILLA! (Fotó: Marca)
Mint ismert, a Sevilla tizenegyespárbajban legyűrte az AS Romát a labdarúgó Európa-liga budapesti döntőjében, így története során hetedszer nyerte meg a második számú európai kupasorozatot. Lássuk, hogyan reagált az eseményekre az európai sportsajtó!

„AVE, SEVIILLA!” – ezzel a szójátékkal kürtölte világgá a Marca, hogy az andalúz együttes az Örök Város csapatát legyőzve megnyerte a sorozatot. A legnagyobb spanyol sportlap kiemelte, hogy a Sevilla története során harmadszor hódította el tizenegyesekkel a második számú kontinentális trófeát. A Marca külön felhívta a figyelmet a mindent eldöntő tizenegyest értékesítő Gonzalo Montielre, aki nem is olyan rég a katari világbajnoki döntőben is hasonló tettet hajtott végre.

 

Forrás: Marca
Forrás: Marca

„A hetedik mennyországban” – hirdette a Sevilla sikerét a katalán Mundo Deportivo, amely Sergio Busquets barcelonai búcsúzásánál is nagyobb helyet szentelt a Mendilibar-féle csapat újabb El-trófeájának. Az As a kreativitás jegyében ugyanezzel a mondattal foglalta össze a Puskás Arénában történteket. A madridi sportlap szerint a Sevillát nem roggyantotta meg Dybala gólja, majd külön megjegyezte, hogy Mourinho a sevillai drukkerek megtapsolása mellett a játékvezetést kritizálta.

 

Forrás: Marca
Forrás: Marca

„Fehér-piros birodalom” – állt az Estadio Deportivo címlapján. A sevillai sportlap a két tizenegyest is hárító Bunut, valamint Montielt kiáltotta ki a döntő hőseinek, hozzátéve, hogy Dybala azért alaposan ráijesztett José Luis Mendilibar legénységére. Ehhez képest a katalán Sport csak lábjegyzetben szorított helyet az andalúz diadalnak: a barcelonai lap a „tizenegyesek bajnokaként” hivatkozott az Európa-liga friss győztesére.

 

Forrás: Marca
Forrás: Marca

„Átkozott tizenegyesek!” – reagált a Roma kudarcára a La Gazzetta dello Sport. A címlapsztoriban a Milan lehetséges átigazolásait firtató olasz sportlap szerint Dybala gólja örömkönnyeket fakasztott a római szurkolók körében, de a meccs végén megismétlődött a 39 évvel ezelőtti BEK-döntőben látott jelenetsor – az 1984-es sorozat fináléjában a Roma hazai pályán bukott el tizenegyesekkel a története negyedik BEK/BL-sikerét jegyző Liverpoollal szemben.

 

Forrás: Marca
Forrás: Marca

„Mit mondanál nekik?” – teszi fel a költői kérdést a Corriere dello Sport. A patinás sportlap szerint a római álmok könnybe fulladtak, miután a Sevilla egy öngóllal és tizenegyesekkel a maga irányába billentette a mérleg nyelvét. A címlapon kiemelt egyik publicisztika szerzője mindeközben José Mourinho esetleges távozását firtatta.

 

Forrás: Marca
Forrás: Marca

„Köszönjük, Roma!” – igyekezett pozitív hangot megütni a Roma szurkolói újságjának számító Il Romanista. A történeket római szemszögből értékelő lap szerint a „farkasok” mindent megtettek az „örökké tartó döntőben”, de ezúttal nem ők örülhettek a végén.

 

Forrás: Marca
Forrás: Marca

Végül, de nem utolsósorban a Tuttosport a „megfeneklett Romáról” írt, míg a francia L'Équipe a szív diadalaként tálalta a Sevilla győzelmét.

EURÓPA-LIGA
DÖNTŐ
SEVILLA (spanyol)–AS ROMA (olasz) 1–1 (0–1, 1–1, 1–1) – tizenegyesekkel 4–1

Budapest, Puskás Aréna, 61 476 néző. Vezette: A. Taylor (angol)
SEVILLA:
Bunu – Jesús Navas (Montiel, 94.), Badé, Gudelj (Marcao, 120+7.), Telles (K. Rekik, 94.) – Fernando (Jordán, 120+8.), Rakitic – Ocampos, Óliver Torres (Suso, a szünetben), Gil (Lamela, a szünetben) – En-Nesziri. Vezetőedző: José Luis Mendilibar
ROMA:
Rui Patrício – Ibanez, G. Mancini, Smalling – Spinazzola (D. Llorente, 106.), Cristante, Matics (Bove, 120.), Celik (Zalewski, 91.) – Lo. Pellegrini (El Shaarawy, 106.) – Dybala (Wijnaldum, 68.), Abraham (Belotti, 75.). Vezetőedző: José Mourinho
Gólszerző: Mancini (55. – öngól), ill. Dybala (35.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A DÖNTŐT FELVEZETŐ HÍRFOLYAMUNKAT IDE KATTINTVA TALÁLJA MEG!

 

 

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik