Újpest-Fradi 0-6, kecskeméti újoncrekord, Moniz-botrány: elképesztő izgalmakat hozott az NB I

Budapest, 2023. május 1. A Ferencváros első gólját lövi Amer Gojak a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában játszott Újpest FC - Ferencvárosi TC mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban 2023. május 1-jén. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Múlt hétvégén ért véget a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 2022/23-as szezonja. Mint azt talán már mindenki kívülről fújja, hogy ismét bajnok lett a Ferencváros - immár sorozatban ötödször, története során 34. alkalommal, míg a két kieső az egyaránt nagy múltú fővárosi csapata, a Vasas és a Budapest Honvéd lett. Ám nem csak ezen tények miatt marad sokáig emlékezetes a mögöttünk hagyott szezon. Ismét paksi játékos lett a gólkirály Varga Baranabás révén, történelmet írt az újonc Kecskemét, 12 csapatból 9 váltott edzőt, összesen 11 alkalommal, míg a Fradi 6-0-ás sikerrel vágott vissza az Újpestnek a Megyeri Úton. Jöjjenek az idény legfontosabb és legérdekesebb történései.

Sorozatban ötödször bajnok a Fradi, történelmet írt a KTE, kiesett a Vasas és a Honvéd

Kezdjük a legfontosabb tényekkel. A Ferencváros megvédte a bajnoki címét, ahogy a bevezetőben említettük, a zöld-fehér csapat immár sorozatban ötödik alkalommal emelhette a magasba a bajnoki trófeát. Az FTC elsősorban a jó őszi szereplésével alapozta meg a címvédést, végül 33 mérkőzésen 19 győzelem, hat dönttetetlen és nyolc vereség mellett 63 pontot gyűjtött.

2021-ben például úgy lett bajnok a Fradi, hogy mindössze egyetlen veresége volt az idényben,

igaz, tavaly az a szám már hat volt. Ennek ellenére akkor is 12 ponttal előzte meg a Ferencváros a második Kisvárdát, ezúttal csak hattal a Kecskemétet.

Lisztes Krisztián volt a Fradi nagy tavaszi felfedzettje Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Fradi-szurkolók a bajnoki cím mellett annak is örülhetnek, hogy szó szerint berobbant a csapatba Lisztes Krisztián, aki

kilenc NB I-es bajnokin öt gólig és egy gólpasszig jutott, mindezt úgy, hogy csak nemrég töltötte be a 18. életévét.

Többek között az Újpest elleni rangadón (2-3) is betalált:

Érdekesség, hogy a MVM Dome-ban rendezett bajnoki fiesztán is úgy nyilatkoztak a játékosok, Sztanyiszlav Csercseszov és a klubvezetők egyaránt, hogy bár újra felért a csúcsra, a tavaszi szereplésből tanulni kell, a rosszabb szereplés miatt nem teljes az öröm.

Már a 34. bajnoki címét ünnepelte a Fradi Fotó: Csudai Sándor - Origo

összességében bajnokok lettünk, voltak bőven szép pillanatok, hatalmas élmények. Ezekre kell koncentrálni, az egész szezont tekintve sikeresek voltunk" - mondta Dibusz Dénes, aki szerint a klubnál is kitettek magukért, mivel az elmúlt hat bajnoki címnek soha nem volt ugyanolyan a bajnoki ünneplés, mindig kitalálnak valami újat. Hozzátette, elnézést kér a szurkolóktól a rosszabb meccsekért, és ez jövőre nem fog előfordulni.

Dibusz Dénes sajnálja, hogy nem sikerült úgy kiszolgálni a szurkolókat, ahogy ők szerették volna Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ha már szóba került a Kecskemét, Szabó István újonc csapata történelmet írt. Hiába kezdte jól a bajnokságot a KTE, még a szakértők is arra gondoltak, hogy el fog fogyni az újonc és minden bizonnyal a kiesés ellen harcol majd. Ám ez nagyon nem így lett, a Kecskemét egész évben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Mindent elmond a teljesítményéről mindössze hatszor kapott ki, azaz két vereséggel kevesebbet szenvedett, mint a Ferencváros. (A 12 döntetlen miatt "úszott" el a bajnoki cím). Arról már nem is beszélve, hogy az újonc a két csapat három egymás elleni találkozójából kétszer nyert 2-0-ra (mindkettő hazai pályán), míg a Groupama Arénában 1-1-es döntetlen született, így

az FTC a riválisok közül egyedül a KTE ellen nem tudott nyerni a három összecsapásból egyszer sem.

A KTE futballtörténelmi tett hajtott végre:

másodosztályból feljutott csapat korábban még soha nem végzett ilyen előkelő helyen a bajnokságban.

Szabó István, a KTE edzője csodát tett Forrás: Reti Attila Photography (2022)/Reti Attila

Nem is csoda, hogy a RangAdó Gálán Szabó István választották a legjobb edzőnek,

aki Marco Rossi szövetségi kapitánytól vette át az elismerést. Szabó a labdarúgó NB I-ben és NB II-ben szereplő játékosok szavazatai alapján is a legjobb lett, a HLSZ szavazásán a Kecskemét három - Belényesi Csaba, Banó-Szabó Bence és Szuhodovszki Soma - futballistát ad a szezon álomcsapatába.

Nagyon boldogok lehetnek Debrecenben is, ugyanis Szrdjan Blagojevics vezetésével harmadik helyen végzett a hajdúsági együttes, így indulhat majd az Konferencia-ligában. A szerb tréner elképesztő munkát végzett, nem is csoda, hogy már most a Lokit tartják a Fradi egyik, ha legnagyobb kihívójának jövőre.

Amikor Blagojevics tavaly szeptemberben megérkezett Debrecenbe, akkor hat forduló után győzelem nélkül, az utolsó helyen állt a DVSC. Innen - egészen pontosan 8. fordulóban elfoglalt 10. helyről – egészen a dobogóig vezette Dzsudzsák Balázsékat.

A debreceniek az utolsó nyolc fordulóban mindössze két gólt kaptak. Az utolsó hatban csak egyet, a Groupama Arénában. Az ebben a periódusban veretlen Loki az utolsó hat fordulóban 14 pontot szerzett.

Fanatasztikus idényt zárt a DVSC Forrás: dvsc

A két nagy múltú fővárosi klubnál, a Vasasnál és a Budapest Honvédnál már közel sem lehetnek ennyire boldogok. Túlzás nélkül állítható, hogy angyalföldi együttes búcsúja nem is volt kérdéses. A szezont Kuttor Attilával kezdte a csapat, és hét meccsen egyszer sem sikerült nyerni, így nem csoda, ha a vezetők az edzőváltás mellett döntöttek. Őt Kondás Elemér váltotta, aki ugyancsak nem volt képes kirángatni a gödörből a csapatot, 18 meccsen mindössze három győzelem nem túl impozáns mutató. Jött is az újabb váltás, a klubhoz ezer szállal kötődő Desits Szilárd tűzoltása sem volt sikeres, nyolc találkozón egy sikert tudott felmutatni, így már a Vasas simán, 26 pontot gyűjtve az utolsó helyen búcsúzott az élvonaltól.

A Vasas négy győzelme a 12 csapatos bajnokság újbóli bevezetése óta a negatív rekord beállítása. (2019–2020-ban a Kaposvár is csak négy győzelemmel zárt.)

A Budapest Honvéd sem lehet büszke a teljesítményére, de kispesti csapat azonban az utolsó pillanatokig versenyben volt a bennmaradásért. Az OTP Bank Liga utolsó fordulójában a Honvéd 2-1-es vereséget szenvedett a Puskás Akadémia otthonában, így dőlt el a sorsa, miközben a MOL Fehérvár FC gól nélküli döntetlent játszott a már biztosan utolsó és kieső Vasas vendégeként.

A Honvéd végül 33 pontot gyűjtött és két ponttal maradt el a már bennmaradó Fehérvártól. A kispestiek 114 éves történetük során másodszor, 2003 után estek ki újra az NB I-ből.

Az NB I két kiesője, a Honvéd és a Vasas Forrás: MTI/Vasvári Tamás

A kispesti klub be is jelentette be, hogy szerződést bontott a trénerrel, így Chris Docherty sportigazgató és Ivan Kepcija szakmai tanácsadó után a horvát szakember is távozott Kispestről a kudarccal zárult idény végeztével. Dean Klafuric novemberben érkezett a Honvédhoz - Thomas Courts helyére érkezett, aki 12 meccsen három siker tudott felmutatni - , majd 21 bajnokin irányította az együttest, de a mindössze öt győzelemre ő sem lehet büszke.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya mindenesetre úgy látja, a Budapest Honvéd és a Vasas is gyorsan visszatérhet az élvonalba.

"Jól tudom, hogy a kiesést mindig nehéz megemészteni.

- írta a közösségi oldalán az olasz szakvezető. Hozzátette, a legjobbakat kívánja a Vasasnak, és különösen a Honvédnak, amelyről mindenki tudja, hogy különleges helye van a szívében. Rossi 2012 és 2017 között két időszakban is volt a kispestiek vezetőedzője, a csapat előbb bronzérmet nyert, majd bajnok lett az irányításával.

A kieső Vasas és a Honvéd kapcsán többször említettük az edzőváltásokat, ezzel kapcsolatban is egészen elképesztő adatra lehet találni.

A 2022/23-s szezon 33 fordulója alatt 12 csapatból 9 váltott edzőt, összesen 11 alkalommal.

Edzőváltások a labdarúgó OTP Bank Liga 2022/23-as idényében:

2022. augusztus 31. - DVSC: Joao Janeiro helyett megbízottként Dombi Tibor
2022. szeptember 6. - Vasas: Kuttor Attila helyett Kondás Elemér
2022. szeptember 6-14. - Mezőkövesd: Supka Attila helyett Kuttor Attila
2022. szeptember 21. - DVSC: Dombi Tibor helyett Szrdján Blagojevics
2022. október 17. - MOL Fehérvár: Michael Boris helyett Huszti Szabolcs
2022. október 24. - Budapest Honvéd: Thomas Courts helyett Dean Klafuric
2023. február 13-14. - Paksi FC: Waltner Róbert helyett Bognár György
2023. március 14-15. - MOL Fehérvár FC: Huszti Szabolcs helyett Bartosz Grzelak
2023. március 23. - Újpest FC: Milos Kruscic helyett Nebojsa Vignjevic
2023. március 27. - Kisvárda: Török László helyett Milos Kruscic
2023. április 6. - Vasas: Kondás Elemér helyett megbízottként Desits Szilárd
2023. április 24. - ZTE: Ricardo Moniz helyett Boér Gábor

Bár végül bennmaradt, nem lehet szó nélkül elmenni a MOL Fehérvár csalódást keltő teljesítménye mellett sem. A Vidi mindössze 35 pontot gyűjtött - nyolc győzelem, 11 döntetlen és 14 vereség a mérleg -, ez 2016 óta csak két korábbi alkalommal lett volna a mostanihoz hasonlóan elég a bennmaradáshoz, négyszer nem.

Érdekesség, hogy a MOL Fehérvár a teljes bajnoki szezonban mindössze egyszer győzött vendégként, éppen a Bp. Honvéd ellen.

Az a három pont nagyon sokat jelentett a két csapat végső összevetésében. Mint ahogyan az is, hogy a Fehérvár kilenc pontot szerzett a Honvéd ellen a 2022–2023-as idényben.

Nagyon rossz szezont zárt a MOL Fehérvár Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A Fehérvárnál is három edző fordult meg a szezon során, illetve Juhász Roland személyében új sportigazgató is érkezett. Michael Boris 11 meccsen három győzelmet aratott, Huszti Szabolcs 12 mérkőzésen ugyancsak háromszor nyert, míg Bartosz Grzelak tíz meccsen kétszer győzött. Nehéz lenne azt mondani, hogy bármelyik edző mély nyomot hagyott volna.

A paksi Varga Barnabás lett a gólkirály, nehéz sorsa volt Riccardo Piscitellinek

A csapatok között a sorozatban ötödik bajnoki címét megnyerő Ferencváros rúgta a legtöbb gólt (62), megelőzve a Paksot (57) és a Debrecent (52). Nem meglepő módon az a két csapat lőtte a legkevesebb gólt, amely a szezon végén elbúcsúzott az élvonaltól; a Vasas mindössze 29-szer, a Honvéd 34-szer talált be. Idén a legkevesebb gólt az újonc Kecskemét kapta (32), míg a legtöbbet a Paks (57), amely így nullás gólkülönbséggel zárt - olvasható az MLSZ statisztikájában.

Ebben az idényben is a Paks adta az NB I gólkirályát; Varga Barnabás 26-szor talált be a szezonban, majdnem kétszer annyiszor, mint a sorban utána következő mezőkövesdi támadó, Stefan Drazic (14).

Tizenhárom gólt három játékos szerzett, Nenad Lukic (Honvéd), Kenan Kodro (Fehérvár) és Dorian Babunski (Debrecen). A bajnok Ferencváros leggólerősebb futballistája Ryan Mmaee volt (12).

Varga Barnabás gólkirály lett Forrás: Ifj.Thalyzoltan/mlsz.hu

A gólpasszok terén két játékos végzett az élen; a Kecskemét futballistája, Szuhodovszki Soma és a MOL Fehérvár támadója, Dárdai Palkó is nyolc-nyolc gólpasszt osztott ki. Utánuk öt játékos, Marquinhos (Ferencváros), Holender Filip (Vasas), Bőle Lukács (Paks), Banó-Szabó Bence (Kecskemét) és Adama Traoré (Ferencváros) következett hét-hét gólpasszal.

A kapusok között a mezőkövesdi Riccardo Piscitelli mutatta be a legtöbb védést (117), nagy mértékben hozzájárulva a csapat bennmaradásához.

A fehérvári Kovács Dánielről is elmondható mindez, akinek 104-szer kellett közbeavatkoznia az ellenfél lövése után. Varga Bence (Kecskemét) és Demjén Patrik (Zalaegerszeg) 87-87-szer védett a szezonban, de még a bajnok Ferencváros kapusa, Dibusz Dénes is 84-szer mentette meg góltól a csapatát.

A Fradi 6-0-val vágott vissza az Újpestnek, rasszista botrány Zalaegerszegen, Dzsudzsák bizarr sérülése

A mögöttünk hagyott szezon számtalan sokáig emlékezetes mérkőzést hozott, ezek közül csemegéztünk. Az év egyik, ha nem a legtöbbet emlegetett összecsapása az Újpest-Ferencváros 0-6 volt, amelyen a zöld-fehér együttes visszavágott a városi riválisnak a 2010-es 6-0-ás vereségért.

Az akkor a Trabzonspor elleni Európa-liga mérkőzésre készülő Fradi egy idő után szinte edzést tartott a Megyeri úton, hiszen a szünetben már 4-0-ra vezetett.

A végeredmény 6-0 lett a Ferencváros javára. A meccsen Zachariassen, Traroré, Auzqui és Ryan Mmaee egyszer, Boli kétszer volt eredményes.

A Fradi korábbi játékosa, a meccsen duplázó Franck Boli az nso.hu-nak adott nyilatkozatában elárulta a meccs után, a félidőben tudta meg, hogy az FTC 2010-ben 6-0-ra kikapott a Megyeri Úton.

ha már négy-nullára vezetünk, próbáljunk meg minél többet rúgni, hiszen van mit törleszteni! A szurkolóink miatt sem álltunk le, tudjuk, mit jelent nekik az Újpest elleni derbi, nem véletlenül örültünk annyira, hogy a végére összejött a hat gól."

Franck Boli rendszeresen remekelt az Újpest ellen Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Ferencváros sorozatban ekkor 11. alkalommal nyerte a rangadót, az Újpest pályaválasztásával ez volt a legnagyobb arányú vendég győzelem, 1907-ben szintén 6-0-ra, 1910-ben pedig 7-1-re győzött idegenben a Ferencváros.

A meccs végén a dühös hazai drukkerek levetették a mezt az újpesti játékosokról.

A 9. fordulóban a Debrecen egy szenzációs, gólgazdag mérkőzésen 4-3-ra nyert a Budapest Honvéd ellen a Nagyerdei Stadionban. A meccs érdekessége a hét gólon kívül, hogy a hosszabbításban a vendégek francia védője, Christian Gomis brutálisan lekönyökölte Sós Bencét, amiért azonnal kiállította a bíró.

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában a Zalaegerszeg a Budapest Honvéd csapatát fogadta, és 0-2-es állásnál egy kispesti szabálytalanságot nem fújt le a játékvezető, amit a hazaiak edzője nehezményezett. Miután piros lapot kapott a reklamálásért,

Ricardo Moniz a teljes csapatát levezényelte a pályáról, és az öltözőbe is be akarta tessékelni őket, amit Dragóner Attila sportigazgató akadályozott meg, nehogy pontlevonást kapjon a csapata.

Mint kiderült, valójában Moniz a Honvéd-szurkolóknak a zalaegerszegi támadóra, Christy Manzingára tett rasszista megnyilvánulásai miatt hívta le a tanítványait a pályáról. A találkozó végül néhány percnyi várakozás után folytatódott és 0-2-vel ért véget.

Az Újpest hazai pályán 3-3-as döntetlent játszott a Puskás Akadémiával a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában, amely a hat gól mellett három kiállítást is hozott. Újpesti oldalon Diaby, Antonov és Csongvai, míg a vendégeknél Puljic mellett Zahedi duplázott. A kiállítás sorsára Csoboth, illetve Baluta és Spandler jutott.

Az OTP Bank Liga 14. fordulójában ismét egy gólgazdag mérkőzést láthattunk, a szenvedő fél a Honvéd volt, amely 5-0-ra kapott ki a Paks vendégeként. A kispestieknek még a szépítésre sem volt sok esélyük, a Paks teljesen megérdemelt diadalt aratott. Érdekesség, hogy

Waltner Róber együttese ezzel zárta le négymeccses nyeretlenségi sorozatát,

míg a kispestiek akkor az új vezetőedzőjük, a horvát Dean Klafuric irányításával a második bajnokijukat is szerzett gól nélkül és vereséggel zárták.

A korábban a dobogóért harcoló Paks 6-1-es vereséget szenvedett az akkor a kiesés elől menekülő Mezőkövesd otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában. Az április 2-a óta az első győzelmét szerző Mezőkövesd két fordulóval a vége előtt ezzel növelte az előnyét a kiesést jelentő 11. helyhez képest.

A Debrecen 3-1-re győzött a már bajnok Ferencváros vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó előtti fordulójának szombati játéknapján, ezzel akkor a harmadik helyre lépett előre, ezt később meg is őrizte. Bár a Loki-bravúr is megér egy "misét", a meccs nem elsősorban emiatt marad sokáig emlékezetes:

a második vendéggól után a gólöröm közben sérült meg Dzsudzsák Balázs, méghozzá elég bizarr módon.

Dzsudzsák Balázs a gól után a társaival együtt kiszaladt ünnepelni a vendégtáborhoz, a reklámtábla előtt felugrott, majd rosszul érkezett le a földre, így

azonnal a csuklójához és a fejéhez kapott. A válogatottsági rekordert így hordágyon kellett az öltözőbe vinni. A válogatott játékost meg kellett műteni.

Érdekességekből, nagy meccsekből, gólokból és balhékból sem volt tehát hiány az OTP Bank Liga 2022/23-as szezonjában. Mit is kívánhatnánk mást, mint, hogy a következő bajnokságban is hasonló örökké emlékezetes pillanatokat élhessünk majd át.