Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB II (Merkantil Bank Liga) 37. fordulójában a Szombathelyi Haladás a második helyezettként feljutásra álló Kecskeméti TE-t fogadta. A KTE pedig nem is hibázott, 3-1-re nyert idegenben, így kilencvenkilenc százalékban kiejelenthető, hogy fejutott az NB I-be.

Az első negyedórában nem igazán adódtak lehetőségek, a Haladás uralta a játékot, a KTE védekezett. Ezt követőn két perc leforgása alatt három nagy lehetőség is volt, előbb Tóth Milán lövését blokkolta a tizenegyesponton a korábbi szombathelyi, Tóth Dávid, majd a másik oldalon Tóth Barna előbb fejjel, majd lábbal volt veszélyeztetett, utóbbinál Verpecz védett nagyot.

A félidő közepén óriási lépést tett a KTE a feljutás felé:

26. perc Tóth Dávid adott be jobbról, majd Lukács Dániel hat méterről a kapu közepébe lőtt (0-1). Három perccel később pedig már ketővel ment a vendég együttes, Tóth Barna 17 méterről lőtt gyönyörű gólt a bal alsóba (0-2).

A két gyors kapott gól érhető módon megfogta a Haladást, így nem csoda, hogy az első félidőben nem tudott faragni a hátrányából a szombathelyi együttes.

A félidőben két góllal vezetett a KTE Forrás: facebook.com/kecskemetite

Sokáig úgy tűnt, hogy a Haladás képtelen váltani, a KTE okosan tartotta a kétgólos előnyét,

az 59. percben összejött a szépítés: Holdampf remek labdával ugratta ki a jobb oldalon Tóth Milánt, aki éles szögből, nyolc méterről lőtt a léc alá (1-2).

A Haladás vérszemet kapott a szépítés után, és sorra dolgozta ki a nagy helyzeteket, ezekben a percekben csak a szerencsének köszönhette a vendég csapat, hogy még vezetett.

A 69. percben jött az újabb fordulat, bal oldali szöglet után Szalai Gábor hét méterről a bal sarokba fejelt, így újra kétgólos volt a KTE-előny (1-3).

A KTE percekkel később végleg lezárhatta volna a meccset, de csak a kapufát találta el Szuhadovszki révén, de az utolsó tíz percre így is kétgólos előnnyel mehetett.

A meccs utolsó részében pedig újabb gól már nem esett, a KTE 3-1-re nyert, és bár a matematikai feljutás még nincs meg, kilencvenkilenc százalékban kiejelenthető, hogy a következő szezonban az élvonalban szerepel majd a Kecskemét.

"Nem térek magamhoz a csapat teljesítménye miatt. Nagyszerűen játszottunk. Úgy néz ki, a könnyebb helyzetek nem jöttek ma össze, a nehezebb viszont igen. Nem volt időm gondolkozni, elrúgtam a labdát, örülök, hogy így sikerült eltalálnom.

de a Szentlőrinc ellen hazai pályán így is sikerrel akarjuk lezárni a szezont" - mondta az M4 Sport kamerája előtt a KTE egyik gólszerzője, Tóth Barna.

A hátralévő körben - a DVTK hétfőn még ebben a fordulóban az Ajka vendégeként is pályára lép - ugyan még ledolgozható lenne a hat pont, de

pontazonosság esetén az alábbi szempontok rangsorolnak:

  • 1. a bajnokságban elért több győzelem;
  • 2. a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége;
  • 3. a bajnoki mérkőzéseken rúgott több gól;
  • 4. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége;
  • 5. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége;
  • 6. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken az idegenben lőtt több gól;
  • 7. a bajnokság fair play értékelésében elért jobb helyezés;
  • 8. sorsolás.

Márpedig a Kecskemétnek több győzelme van - ez még bezoható -, a gólkülönbsége +34, míg a Diósgyőré +16, a Kecskemét 68 gólt rúgott, míg a Diósgyőr csak 55-öt. Vagyis ha a két csapat között pontazonosság jönne létre, abból a Diósgyőr jönne ki rosszabbul.

Ami a további vasárnapi meccseket illeti, a már bajnok Vasas ötgólos győzelmet aratott a bennmaradásért küzdő Budaörs vendégeként. A hazaiak a vereségükkel visszacsúsztak a sereghajtó pozícióba, mert a forduló előtt mögöttük lévő Szolnoki MÁV FC és III. Kerületi TVE is győzött.

A három kiesőhelyen álló csapat mellett még a Békéscsabának és a Csákvárnak van félnivalója az utolsó kör előtt, miután ezúttal mindkét gárda kikapott.

Merkantil Bank Liga NB II, 37. forduló:
Szombathelyi Haladás-Kecskeméti TE Hufbau 1-3 (0-2)
Gólszerzők: Lukács (26.), Tóth B. (29.), Szalai (69.), ill Tóth Milán (59.)

További eredmények:
Budafoki MTE-Békéscsaba 1912 Előre 2-0 (1-0)
III. Kerületi TVE-Nyíregyháza Spartacus FC 2-0 (1-0)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia - ETO FC 0-1 (0-0)
Dorogi FC-Pécsi MFC 3-0 (0-0)
Tiszakécskei LC-Szolnoki MÁV FC 1-2 (1-1)
Szentlőrinc-BFC Siófok 2-1 (1-0)
Budaörs-Vasas FC 0-5 (0-3)
Soroksár SC-Aqvital FC Csákvár 2-0 (1-0)

hétfőn játsszák:
FC Ajka-Diósgyőri VTK 20.00

Az NB II állása:

Az NB II tabellája Forrás: nb2.hu