Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I harmadik fordulójának rangadóján a Ferencváros 4-0-ra legyőzte a MOL Fehérvárt a Groupama Arénában. A Fradi kiváló helyzetkihasználásának köszönhetően már az első félidőben három góllal vezetett és eldöntötte a meccset. A Fehérvár ugyan becsülettel küzdött, de a hosszabbításban még egy gólt kapott és a meccs egészét tekintve semmi esélye nem volt a pontszerzésre a kiválóan futballozó címvédő ellen.

Az NB I harmadik fordulójának rangadóján az utóbbi négy bajnokságot egyaránt megnyerő Ferencváros a Groupama Arénában fogadta a MOL Fehérvár együttesét. Európai kupameccsei miatt ezt a meccset megelőzően még csak egy találkozót játszott a Fradi, azt az utolsó pillanatban megnyerte a Puskás Akadémia ellen.

A Konferencia-liga főtáblájára hajtó Fehérvár egy sima vereséggel és egy magabiztos győzelemmel kezdte a szezont, Michael Boris csapata a második fordulóban 4-0-ra kiütötte a Honvédot.

A megszokottnál tartalékosabb összeállításban pályára lépő Fradi a 10. percben veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást, de ebből még nem alakult ki helyzet. A 13. percben már igen, ekkor Vécsei nagyszerű labdával ugratta ki Ryan Mmaee-t, akinek éles szögből leadott lövését szépen védte Kovács Dániel.

Sokat nem kellett várni az első Fradi-gólra, a 15. percben Vécsei megpattanó lövése a kapufát találta el, majd Traoré játszott középre, ahol az érkező Auzqui közelről megszerezte a vezetést.

Carlos Auzqui góljával szerzett vezetést a Fradi Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 25. percben kényszerűségből cseréltek a zöld-fehérek, a megsérülő Thelander helyét Kovacevic vette át a védelemben. Nem sokkal később alakult ki az első Fehérvár-helyzet, Nego beadása után Kodro lövésénél kellett nagyot mentenie Pászkának.

A 34. percben egy szép támadás után Mercier lövése találta telibe Stopirát, aztán Michael Borisnak is változtatnia kellett a csapatán. Kodro nem tudta folytatni a játékot, Zivzivadze érkezett a helyére. A 38. percben egy gyors támadás után újra betalált a Fradi. Traoré a jobb szélről cselezte be magát, majd ballal lőtt, a kapusról kipattanó labdát pedig Mercier passzolta a jobb alsó sarokba, megszerezve első gólját a Ferencváros játékosaként.

A Fehérvár nem úszta meg újabb kapott gól nélkül az első félidőt, Traoré első NB I-es találatával már 3-0-ra vezetett a Fradi.

Heister hatalmas hibáját azonnal megbüntette a címvédő, Mercier passza után a Sheriff Tiraspoltól igazolt támadó szépen lőtt a hosszú sarokba.

Xavier Mercier és Adama Traoré kiválóan játszottak a Fehérvár ellen Fotó: Csudai Sándor - Origo

A második félidő Zivzivadze löketével indult, amely az 50. percben a jobb felső sarok mellett zúgott el. Próbált ritmust váltani a Fehérvár, de háromgólos hátrányból szinte csodára lett volna szüksége az egyenlítéshez.

A Fradi továbbra is uralta a játékot és némileg visszább vett a tempóból, vélhetően már tartalékolva a csütörtöki Európa-liga-selejtezőre.

A Fehérvárnak nem volt esélye a pontszerzésre a Groupama Arénában Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 67. percben újabb lehetőség adódott a vendégek előtt, Dárdai lövésébe kellett beleérnie Kovacevicnek. Hazai oldalon leginkább Traoré megindulásai jelentettek veszélyt, a villámgyors mali támadó sok gondot okozott a fehérvári védelemnek. A 81. percben a csereként beálló Boli szép cselekkel csinált magának helyzetet, de tekerése elkerülte a bal alsó sarkot, aztán a 91. percben betalált, abszolút fölényessé téve a Fradi-sikert.

A folytatásban újabb gól már nem esett, a címvédő magabiztosan nyert 4-0-ra.

A Fradi ezúttal nem a Qarabag elleni arcát mutatta, a BL-selejzetős vereség után remek helyzetkihasználással, gyakorlatilag egy félidő alatt kiütötte a Fehérvárt, amely három fordulót követően másodszor szenvedett vereséget az NB I-ben.

1. félidő
38Xavier Mercier
35Kenan Kodro
25Rasmus Thelander
15Carlos Auzqui
2. félidő
91Franck Boli
90Franck Boli
77Tokmac Chol Nguen
75Attila Fiola
75Marquinhos
64Peter Pokorny
63Lóránd Pászka
62Eldar Civic
62Carlos Auzqui
58Xavier Mercier
58Ryan Mmaee
47Adama Traoré
46Marcel Heister
46Claudiu Bumba
46Ivan Petryak
Összeállítások
Ferencvárosi TC4-2-3-1
Fehérvár FC5-2-3
Football Pálya
90
Dénes
Dibusz
18
Dávid
Sigér
15
Adnan
Kovacevic
13
Anderson
Esiti
10
Tokmac
Chol Nguen
1
Ádám
Bogdán
8
Ryan
Mmaee
20
Adama
Traoré
7
Xavier
Mercier
28
Carlos
Auzqui
23
Lóránd
Pászka

Ferencvárosi TC

Kezdők
90Dénes Dibusz
18Dávid Sigér
15Adnan Kovacevic
13Anderson Esiti
10Tokmac Chol Nguen
77
1Ádám Bogdán
8Ryan Mmaee
58
20Adama Traoré
47
7Xavier Mercier
58
38
28Carlos Auzqui
62
15
23Lóránd Pászka
63
25Rasmus Thelander
25
4Mats Knoester
17Eldar Civic
62
5Muhamed Besic
19Bálint Vécsei
76Krisztián Lisztes
70Franck Boli
91
90
50Marquinhos
75
44Stjepan Loncar
31Henry Wingo
21Endre Botka
93Aissa Laidouni
Cserék

Fehérvár FC

Kezdők
1Dániel Kovács
22Stopira
94Claudiu Bumba
46
5Attila Fiola
75
23Palkó Dárdai
55Marcel Heister
46
21Ruben Pinto
70Funsho Bamgboye
65Szilveszter Hangya
29Zsolt Kojnok
26Michael Luftner
9Budu Zivzivadze
6Peter Pokorny
64
42Emil Rockov
7Ivan Petryak
46
11Loic Nego
13Artem Shabanov
19Kenan Kodro
35
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista