Vágólapra másolva!
Elsőként a magyarok elleni, szeptember 23-ai, lipcsei Nemzetek Ligája-mérkőzés keretében köszönti a legeredményesebb amatőr futballistákat a német szövetség (DFB).

A férfiaknál a negyediktől a 11., a nőknél pedig a harmadiktól a hetedik osztályig díjazzák a gólkirályokat/gólkirálynőket.

Az akció ötlete már 2019 őszén megfogalmazódott, de aztán közbeszólt a pandémia, így most először jutalmazzák majd az alacsonyabb ligák gólvágóit.

Ronny Zimmermann, a DFB alelnöke szerint több figyelmet érdemelnének az amatőr játékosok Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit/Marvin Ibo Guengoer

"Az a kivételes teljesítmény, amelyet minden hétvégén látni az amatőrfutballban, sajnos nem kap annyi figyelmet, amennyit megérdemelne. Ezért is jó, hogy a koronavírus-járvány ellenére életben maradt a kezdeményezés, és most megvalósulhat" - fogalmazott Ronny Zimmermann, a DFB alelnöke.

Egész Németországot tekintve Maria Asnaimer volt a legeredményesebb futballista az előző szezonban. Az észak-rajna-vesztfáliai hetedosztályban szereplő TuS Germania Lohauserholz-Daberg játékosa 33 bajnokin 93-szor talált az ellenfelek hálójába. A férfiaknál Aleksandar Stoilov, a tizedosztályú MK Makedonija Stuttgart támadója volt a legjobb 84 góllal.