Eb 2024: óriási blama, Dánia kétgólos előnyből kapott ki a kazahoktól

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.03.26. 22:42
null
A kazahok meglepték Dániát (Fotó: AFP)
Óriási meglepetéssel indult a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők 2. fordulója: a H-csoportban Kazahsztán kétgólos hátrányból 3–2-re legyőzte Dániát. Szlovénia hazai pályán 2–0-ra megverte San Marinót, Finnország Észak-Írországban 1–0-ra győzni tudott.

KAZAHSZTÁN–DÁNIA

A dánok remekül kezdtek a H-csoportban, hiszen az 1. fordulóban Rasmus Höjlund triplájának köszönhetően 3–1-re legyőzték Finnországot. A kazahoknak is jól indulhatott volna a selejtezősorozat, ha megtartják félidei vezetésüket Szlovénia ellen, ez azonban nem jött össze – a vendégek 2–1-re fordítottak.

Nem is lehetett kérdés, hogy a találkozó esélyese még kazah földön is Dánia volt. A papírformának megfelelően Höjlund góljával – egy pimasz emeléssel – már a 21. percben megszerezte a vezetést a vendégcsapat. Az Atalanta csatára képtelen volt leállni, a 36. percben nagy kavarodás után ismét bevette a kazahok kapuját.

Az első félidő után két góllal vezettek a dánok, s nem volt jele annak, hogy Kazahsztánnak esélye lenne a pontszerzésre. A fordulást követően sokáig nem is változott az állás, ám a 73. percben Bahtyijor Zajnutgyinov értékesített egy tizenegyest, ezzel szépítettek a hazaiak.

Vérszemet kaptak a kazahok, s a 86. percben egyenlítettek – Aszhat Tagibergen gondolt egyet, majd jó harmincról szúrta rá, a labda védhetetlenül vágódott a bal felső sarokba, ekkor már 2–2 volt az állás.

TAGIBERGEN BOMBAGÓLJA

Kazahsztán ekkor már nem elégedett meg a döntetlennel sem, három perccel az egyenlítő gól után Abat Ajmbetovról feledkeztek meg a dán védők, a csatár az ötösről fejelt a kapuba.

A harmadik gól szerzője a 96. percben még kiállíttatta magát, de ez már nem változtatott a lényegen: Kazahsztán hatalmas meglepetésre 3–2-re legyőzte Dániát, a szurkolók pedig együtt kiabálhatták: „Nagy siker!”

SZLOVÉNIA–SAN MARINO

A Kazahsztánban aratott siker után Szlovénia papíron a legkönnyebb meccsére készült a selejtezők során: Oblakék San Marinót fogadták, amely az első fordulóban két góllal alulmaradt Észak-Írországgal szemben.

Kisebb meglepetésre az első félidőt átvészelte a San-Marinó-i együttes, ám a fordulást követően hamar eldöntötte a három pont sorsát a hazai csapat. Az 56. percben Benjamin Sesko volt eredményes, majd négy perccel később a 40 éves védő, Roberto Di Maio talált a saját kapujába.

A gyors két gólra nem volt válaszuk a vendégeknek, Szlovénia a második meccsét is megnyerte, s egyelőre vezeti a H-csoportot.

ÉSZAK-ÍRORSZÁG–FINNORSZÁG

A H-csoport egyik legkiszámíthatatlanabb mérkőzését rendezték Belfastban, ahol Észak-Írország és Finnország találkozott egymással – a fogadóirodák szerint a hazaiak valamivel esélyesebbek voltak a győzelemre.

A finnek a 28. percben feltörték az északírek védelmét, Benjamin Källman Pukki rosszul sikerült lövését használta ki az ötösön belül.

A 60. percben úgy tűnt, egyenlíthet Észak-Írország, ám Dion Charles gólját kezezés miatt elvette a bíró. A vége 0–1 maradt, mindkét csapat hárompontos a tabellán.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
H-CSOPORT
Kazahsztán–Dánia 3–2 (0–2)
Asztana. G:
Zajnutgyinov (73. – 11-esből), Tagibergen (86.), Ajmbetov (89.), ill. Höjlund (21., 36.). K: Ajmbetov (90+6.)
Szlovénia–San Marino 2–0 (0–0)
Ljubljana. G:
Sesko (56.), Di Maio (60. – öngól)
Észak-Írország–Finnország 0–1 (0–1)
Belfast. G:
Källman (28.)

A H–CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szlovénia 2 2 4–1 +3 6
2. Dánia 2 1 1 5–4 +1 3
3. Kazahsztán 2 1 1 4–4 0 3
4. Finnország 2 1 1 2–3 –1 3
5. Észak-Írország 2 1 1 2–1 +1 3
6. San Marino 2 2 0–4 –4 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik