Férfi kézi NB I: Már Szegeden megszereztük a mentális előnyt – Elísson

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.06.07. 10:46
null
Bjarki Már Elísson az egyenlítés után azt ígéri, más Veszprémet lát majd a szegedi közönség (Fotó: Karnok Csaba/Délmagyarország)
Bjarki Már Elísson, a Veszprém izlandi balszélsője elmondta, az alapszakasz után tudták, hogy a bajnoki cím megszerzéséhez egyszer mindenképpen nyerniük kell Szegeden, és most kaptak rá még egy esélyt.

 

Szembetűnő volt a különbség a Telekom Veszprém első és második mérkőzése között a bajnoki döntőben az OTP Bank-Pick Szeged ellen: míg Szegeden esélye sem volt a győzelemre, hat góllal kikapott, a hazai meccs második félidejében ellentmondást nem tűrően játszott, nyert héttel, és döntetlenre hozta az összesített párbajt.

„Támadásban szabadabban és célratörőbben játszottunk, mint az első meccsen, amelyen egyszerűen nem tudtunk úgy rohamozni, ahogy szerettünk volna – mondta lapunknak a találkozót követően Bjarki Már Elísson, a veszprémiek izlandi balszélsője, aki kilenc gólt szerzett a Veszprém Arénában. – Védekezésben az alapsémák jobban működtek, sokkal hatékonyabban állítottuk meg őket, és az első meccs kudarca után meg akartuk mutatni a szurkolóinknak is, hogy harcolni és győzni fogunk értük. De még nincs vége, egy mérkőzés hátravan, amit nagyon-nagyon meg akarunk nyerni.”

Az egyik legfontosabb veszprémi terv a második meccsen az volt, hogy intenzívebben és energikusabban kell kezdeni, mint Szegeden, bár az első félidőben még keresték a ritmust. Sokat beszéltek előtte arról, hogy bár ki lehet kapni a Szegedtől, de csak harcolva az utolsó pillanatig, megmutatni mindenkinek, hogy nagyon akarják a sikert.

A Veszprém izlandi szélsője 12 gólt szerzett a bajnoki döntő eddigi két mérkőzésén (Fotó: Árvai Károly)
A Veszprém izlandi szélsője 12 gólt szerzett a bajnoki döntő eddigi két mérkőzésén (Fotó: Árvai Károly)

 

„Az első meccsen kiszámíthatónak éreztem a támadójátékunkat, az ellenfél szinte tudta, mikor mit lépünk, másodszorra viszont elöl gördülékenyebben ment minden, és védekezésben is sikerült kijavítani a hibákat  – fogalmazott Elísson, aki szerint a lélektani előny már jóval a második meccs előtt náluk volt. – Talán különös, amit mondok, de mentálisan a szegedi meccs után erősödtünk meg, amikor az öltözőben arról beszéltünk, hogy ne keseredjünk el, ha most nem is volt elég, amit nyújtottunk, még egyszer ez nem történhet meg. Otthon nyerünk, visszajövünk, és megmutatjuk nekik, hogy nem ez volt az igazi Veszprém.”

Elísson nem aggódik amiatt, hogy Szegeden kell kiharcolni a bajnoki címet, egyrészt mert elegáns visszavágás lenne, ha most ők ünnepelnének a nagy rivális otthonában, ráadásul az alapszakasz után biztossá vált, hogy egyszer mindenképpen nyerni kell Szegeden. Nyáron távozik a klubtól Sipos Adrián, Rasmus Lauge, Manuel Strlek, Ilic Zoran és Lukács Péter, akik bajnoki trófeával szeretnének búcsúzni, így értük is harcolnak.

„Most úgy néz ki, lendületet vettünk, de óvatosan kell ezt kezelni, mert minden meccsnek megvan a saját élete: ahogyan elkezdődik, ahogyan kiteljesedik, milyen az intenzitása, mit engednek a játékvezetők, elkapják-e a fonalat a kapusok, satöbbi. Most több tényező összeállt, de otthon mindig könnyebb kicsit. Szegeden nehezebb lesz, de rajtunk semmi sem fog múlni” – tette hozzá Elísson. A harmadik, mindent eldöntő mérkőzést pénteken, 20.30-tól rendezik a Pick Arénában, garantálhatóan telt ház, több mint nyolcezer néző előtt.

FÉRFI KÉZILABDA
DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
JÚNIUS 9., PÉNTEK
20.30:
OTP Bank-Pick Szeged–Telekom Veszprém (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik