Vágólapra másolva!
Kovács Richárd után a 60 kilogrammban szereplő Veres Roland is elődöntőbe jutott, ezzel pedig már biztos, hogy dobogóra állhat a jereváni ökölvívó Európa-bajnokságon.

A kick-boxról tavaly év elején bokszra váltott magyar tehetség kevéssel Kovács után lépett ringbe az örmény fővárosban, ahol két nappal korábban a hazaiak második kiemeltjét, Karen Tonakanyant verte. Az érmet jelentő elődöntőért a dán Frederik Lundgaard Jensennel csatázott, aki papíron könnyebb ellenfélnek tűnt az örménynél.

A mérkőzés a magyar bokszoló elképzeléseinek megfelelően indult, Veres szépen tartotta a távolságot és türelmesen várt, majd a dán indításaiba gyönyörűen ütött közbe,

bal egyeneseivel rendre tisztán talált, ráadásul feltartó jobb egyenesei is sokszor ültek, így simán nyerte az első menetet.

A másodikban a dán sportoló aktívabb volt, de továbbra is Veres kontraboksza érvényesült, jobb egyenesei és bal egyenesei is hatékonyaknak bizonyultak a szakasz nagy részében, ami azt jelentette, és hat perc után négy pontozónál 20-18-ra vezetett.

A biztos előnyt a dán már csak egy nagyon meggyőző fölénnyel tudta volna ledolgozni, amivel Veres is tisztában volt, ennek megfelelően a biztos védekezésre összpontosított, amit jól csinált. A menet utolsó percében egy tiszta fejütés után ugyan számolt Veresre a mérkőzésvezető, de végül nem fenyegette veszély a sikerét.

Négy pontozónál 29-28-ra nyert, így hiába veszített az ötödiknél, a meccsen 4-1-es megosztott pontozással diadalmaskodott.

Veres Roland és a 63,5 kilogrammosok között az izraeli Ahmad Shtiwit legyőző Kovács Richárd egyaránt vasárnap vívja elődöntőjét a kontinenstornán, amelyen a két éremmel rég nem látott sikert ért el a magyar csapat, amely legutóbb 2015-ben, Csóka Nándor révén szerzett medált Eb-n. Egynél több bokszoló pedig a 2013-as kontinensviadalon állhatott dobogóra, akkor Harcsa Zoltán és Varga Miklós is harmadik lett.