Így vehetnek részt a szurkolók a katari foci-vb-n

fbl Horizontal
Az oltás nem, viszont a negatív teszt kötelező lesz a Katarba utazóknak
Vágólapra másolva!
A koronavírus elleni oltás nem, a negatív teszt viszont kötelező a résztvevőknek és a beutazó szurkolóknak is a katari labdarúgó-világbajnokságon.

A rendező ország csütörtökön közölte: a csapatokra és a drukkerekre sem vár kötelező karantén az érkezés után. Azt ugyanakkor hozzátették, hogy a résztvevőknek elutazáskor a reptéren 48 óránál nem régebbi negatív PCR-, vagy 24 óránál nem régebbi negatív antigén-tesztet kell bemutatniuk.

Az egészségügyi hatóság kiemelte, ezt követően csak tünetek esetén, vagy akkor fogják tesztelni a látogatókat, ha kontaktusba kerültek bizonyítottan fertőzött személlyel.

Ha valakinek pozitív lesz az eredménye, a hotelben vagy odahaza kell maradnia öt napig, majd a következő öt napban csak arcot és szájat eltakaró maszkban mehet ki az utcára.

Az oltás nem, viszont a negatív teszt kötelező lesz a Katarba utazóknak Forrás: AFP/Mustafa Abumunes

A szervezők ugyanakkor fenntartották annak a lehetőségét, hogy ha kell, "buborékba" különítsék el a résztvevőket. A november 20-án kezdődő viadalra a várakozások szerint egymilliónál is többen látogatnak majd el az Emirátusokba.