NB I: Bognár György ismét szakértő lesz az M4 Sporton

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2022.09.30. 12:16
null
Bognár György tavasszal még a Paksot irányította, most szakértő lesz a meccsén (Fotó: Török Attila)
Pénteken a labdarúgó NB I 9. fordulójának nyitó mérkőzésén Mezőkövesdre látogat a Paks. A találkozó érdekessége, hogy az MTK Budapest szakmai igazgatója, a paksiak korábbi vezetőedzője, Bognár György szakértőként elemzi a mérkőzést az M4 Sport stúdiójából – számolt be sajtóközleményében a csatorna.


A szakembert a Dánia–Finnország Európa-bajnoki csoportmeccs óta nem láthattuk az M4 Sport napi szakértői között. Mint ismert,a dán–finn meccs első félidejének hajrájában összeesett Christian Eriksen, és még a pályán újra kellett éleszteni. A meccs félbeszakadt, a találkozót itthon közvetítő M4 Sport szakkommentátora, Bognár György pedigsokak szerint érzéketlen módon kommentálta az esetet.A Paks vezetőedzője másnap a klub Facebook-oldalánkért elnézést mindenkitől.

Információink szerint az akkor még a Paks vezetőedzőjeként dolgozó Bognár maga kérte, hogy többet ne hívják a műsorba.

Bognár most már az MTK szakmai igazgatója, és úgy tűnik, visszatér a szakértéshez: az M4 Sport sajtóközleménye szerint az NB I 9. fordulójának péntek esti mérkőzésén, a Mezőkövesd–Pakson fog ott ülni a stúdióban, vagyis előző klubja teljesítményét is értékelheti.

NB I, 2022–2023, 9. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Szeptember 30., péntek
20.00: Mezőkövesd–Paks Mezőkövesd, Városi StadionAntal Péter
Október 1., szombat
14.30: Újpest–Kisvárda
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
17.00: DVSC–Budapest Honvéd
Debrecen, Nagyerdei Stadion
19.30: Vasas–ZTE Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Október 2., vasárnap
16.30: Kecskemét–Ferencváros Kecskemét, Széktói Stadion
18.45: Puskás Akadémia–Mol FehérvárFelcsút, Pancho Aréna
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 6 6 18– 1 +17 18
2. Kisvárda 8 4 2 2 16–12 +4 14
3. Kecskeméti TE 8 3 4 1 10– 6 +4 13
4. Puskás Akadémia 8 3 4 1 9– 6 +3 13
5. Paksi FC 7 3 2 2 13–13 0 11
6. Zalaegerszegi TE 7 3 1 3 14–11 +3 10
7. Mol Fehérvár 7 3 4 9–12 –3 9
8. Budapest Honvéd 8 2 3 3 7–12 –5 9
9. Debreceni VSC 8 1 4 3 10–14 –4 7
10. Újpest FC 7 1 3 3 6–14 –8 6
11. Mezőkövesd 8 1 2 5 9–17 –8 5
12. Vasas FC 8 5 3 7–10 –3 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik