Vágólapra másolva!
A Crvena zvezda elleni Európa-liga-mérkőzést követő sajtótájékoztatón Sztanyiszlav Csercseszovnak, a Ferencváros edzőjének érthetően nem volt jókedve a 4-1-es vereség után

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Belgrádból.

A stadion sajtóterme és az öltözők között óriási távolság van, nem véletlenül viccelt azzal Csercseszov szerdán, hogy taxit kell hívnia, ha gyorsan szeretne oda érni. De nem csak ezért érkezett a meccs utáni sajtótájékoztatóra később, nyilvánvalóan volt mondanivalója a játékosainak.

A szakember irányítása alatt először szenvedett sorozatban kétszer vereséget a csapat, de ő nem tulajdonított ennek különösebb jelentőséget.

"Ilyen a foci, ez benne. Jogosan kaptunk ma ki, mert 0-1-ig ugyan jól ment a játék, a tizenegyes azonban megtörte a lendületünket, aminek nem lenne szabad megtörténnie, de még egyszer mondom, ilyen foci" - mondta.

Arról, hogy mivel volt elégedett és miben kell javulnia a csapatnak, nagyon konkrét képet rajzolt fel.

- mondta. "Ami a mai mérkőzésben igazán meglepő volt, hogy 1-0 után mintha leálltunk volna, holott a fociban benne van, hogy gólt kapunk. Egy-egy ilyen eset után is muszáj kompaktnak maradnunk."

Sztanyiszlav Csercseszov a belgrádi Rajko Mitic Stadionban Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A zvezda játékában elmondása szerint nem volt semmi meglepő, tudták, hogy támadásban jobbak, mint védekezésben, és mégis túl sok szabad területet hagytak nekik védekezésben, ami "ezen a szinten megbosszulja magát".

Egy hét múlva visszavágó, és ezúttal a Fradi játszik majd hazai pályán, 20 ezer drukker előtt, ami nyilván befolyásolja majd a mérkőzést.

A Debrecen elleni meccsen is 20 ezer szurkolót várunk, akiktől azt kérem, hogy gyakoroljanak a Loki ellen, hogy tökéletesen menjen majd a szurkolás a szerb bajnok ellen."

Arról, hogy az öltözőben mit mondott a játékosoknak, csak annyit árult el, hogy volt bőven mondanivalója.

Arra a kérdésre, hogy a szurkolókhoz hasonlóan a játékosoknak is a zvezda elleni felkészülésről fog-e szólni a Loki meccs, azt mondta, hogy az majd az ő feladata lesz, hogy felkészítse a csapatot.

"Az én feladatom, hogy elemezzem a történeteket, és minden menjen újra a helyes vágányon menjen" -mondta, majd elköszönt és távozott a sajtóteremből, de még msolyogva odaszólt az újságíróknak, hogy "kicsit több érzelmet, több pozitívitást".