Vágólapra másolva!
A Ferencváros 30-24-re kikapott a román CSM Bucuresti otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában, vasárnap. Az FTC hatodszor lépett pályára a CSM otthonában, ahol még soha nem tudott pontot szerezni.

A vendégek keretéből Béatrice Edwige, Kovács Anett és Cirjenics-Kovacsics Anikó, a hazaiaktól Laura Glauser és Kalidiatou Niakaté hiányzott az európai szövetség által a forduló rangadójának kinevezett mérkőzésen.

Eleinte mindkét oldalon sok volt a hiba, ráadásul a kapusok jól védtek, így meglehetősen kevés gól született, tíz perc után még csak 2-1 volt az állás az FTC javára. A bukarestiek a 12. percben lőtték első akciógóljukat, majd a huszadik percben időt kértek, mert nem csökkent a hibák száma, emiatt alacsony volt a színvonal.

A jól védekező Ferencváros a 21. percben már három góllal vezetett, és bár a CSM egy 4-1-es sorozattal egyenlített, a szünetben 11-10-es előnyben voltak a vendégek.

A második félidő elején a románok - 1-0 után - megint vezettek, mert sokkal kevesebbet rontottak, egyre pontosabban játszottak. Cristina Neagut nem tudták semlegesíteni a vendégek, akik a 47. percben még 21-20-as előnyben voltak, de a folytatásban támadásban és védekezésben is sokat hibáztak, a házigazdák pedig egy 7-0-s sorozattal eldöntötték a meccset.

Ismét kikapott Bukarestben a Ferencváros Forrás: fradi.hu

A vendégeknél Angela Malestein öt, Emily Bölk és Andrea Lekic négy-négy gólt lőtt, a túloldalon Cristina Neagu 19 lövésből 13 találattal zárt. A Ferencváros kapusai összesen négy védést mutattak be, a románoknál Marie Davidsen 12 lövést hárított.

A két csapat 11. alkalommal találkozott egymással tétmeccsen, három magyar siker mellett a románok nyolcadszor győztek.

A három győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel álló Ferencváros jövő szombaton a CSM Bucuresti-et fogadja Érden, a hat sikerrel és egy vereséggel rendelkező Győri Audi ETO KC pedig másnap a szintén román Rapid Bucuresti otthonában lép pályára a BL csoportkörében.

Eredmény, csoportkör, 7. forduló, A csoport:
CSM Bucuresti (román) - FTC-Rail Cargo Hungaria 30-24 (10-11)
lövések/gólok: 42/30, illetve 47/24
gólok hétméteresből: 7/4, illetve 3/1
kiállítások: 2, illetve 4 perc

Kövesse velünk a 2022-es labdarúgó-világbajnokság híreit az Origo labdarúgó vb-oldalán!