A franciák sima győzelemmel búcsúztatták a házigazda svédeket

DOMONKOS SÁNDOR BÁLINTDOMONKOS SÁNDOR BÁLINT
Vágólapra másolva!
2023.01.27. 20:41
null
Kentin Mahéék a társházigazda ellen vívták ki a vb-döntőbe jutást (Fotó: Getty Images)
Franciaország kiváló védekezéssel és remek kapusteljesítménnyel, szinte végig vezetve győzte le 31–26-ra Svédországot a lengyel, svéd közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság elődöntőjében, így bejutott a vasárnap esti fináléba, ahol a Spanyolországot felülmúló Dánia lesz az ellenfele.


FÉRFIKÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ
FRANCIAORSZÁG–SVÉDORSZÁG 31–26 (16–12)
Legjobb dobók:
Fabregas 6, Mahé 5, Tournat, Remili 4-4, ill. E. Johansson 5, Carlsbogard, D. Pettersson 4-4

ÖSSZEFOGLALÓ

A társházigazda és Európa-bajnoki címvédő svédek – az Egyiptom ellen kéztörést szenvedő Jim Gottfridsson hiányában – alaposan megszenvedtek hazai pályán az olimpiai bajnok franciákkal. A két, a világbajnokságon még veretlen csapat csatáját Guillaume Gille együttese kezdte jobban, majd a svédek ugyan 3–2-re fordítottak, de az első félidőben csak ekkor voltak előnyben. A franciák ugyanis ezután egy négygólos sorozattal 6–2-re megléptek. Vincent Gérard védéseire alapozva pedig emberhátrányban is hatékonyan védekeztek, s bár volt pillanat, amikor a svédek egyenlíthettek volna, 10–9 után megint Dika Memék tettek szert nagyobb előnyre, melyet egészen a szünetig megtartottak. 16–12

A második félidőben sem változott a játék képe, a svédeknek voltak jobb periódusaik, amikor faragni tudtak a hátrányukból, de a továbbra is kimagaslóan védekező franciák előnyüket egy pillanatig sem adták ki kezeik közül. Kentin Mahéék rendre jól találták meg a beállókat, Ludovic Fabregast és Nicolas Tournat-t, akik ketten együtt tíz gólt szereztek számos kiharcolt – és Mahé által értékesített – hétméteres mellett. A svédek pedig nem tudtak csodát tenni, Franciaország szinte végig vezetve, magabiztos, 31–26-os győzelemmel jutott a vasárnap esti fináléba.

Ezzel összejött az „álomdöntő”, hiszen a vb megnyerésére előzetesen Franciaországot és Dániát tartották legesélyesebbnek a szakértők.

EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
DÖNTŐ
1. 29.21.00
StockholmDánia–Franciaország
A HARMADIK HELYÉRT
1. 29.18.00
StockholmSpanyolország–Svédország
AZ ÖTÖDIK HELYÉRT
1. 29.13.00
StockholmNémetország–Norvégia
A HETEDIK HELYÉRT
1. 29.15.30
StockholmEgyiptom–MAGYARORSZÁG
ELŐDÖNTŐ
1. 27.21.00Stockholm
Franciaország–Svédország 31–26
1. 27.18.00
Gdansk
Spanyolország–Dánia 23–26
AZ 5–8. HELYÉRT
1. 27.15.30StockholmNémetország–Egyiptom 35–34 – h. u.
1. 27.18.00StockholmNorvégia–MAGYARORSZÁG33–25
NEGYEDDÖNTŐ
1. 25. 20.30
Gdansk
Franciaország–Németország35–28
1. 25.18.00
GdanskNorvégia–Spanyolország34–35 – 2 h.u.
1. 25.20.30 StockholmSvédország–Egyiptom26–22
1. 25.18.00
StockholmDánia–MAGYARORSZÁG40–23

 

PERCRŐL PERCRE

 


 

A mérkőzés győztese a Spanyolországot 26–23-ra legyőző Dániával csap össze a vasárnap esti döntőben.

MÁSODIK FÉLIDŐ

VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS! FRANCIAORSZÁG–SVÉDORSZÁG 31–26

60 perc: már csak a végét várják a csapatok szinte, de Lenne azért lőtt egy óriási gólt a jobb szélről. 31–26

59. perc: Remili megint kidobta a labdát, de Johansson kapufája után megint a franciákhoz kerül a labda.

59. perc: rossz francia lövés után Daniel Pettersson kozmetikázik az eredményen. 30–26

58. perc: Kentin Mahé öt gólja és négy asszisztja mellé most egy rontott lövéssel jelentkezik, de a túloldalon Claar is rontott.

57. perc: Johansson nagy átlövését Gérard tolta oldalra.

56. perc: Remili negyedik labdáját szórta el...

55. perc: bár nehezen, de lejuttatták a labdát a svédek a bal szélre, Wanne pedig a rövidbe lőtt. 30–25

55. perc: svéd időkérés, de innen már bravúr lenen a fordítás a hazaiaknak.

55. perc: Remili emberelőnyben játszotta meg Tournat-t, aki befordult és hat méterről lőtt a svéd kapuba. 30–24

54. perc: Prandi ellen szabálytalankodtak csúnyán a svédek, a francia átlövőt ápolni is kell, nagyot esett. Videóztak a játékvezetők, Carlsbogard pedig piros lapot kap.

53. perc: megállíthatatlanok a francia beállók, Mahé megint jól találta meg Fabregast, aki Thulin felett ejtett a kapuba. A túloldalon pedig Gérard megint védett! 29–24

53. perc: Mahé akcióból, kiszorított helyzetből lőtt gólt, de gyorsan jött a válasz Ekberg révén. 28–24

52. perc: Prandi most jócskán mellélőtt, de Johansson most eladta a labdát.

51. perc: a visszatérő Fabregas újabb beállógóljával 27–23! Ráadásul Gérard megint véd Carlsbogard lövésénél!

51. perc: Gérard újabb, tizedik védésével megint elléphetnek a franciák.

50. perc: Mahé jól játszotta meg Tournat-t, aki már három gólnál jár a második félidőben. 26–23

50. perc: Johansson passzívnál, betörés után szerezte ötödik gólját. 25–23

49. perc: Lenne-hez került a labda jobb szélre, a franciák gólra váltják az emberelőnyt. 25–22

49. perc: Daniel Pettersson kap kétperces kiállítást.

48. perc: hosszú svéd támadás után Bergendahl az utolsó passzból lőtt egy bejátszás után. Megint csak kettő közte! 24–22

46. perc: Mem lövését védte Thulin, de szabaddobást kaptak a franciák. Remili viszont eladja a labdát, rossz bejátszás.

45. perc: Carlsbogard bombájával faragnak hátrányukból a svédek. Ez volt a negyedik gólja! 24–21

44. perc: Palickát Thulin váltotta a svéd kapuban, de védene sem kellett, mert hibáztak a franciák, majd Daniel Pettersson váltotta gólra a gyorsindítást. Más kérdés, hogy Tournat is eredményes. 24–20

43. perc: a svédek klasszisa, Hampus Wanne is feliratkozik a gólszerzők közé. 23–19

42. perc: Gérard ziccervédése után Remili kiszorított szögből szerzett góllal állítva vissza az ötgólos különbséget. 23–18

42. perc: Tournat vette be a svéd kaput a hatosról, egy bejátszás után. 22–18

40. perc: Fabregas negyedik góljára gyorsan jön a válasz Carlsbogardtól. 21–18

40. perc: Claart nem tudják megállítani a franciák, átlövéssel hozza közelebb övéit. 20–17

39. perc: Mem átlövését most védte Palicka.

37. perc: Lagergrent állították meg hetest érően a franciák. Niklas Ekberg pedig belövi! 20–16

37. perc: megint megtalálták Fabregast a franciák a hatoson és ezúttal sem ront. 20–15

36. perc: Johansson újabb lövése már jó. 19–15

35. perc: Prandi óriási kapufája után visszakerült a labda a franciákhoz, Yanis Lenne pedig egy szélsőbefutás után középről szerzi első gólját. 19–14

35. perc: Daniel Pettersson csak a második gólját lövi a meccsen, ezúttal is a jobb szélről beugorva. 18–14

35. perc: szándékos láb miatt állítják ki Luka Karabaticot.

34. perc: Mem újabb góljával megint öttel mennek a franciák! 18–13

33. perc: Claar lőtte fejbe Gérard-t kétperces kiállítást érően.

33. perc: eladott svéd labda után Remili kilőtte a labdát a lelátóra.

32. perc: hosszú francia támadás végén Mem kínaiból eredményes. 17–13

31. perc: Claar szerezte az első gólt a második félidőben. 16–13

31. perc: folytatódott a mérkőzés. A svédek támadhatnak először a térfélcsere után.

ELSŐ FÉLIDŐ

VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ! FRANCIAORSZÁG–SVÉDORSZÁG 16–12

 


 

30. perc: időn túli svéd szabaddobással zárul a félidő, melyet blokkoltak a franciák.

30. perc: Fabregas Mahé passzából harcolt ki hétméterest, majd a veszprémi irányító megint eredményes! 16–12

29. perc: Remili ment bele ellenfelébe, Sandell góljával pedig zárkózik a házigazda. 15–12

29. perc: a francia kapitány, Guillaume Gille is időt kért.

28. perc: Lagarde is feliratkozik a francia gólszerzők közé, ahogy a svédeknél Carlsbogard is megteszi ugyanezt. 15–11

27. perc: Johansson újabb lövését is védi Gérard, a franciák viszont eladták a labdát. Johansson viszont leütéssel kicselezte védőit és Gérard lábai között a francia kapuba pattintott. 14–10

27. perc: Palicka hosszú szünet után véd egyet.

26. perc: Bergendahl addig-addig forgott a hatos előtt, amíg hetest harcolt ki. Pellas viszont csak a keresztlécet lőtte telibe.

25. perc: eladják a labdát a svédek, ezt pedig Nahi használta ki, ráadásul még emberelőnybe is kerülnek Sandell kiállítása miatt. 14–9

24. perc: Glenn Solberg kénytelen időt kérni.

24. perc: Gérard újabb hárítása után Mem góljával először mennek néggyel a franciák. 13–9

24. perc: a két emberhátrány után Remili pattintott lövéssel állította vissza a háromgólos francia előnyt. 12–9

22. perc: Gérard spárgázta ki Lucas Sandell lövését, de a svédeknél marad a labda, más kérdés, hogy Gérard Claar lövését is védte!

22. perc: Dika Mem óriási átlövéssel jelentkezik! 11–9

21. perc: a svédek nehezen találják a megoldást a franciák néhol nyílt védekezési rendszerére, távol vannak a kaputól, mégis jó a bejátszás Bergendahlnak, aki beállóból nem ront. 10–9

20. perc: Fabregas próbált kapura fordulni beállóból, végül büntetőt harcolt ki. Mahé Thulinnak is belövi! 10–8

19. perc: Johansson óriási keresztpasszt adott balátlövőből a jobb szélre, Daniel Petterssonnak, aki védőjét megverve lőtt Gérard kapujába. 9–8

18. perc: passzívig játsszák emberhátrányukat a franciák, de nincs gól.

18. perc: elkapkodják a svédek, Johansson fölé.

17. perc: Prandi ezúttal csúnyán fölé lőtt. A franciák pedig megint emberhátrányba kerültek, hiszen Nedim Remili majdnem levette ellenfele mezét.

16. perc: Johansson játszotta be Darjnak, aki hat méterről beugorva nem hibázott. 9–7

15. perc: Prandi bemutatta a passzt, végül óriási átlövést zúdított a svéd kapura. 9–6

15. perc: Johansson lövését videózás után adják meg a játékvezetők, épphogy bent volt. 8–6

14. perc: Remili visszahúzott bombájával 8–5 a franciáknak, igaz, utána Tournat kétperces kiállítást kapott. 8–5

14. perc: Lagergren betörés utáni lövése csúszott be Gérard alatt a francia kapuba. 7–5

13. perc: Elohim Prandi is megszerzi első gólját a meccsen. 7–4

12. perc: Eric Johansson beállt és rögtön gólt szerzett. 6–4

11. perc: Ludovic Fabregas most túljárt Palicka eszén. A túloldalon pedig Claar lövése nem jutott be a kapuba. Ráadásul Dika Mem góljával már 6–3 a franciáknak.

10. perc: Palicka újabb védése után lábat ért a labda a svédeknél. Ezt egy hosszú lefolyású támadással próbálták kihasználni, de Fabregas lövését megint védte Palicka. A labda viszont a franciáknál maradt.

9. perc: Gérard segítette a kapufára Lagergren lövését, Ludovic Fabregas révén pedig ismét a franciáknál az előny, ráadásul kapusuk véd még egyet! 4–3

8. perc: újabb hetes a franciáknak, melyet Mahé ezúttal is magabiztosan bombázott a svéd kapuba. 3–3

8. perc: a sokszor nyitottan védekező francia falat most átlőtték a svédek és fordítanak. 2–3

7. perc: Gérard újabb védése után támadásban szabálytalan zárás miatt elvették a labdát a franciáktól.

6. perc: Claart bár lerántották, ő faulttal együtt is bevette a francia kaput. A túloldalon Palicka újabb ziccert védett a szélről. 2–2

4. perc: Fabregas próbált meg hetest kiharcolni, de csak szabaddobás, Remili viszont már kiharcolta a büntetőt, a veszprémi Kentin Mahé pedig belövi! 2–1

3. perc: újabb rontott svéd támadás után Nedim Remili szerez vezetést a franciáknak, de Albin Lagergren a szélről, Gérard lábai között egyenlít. 1–1

2. perc: szép bejátszás a svéd beállónak, Max Darjnak, de Vincent Gérard védett, majd a túloldalon Palicka is megtette ugyanezt.

1. perc: Dika Mem gyenge átlövését a sáncról védte Andreas Palicka.

1. perc: elkezdődött a mérkőzés! A házigazda svédek sárga mezben, kék nadrágban, a franciák sötétkék szerelésben játszanak. Az első támadást a franciák vezethetik.

A svéd kézilabda-válogatott Twitter-oldalán tette közzé a csapat kezdőjét a franciák ellen: Palicka – Pellas, Darj, D. Pettersson, Carlsbogard, Claar, Lagergren

ELŐZMÉNYEK

 



Két bombaformában lévő együttes csap össze a férfi kézilabda-világbajnokság elődöntőjében, hiszen az Európa-bajnok svédek és az olimpiai címvédő franciák sem találtak legyőzőre eddigi hét mérkőzésükön.

A társházigazda skandinávok a csoportkörben sorrendben Brazíliát (28–18), Zöld-foki-szigeteket (34–27) és Uruguayt (47–12), a középdöntőben pedig a magyar válogatottat (37–28), Izlandot (35–30) és Portugáliát (32–30) győzték le, míg a legjobb nyolc között négy góllal verték Egyiptomot (26–22).

A franciák pedig a csoportkörben a lengyeleket (26–24), a szaúdiakat (41–23) és a szlovénokat (35–31), a középdöntőben Montenegrót (35–24), Iránt (41–29), aztán kiélezett mérkőzésen Spanyolországot (28–26) győzték le. A negyeddöntőben pedig sokáig szoros meccsen végül hét góllal múlták felül Németországot (35–28).

A két csapat legutóbb a 2022-es – részben magyar rendezésű – Európa-bajnokság elődöntőjében csapott össze egymással, amikor a svédek 34–33-as sikerrel jutottak fináléba, míg a 2021-es világbajnokságon hat góllal nyertek (32–26). A franciák utoljára a 2018-as kontinensviadalon tudták legyőzni a skandinávokat, akkor ugyanis a középdöntőben 23–17-re nyertek.

Amíg a svédek nem számíthatnak Jim Gottfridssonra, addig a vendégeknél Dika Mem és Nicola Karabaticismét ott van a francia keretben, pedig a vb korábbi szakaszában Mem több meccset is kihagyott, míg Karabatic egy mérkőzésre pihenőt kapott. A galloknál viszont a megsérült Thibaut Briet és Charles Bolzinger hiányzik.

A franciák 2000 óta 11-szer, a svédek négyszer jutottak a legjobb négy közé világbajnokságokon, míg a gallok az Eb-kkel együtt 23-szor, a svédek 10-szer vívtak elődöntőt.

A mérkőzés akár a kapusokon is eldőlhet, a statisztikák alapján ugyanis a francia Paris Saint-Germaint erősítő svéd Andreas Palicka sokkal jobb mutatókkal bír az elődöntőkben, mint a jelenleg a Saint-Raphaëlt erősítő, nyáron a német THW Kielbe szerződő Vincent Gérard.



KÖSZÖNTJÜK OLVASÓINKAT A FRANCIAORSZÁG–SVÉDORSZÁG FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKI ELŐDÖNTŐ ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÉBEN!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik