Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján az Internazionale 1-0-ra legyőzte a bajnoki címvédő AC Milant a Giuseppe Meazza Stadionban.

Legutóbb bő két hete Rijádban, az olasz Szuperkupáért mérkőzött meg egymással a két milánói csapat, az Inter Szaúd-Arábiában rendkívül sima, 3-0-s győzelmet aratott. A piros-feketéket ez a találkozó meredek lejtőn indította el, hiszen utána 4-0-s vereséget szenvedtek a Lazio vendégeként, majd bombameglepetésre hazai pályán 5-2-re kiütötte őket a Sassuolo.

Az Inter a bajnokságban 2021 februárja óta nem tudta legyőzni a Milant, a mostani szezonban a piros-feketék pályaválasztásával 3-2-es "hazai" siker született.

A kék-feketék elképesztő lendülettel kezdték a meccset, az első perctől kezdve beszorították a Milant és sorra dolgozták ki a helyzeteket. A vezetést aztán a 34. percben szerezték meg, amikor Hakan Calhanoglu bal oldali szögeltét az argentin világbajnok Lautaro Martínez fejelte hat méterről a kapu jobb oldalába.

  • Martínez már a hetedik gólját lőtte az AC Milan elleni derbiken, ezzel a klub történetének második legeredményesebb játékosa lett a milánói derbiken. Nála több gólt csak Nyers István (11) lőtt a Milannak.
Lautaro Martinez a 12. gólját lőtte a bajnokságban Forrás: 2023 Anadolu Agency/Piero Cruciatti

Az első félidőben az Inter kilencszer lőtt kapura, míg a Milan egyszer sem próbálkozott, ilyenre még sosem volt példa a két csapat korábbi összecsapásain.

A fordulás után is az Inter akarata érvényesült, a Milan először az 58. percben került helyzetbe, ekkor a francia világbajnok Olivier Giroud fejelt kapu fölé. A folytatásban is az Inter birtokolta többet a labdát, de Simone Inzgahi csapata visszavett az intenzitásból és egyre jobban törekedett a biztonságra.

A hajrában a Milan próbálkozott, de nem tudott veszélyes helyzetet kialakítani, és végül kaput eltaláló lövés nélkül elveszítette a mérkőzést.

Az Inter ezzel a győzelemmel továbbra is a tabella második helyén áll, a Milan pedig sorozatban harmadszor veszített és hatodszor maradt nyeretlen a Serie A-ban, és lecsúszott az Európa Konferencia-ligát jelentő hatodik helyre.

1. félidő
34Lautaro Martinez
34Hakan Calhanoglu
32Pierre Kalulu
2. félidő
94Nicolo Barella
89Hakan Calhanoglu
88Ante Rebic
86Simon Kjaer
84Olivier Giroud
72Henrikh Mkhitaryan
71Matteo Gabbia
70Federico Dimarco
70Edin Dzeko
68Francesco Acerbi
67Henrikh Mkhitaryan
62Rafael Leao
54Divock Origi
54Davide Calabria
49Matteo Gabbia
46Junior Messias
Összeállítások
Internazionale3-5-2
AC Milan3-5-2
Football Pálya
24
Andre
Onana
37
Milan
Skriniar
15
Francesco
Acerbi
95
Alessandro
Bastoni
36
Matteo
Darmian
23
Nicolo
Barella
20
Hakan
Calhanoglu
22
Henrikh
Mkhitaryan
32
Federico
Dimarco
10
Lautaro
Martinez
9
Edin
Dzeko
1
Ciprian
Tatarusanu
20
Pierre
Kalulu
24
Simon
Kjaer
46
Matteo
Gabbia
2
Davide
Calabria
30
Junior
Messias
8
Sandro
Tonali
33
Rade
Krunic
19
Theo
Hernandez
9
Olivier
Giroud
27
Divock
Origi

Internazionale

Kezdők
24Andre Onana
37Milan Skriniar
15Francesco Acerbi
68
95Alessandro Bastoni
36Matteo Darmian
23Nicolo Barella
94
20Hakan Calhanoglu
89
34
22Henrikh Mkhitaryan
72
67
32Federico Dimarco
70
10Lautaro Martinez
34
9Edin Dzeko
70
11Joaquin Correa
1Samir Handanovic
21Alex Cordaz
2Denzel Dumfries
5Roberto Gagliardini
6Stefan de Vrij
8Robin Gosens
12Raoul Bellanova
14Kristjan Asllani
33Danilo D'Ambrosio
45Valentin Carboni
46Mattia Zanotti
77Marcelo Brozovic
90Romelu Lukaku
Cserék

AC Milan

Kezdők
1Ciprian Tatarusanu
20Pierre Kalulu
32
24Simon Kjaer
86
46Matteo Gabbia
71
49
2Davide Calabria
54
30Junior Messias
46
8Sandro Tonali
33Rade Krunic
19Theo Hernandez
9Olivier Giroud
84
27Divock Origi
54
16Mike Maignan
11Zlatan Ibrahimovic
25Alessandro Florenzi
23Fikayo Tomori
4Ismael Bennacer
77Devis Vasquez
83Antonio Mirante
3Fode Ballo-Toure
7Yacine Adli
10Brahim Diaz
12Ante Rebic
88
41Tiemoue Bakayoko
17Rafael Leao
62
28Malick Thiaw
32Tommaso Pobega
40Aster Vranckx
56Alexis Saelemaekers
90Charles De Ketelaere
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 27 23 1 3 69-13 56 72
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Juventus 27 17 4 6 42-21 21 57
V
V
D
GY
V
I
3.
AC Milan 28 17 6 5 53-36 17 56
GY
V
V
D
GY
I
4.
Bologna 27 14 4 9 41-24 17 51
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
AS Roma 27 14 8 5 52-33 19 47
GY
V
GY
GY
GY
I
6.
Atalanta 27 14 9 4 49-30 19 46
GY
GY
D
V
V
I
7.
SSC Napoli 27 12 8 7 42-31 11 43
V
D
D
GY
GY
I
8.
ACF Fiorentina 27 12 9 6 39-30 9 42
GY
V
D
GY
D
I
9.
Lazio 27 12 11 4 32-29 3 40
GY
V
GY
V
V
I
10.
Monza 28 10 9 9 32-36 -4 39
D
GY
GY
GY
V
I
Teljes lista